“Tűzben és rongyokban, árván és boldogan”

Pongrátz Gergely (Szamosújvár, 1932. február 18. – Kiskunmajsa, 2005. május 18.) mezőgazda, a budapesti Corvin köz főparancsnoka, múzeum- és kápolnaalapító. Ősi magyar-örmény család leszármazottja, dédnagyapját, Novák Tivadart 1849-ben Haynauék lőtték agyon. Apját, Simont (†1956) az I. világháborúban vitézzé avatták, jogi diplomája ellenére terménykereskedő, bútorgyáros, városi pénztáros. 1940-től a felszabadult Szamosújvár polgármestere, részt vett a II. világháborúban, utóbb a budapesti örmény katolikus egyházközség elnöke, anyja templomi orgonista.

„Őseim a XIV. században kerültek Erdélybe. Örményországból menekültek, ahol a törökök évszázadokon keresztül mészárolták őket. Alapítói voltak Szamosújvár városának, mely egy völgykatlanban terül el a Szamos partján…    Büszke vagyok örmény származásomra, melyet csak a vallásban tartottunk meg. Vérünk és vallásunk az évszázadok folyamán megmaradt örménynek. Szívünk azonban magyarrá vált… Édesapám az első világháborút, mint tartalékos hadnagy harcolta végig… Az első világháborúban végzett tevékenységének elismeréséül 19 éremmel tüntették ki. A háború befejezése után Kolozsvárott állam- és jogtudományi doktorátust szerzett. Diplomáját azonban Erdély román megszállása miatt sohasem használta… Édesapám az erdélyi magyar párton kívül soha semmilyen pártnak nem volt tagja, és ebben a szellemben nevelte fel kilenc gyermekét, akik közül én vagyok a hatodik.”

A Pongrátz család örmény eredete számunkra különösen fontossá és talán még értékesebbé teszi azt az életutat, amely az 1956-os forradalom egyik emblematikus helyszínének parancsnoka, valamint testvérei bejártak. Ma, kicsit kiragadva ezt az emblematikus helyszínt és családot ’56 történéseiből, az ízig-vérig magyarrá, magyar hőssé vált magyar-örmény Pongrátz testvérekre emlékezünk.

“Nem gondoltam, hogy életemben
még eszembe jut,
mégis hallom bort susogva a szomszéd
nagyfiút,
azt susogja: Corvin-köziek,
s félrenéz, a lakók közül melyik hallja meg.

A Corvin közben összegyűltek rég a nagyfiúk,
fegyvert fogtak egy-kétszázan,
nem volt más kiút,
ők voltak a Corvin-köziek,
s félrenézett, hogy ki hallja meg.

Fegyvert fogtak, régen egyszer mind a nagyfiúk,
s összegyűltek Corvin közben,
nem volt más kiút,
árvák voltak, úgy, mint te meg én,
senkik voltak, úgy, mint te meg én.”
(Bereményi Géza: Corvin köziek)

A Corvin köz az 1956-os forradalom és szabadságharc emblematikus helyszíne, a sztálinista diktatúra és a szovjet megszállás ellen folytatott fegyveres felkelés egyik fővárosi központja. A többszörös túlerőben lévő szovjet csapatokkal vívott harcok során sok felkelő „pesti srác” áldozta itt életét a magyar szabadságért.

Pongrátz Gergely a forradalom kitörésének hírére Bácsalmásról október 24-én visszatért Budapestre, Ernő, Kálmán, Kristóf és Ödön fivérével együtt. Október 25-én csatlakozott a Corvin közi felkelőkhöz, akik Bajusz fedőnéven ismerték. Ott a szovjet megszállóknak és a csatlós ‘kormánycsapatoknak’ ellenálló egyik csoport parancsnoka lett, majd november 1-től a Corvin köz főparancsnoka.

Október 27-én Kuzmenov szovjet ezredes fegyverletételt kívánó levelére 9 pontos “ajánlattal” válaszoltak a Corvin köziek. Ebben az alábbiak szerepeltek: a szovjet csapatok kivonulása december 31-ig, az ÁVH lefegyverzése, Veres Péter kormányalakítása, szabad választások, honvéd karhatalom, a sztálinista vezetők felelősségre vonása, közkegyelem a felkelőknek, egyenrangú magyar-szovjet kapcsolatok, a követelések rádióbeli közlése.

A Corvin köz történetének sokat vitatott és kényes pontja a forradalmárok viszonya a szemben álló Kilián-laktanyával. Az erődítmény és a Pongrátzék közti feszültség arra vezethető vissza, hogy a katonai vezetés utasítására az épületből többször rálőttek a corvinistákra. Egyes források ugyanakkor arról tudósítanak, hogy a Kilián egyik szárnya és a felkelők együttműködtek. Az bizonyos, hogy Maléter Pál ezredest 25-én helyezték a laktanyába, azzal az utasítással, hogy tegyen rendet. Ő elismerte később, hogy a kormány téves tájékoztatása nyomán tüzet nyitottak a felkelőkre, és kiszorították onnan őket. Október 28-án a hivatalos fegyverszünet időpontjától kezdve csökkent az ellentét, sőt sebesült corvinistákat ápoltak a laktanyában. 

“Október 29-én volt egy fontos tárgyalás a Corvin közben, a parancsnokságunkon, a Kramolin lakás ebédlőjében, ahol tulajdonképpen eldőlt a forradalom sorsa. Váradi Gyula vezérőrnagy, a páncélos fegyvernem parancsnoka vezette a küldöttséget. A tárgyalásra mi következőképpen álltunk fel: Pongrátz Ödön, Pongrátz Ernő, Antalóczy Sándor, a Corvin köz orvosa, Erdős István, Szabó László, Lehoczky Judit orvos, Szakállas György, Pongrátz Kristóf, Pongrátz Gergely és Pongrátz András. Maléter mindjárt azzal kezdte, hogy győzött a forradalom, tegyük le a fegyvert, majd a kormány gondoskodik a rendfenntartásról és megvalósítja a követeléseinket. Én erre azt mondtam, hogy addig, amíg egy orosz katona van magyar földön, addig a fegyvert nem veszik ki a kezünkből. Nem hiszünk az ígéretekben, mert mindig becsaptak minket. Maléter hozzá tette, hogy gyerekek kezében is látott fegyvert. Ők nem kaptak katonai kiképzést, ez veszélyes, fegyverezzük le őket. Azt mondtam, hogy a corvinisták több mint nyolcvan százaléka húsz éven aluli.” (Pongrátz Gergely)

A spontán szerveződő fegyveres felkelők az októberi szovjet támadás visszaverésében, Gerő Ernő hatalomból történő eltávolításában és a többpártrendszer létrejöttében egyaránt döntő szerepet játszottak. Nélkülük a forradalom számos követelése nem válhatott volna valóra. A Corvin moziban és a környező utcák épületeiben berendezkedő, önállóan működő józsefvárosi felkelő csoportok tagjait egyaránt corvinistáknak nevezzük, a vezető szerepet azonban egyértelműen a legnagyobb létszámú Corvin köziek töltötték be.

“Testvérek összesen hatan harcoltunk, de nem voltunk mindig együtt, mert egy fiúnak mindig édesanyánkra és kishúgunkra kellett vigyázni. Én voltam a legidősebb, két évig már voltam katona a háborúban, 1945. október 21-én szereltem le. Ernő a Hunyadi-páncélosoknál szolgált Tordánál, a nagy harcokban. Velünk volt a Corvin közben Bandi, apánk így nevezte, eredeti neve egyébként Kristóf. Bandi hentes- és mészárosként az élelem és a fegyver beszerzéséért volt felelős. Gergely lett a corvinisták főparancsnoka, és aztán csatlakozott hozzánk Andris is. Bálint testvérünk volt az, aki legtöbbet vigyázott édesanyánkra, de többször részt vett a harcokban.” (Pongrátz Ödön)

Október utolsó hetében a corvinista felkelők – néhány egykori katonatisztet leszámítva – harci tapasztalat nélkül állították meg a magyar politikai vezetés kérésére a fővárosba vonuló szovjet csapatokat, amelyek a hónap végéig mintegy 120 katonát és 20–25 páncélost vesztettek. A corvinisták ellenállását nem csak a szovjetek kísérelték meg felszámolni.

A Magyar Honvédség több sikertelen akciót is indított a Corvin köziek ellen. A magyar politikai vezetés már október 24-én rögtönítélő bíráskodást vezetett be a fegyveres csoportok felszámolására, de a felkelők nem hátráltak meg. A kudarcokat és hosszú tárgyalásokat követően a kormány október 28-án tűzszünetet hirdetett, végül pedig elismerte a sikeresen ellenálló fegyveres csoportokat. Az Üllői út másik oldalán lévő Kilián laktanyában megalakult a Forradalmi Karhatalmi Bizottság és a Nemzetőrség, amely a hivatásos fegyveres erőket és a civileket tömörítette.

Pongrátz Gergely Október 30-án részt vett a Köztársaság téri Pártház ostromában. 

“Én törtem fel a benzinkút lakatját a Corvin mozi háta mögött, a Kisfaludy utcában. Tudtam, hogy a benzin lesz az oroszok ellen a legfélelmetesebb fegyverünk. Amikor letörtem a lakatot benzinkútnál, akkor egy ötven év körüli férfi megszólalt: Fiatalember, kétszer is meggondolnám, mielőtt azt a lakatot letörném! Azt válaszoltam: Uram! Tízezerszer gondoltam arra: csak egyszer engedje meg a Jóisten, hogy fegyver legyen a kezembe.” (Pongrátz Ödön)

“A Molotov-koktél minden mennyiségben rendelkezésünkre állt. A környékbeli asszonyok a paradicsomot, az ételecetet, a pálinkát kiöntötték az üvegekből, belül kimosták és százával kaptuk a literes üvegeket, hogy készíthessük a Molotov-koktélt.” (Pongrátz Ödön)

“A pesti srácok hamar megtanulták a művészetét annak, hogyan kell egy
T–34-es tankot három vagy öt üveg benzinnel megsemmisíteni.”
(Pongrátz Ödön)

Molotov-koktél
Az utcai harcok egyik legnépszerűbb fegyvere a mai napig a Molotov-koktél. Az 1956-os forradalomban elsősorban a harckocsik ellen használták, de egyszerű elkészíthetősége és még egyszerűbb felhasználhatósága miatt bárhol könnyedén be lehetett vetni. Általában úgy készült, hogy egy palackot megtöltöttek benzinnel, és egy ronggyal lefojtották az üveg száját. Felhasználás előtt már csak a rongy kilógó részét kellett meggyújtani, és eldobni az üveget. A forradalmárok szerint négy-öt palack elegendő volt egy T−34-es harckocsi feltartóztatásához. Magát a fegyvert az 1939 és 1940 között zajló szovjet−finn háborúban „fejlesztették” ki. Nevét a szovjet külügyminiszterről kapta, aki német kollégájával, Ribbentroppal együtt írta alá azt a titkos szerződést, amely például Finnországot az orosz befolyási övezetbe sorolta.

“Isten szeme mivel éppen rajtuk megakadt,
visszalőttek s meggyújtották mind a tankokat.
Ruszki árvák égtek fáklyaként,
rongyok ők is: megtudták a tényt.”
(Bereményi Géza: Corvin köziek)

A november 4-i szovjet orvtámadás után (mellyel bevették a Kilián laktanyát) társaival visszaverték a Vörös Hadsereg minden páncélos és gyalogsági támadását. A nehéztüzérségi csapás előtt november 9. hajnalán az iratok elégetése után társai többségével elhagyta a Corvin közt, majd november 10-14-ig a Rákóczi téren még ellenálltak, végül november 15-én csoportja szétszéledt. 

“November 9-én késő délutánig voltunk ott. Közben két civilruhás oroszt fogtunk el, műszerek voltak náluk. Elmondták, hogy ők bemérő tisztek, a Corvin köz be van mérve és hajnalban Kispest és Pestszentlőrinc határából elkezdik nehéztüzérséggel lőni a Corvin közt, itt kő kövön nem marad. Ezután összehívtam a parancsnokokat és úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk a Corvint. Valóban romhalmazzá lőtték.” (Pongrátz Gergely)

November 28-án testvéreivel elhagyta Magyarországot, a mechitáristák nyaralójába kerültek Bécsbe, ahol november 30-án csatlakozott a Magyar Forradalmi Tanácshoz. Vissza akart térni Magyarországra, de bátyja ezt úgy akadályozta meg, hogy lakattal az ágyához láncolta öccsét. Az Egyesült államok lett a második otthona.

A 70-es években Madridban találkozott Kádár Dániel apáttal, akivel elküldte ottani gyűjtése eredményét a budapesti Orlay utcai örmény templom javára.

Hazatelepülése után 1956-os múzeumot alapított, melyet később Kiskunmajsára telepített. A múzeummal szemben az elhunyt hősök emlékére Kapisztrán Szent Jánosról elnevezett kápolnát építettetett, melyet 2002-ben áldottak meg. Az ’56-os Ifjúsági Tábor építésének munkálatai közben hunyt el szívrohamban, 2005 május 18-án.

Bizonyára a Pongrátz testvérek is féltek sokszor a harcok közben, vagy amikor bajtársaik harcba vezénylésekor tulajdonképpen eletről, halálról döntöttek. De “nem az a hős, aki bátor, hanem aki fél és mégis megteszi azt, amire ott és akkor szükség van”. A Pongrátz testvérek, 1956 erdélyi örmény gyökerű harcosai hősök voltak!

Tisztelet a Hősöknek!

Források:
www.otvenhatarcai.hu
www.honvedelem.hu
Magyar Katolikus Lexikon
Nemzeti Örökség Intézete
Pongrátz Gergely: Corvin köz – 1956, A szerző kiadása 1982-2004