Erdélyi örmény halottkultusz és temetkezés (2. rész)

Halotti tor (hokuhácz)

Hokuhácz (hoki: lélek, hácz: kenyér, hokuhácz: az elhalt lelkéért adott étel, lakoma, halotti tor). Ne adassék „hokuhácz” (hoku háczén) a temetés ideje alatt, azért ne is hívják meg a népet (ocsh czenin ézelé). De ha a háziak (merelin dirvédikhé) akarják, meghívhatják mindjárt temetés után azon tisztelendő papokat és a kántorokat, akik jelen voltak a temetésen. Később (temetés után pár napra), ha a háziak úgy akarják, hokuháczt is adhatnak, ekkor hívhatnak annyi személyt, amennyit csak akarnak, sőt más irgalmassági cselekedetet is gyakorolhatnak (ájl voghormutheán kordzkhér ál bilán ánelu). Közvetlenül a temetés után halotti tort nem szabad tartani, tehát azokat, kik visszajöttek a temetésről a halottas házhoz, se borral, se csokoládéval, vagy csemegével ne kínálják meg. „Asztalt (kész étkek), vagy részezetet („nászib”) ne küldjenek egyik helyről a másikra, úgy mint ezelőtt volt szokásban – tizenkét magyar forint büntetés terhe alatt.” (Szamosújvár Vár. Lev. 1721-177. sz.) Régen temetés után asztalhoz ültették a jelentkező szegényeket, a feltálalt étkek közt mindig ott volt a „hokueruszta”. 

Lelkes laska (Hoku-Erustá)

Hozzávalók: 4 l húsleves, finomfű, lestyán, 25 dkg marhahús, 25 dkg disznóhús, petrezselyemzöld, 2 db tojás, 2 db tojásból metélttészta, só, zöldkapor, 10 dkg hagyma, borsmenta, majoránna, rozmaring, zsálya. Elkészítése: Húslevest készítünk finomfűvel és lestyánnal. Húsgombócokat, majd széles metélt tésztát főzünk bele, mindkettőből sokat. A húsgombócot apróra őrölt marha és disznóhúsból tojással, kevés reszelt hagymával, sóval, borsmentával, petrezselyem zölddel, kevés zöldkaporral, majoránnával, rozmaringgal és zsályával készítjük. Annyi húslében főzzük meg, amennyit felszív a tészta. Egy tál étel. Halotti toron szolgálták fel, azaz „Halott lelkéért adott laska”.

Újabb időben a hokuhácz elmaradt és helyette a halottas ház előtt összegyűlt nem-örmény szegények – azért csak a nem örmények között, mert örmény nem jött el, ugyanis az örmény szégyennek tartja a kéregetést – közt pálinkát, kenyeret, szalonnát, vagy pénzt osztogattak. Azonban a koldulás ezen újabb nemét, amely a háziaknak nagyon alkalmatlan volt, egy-két évvel ezelőtt betiltották Szamosújváron – írja Szongott Kristóf a XIX. század végén. 

Halállal kapcsolatos jogi szabályok, örökösödési jog

Kos Mechitár a 12. században Nagy-Örményországban, a Kura folyó melletti egyik fejedelem számára összegyűjtötte az örmények szokásjogát. E gyűjtemény lett az örmények törvénykönyve. A kilikiai királyságban Hetum király testvére, a későbbi III. Leo király nagybátyja Sémpád léptette életbe Kos jogkönyvét 1265-ben, miután lefordította a kilikiai örmény nyelvjárásra. Megjegyzendő, hogy a tatár kánok tatár nyelvre, míg Katalin cárnő orosz nyelvre fordíttatta a krímiai örmények számára. Kos Mechitár joggyűjteménye 6 részből áll: egyházi jog, világi jog, mózesi jog, római jog, jogszabályok gyűjteménye, görög jog. Ezt a gyűjteményt a lembergi jogkönyv őrizte meg az erdélyi örmények számára. 

Az örmények örökösödési joga kezdetben a fiágiságra volt lefektetve. Justiniánus kelet-római császár volt az első, aki a nők egyenjogúságát igyekezett elismertetni. Sikerült is a leszármazottak esetében egyenjogúsítani: ugyanis a fiúk és a leányok egyenlő örökösödésre tarthattak igényt, de már a testvérek örökösödésénél nem jutott érvényre ez az elv. Gyermekek nem létében a fivérek s azok gyermekei továbbra is megelőzték a nőket, s azok gyermekeit.
Testvéreknek s azok gyermekeinek nemlétében az oldalági rokonok örökölnek a negyedik ízig, mely után az állam lép az örökös jogába.
Valamennyi oldalági örökös köteles átengedni az özvegynek az örökség negyed részét (ma özvegyi jognak mondhatjuk).
A súlyos fogyatékkal születetteket kirekesztették az örökösödésből. A felségáruló gyermekei és rokonai azonban nem veszítették el örökösödési képességüket, kivéve ha maguk is részesei a felségárulásnak.

A gyermekek között egyenlő arányú a megosztás, de az apai ajándékot be kell számítani az örökrészükbe. A hozománnyal ellátott leányokat azonban teljesen kielégítettnek tekinti a régi örmény jog, de megengedi, hogy az apa végrendelete ettől eltérjen. Fennmaradt az az ősi jog a XIX. század közepéig, hogy a férjhez ment leányok atyjuk halála után – kivéve a végrendeleti intézkedést – örökösödési joggal nem rendelkeznek, annak ellenére, hogy a királyi udvar egy 1813-ban kelt és 1828-ban kihirdetett rendeletével ezt a tilalmat eltörölte. 

Szamosújvár megalakulása óta (egészen a XX. századig) az volt a szokás, hogy a gyermektelenül elhalálozott asszony túlélő özvegye a jegybe vett javakon kívül, elhalt feleségének szüleitől kapott mindenféle javakat az örökösöknek tartozott kiadni. 

A végrendelkezés a pap és két, vagy három „öreg”, mint tanúk előtt kellett, hogy megtörténjen. A törvényes örökösöket is meg kellett hívni, hogy megismerjék a végrendelkező utolsó akaratát. Jogukban állott ugyanis azt megtámadni még a végrendelkező életében, de annak halála után már nem illette meg őket ez a jog. Kizárható volt az a gyermek az öröklésből, aki a szülőjét verte, gyalázta, vagy az engedelmességet vele szemben makacsul megtagadta. Minden végrendeletnek magában kellett foglalnia az elhunyt lelki üdvéről való gondoskodást célzó hagyományt, sőt az államnak is, ha végrendelet alapján örököl, meg kell tennie azt. 

A halott emlékének ápolása, a gyász

Szongott Kristóftól tudjuk, hogy az örmény emlékezete erős; hamar elfelejti az az elszenvedett bántalmakat, de sokáig emlékezik a kapott jóra. Kegyelettel emlékezik meg a holtakról, kiknek jó emlékét egész életén át megtartja. Midőn halottairól van szó, mindig azt mondja: voghormádz hoki (lélek, akin Isten már megkönyörült) és így említi: „Voghormádz hoki bábész, mámész, hájrész (áthász), májrész (mámász), déghász…” (Néhai nagyapám, nagyanyám, atyám, anyám, gyermekem…) A gyász eltart legalább egy esztendeig. 

A tehetős örmény, halottja lelke üdvéért temetés után negyven misét mondatott (khárszunkh). Egy XVIII. századi örmény levélben, melyet egy Sirin nevű örmény írt a szamosújvári főbírónak, az alábbiak olvashatóak: „Évente kétszer adtam halottam lelkéért halotti tort (ergu dárbá hoku-hácz árilim), negyven misét mondattam (khárszunkhi dévilim), minden nagy ünnep (húsvét, pünkösd, karácson) alkalmával a negyven misén kívül külön misére valót adtam (bádrákhnu ámen miédz ávur dévilim zárd ézkhárszunkhé), néha-néha 38 misérevalót és minden húsvétés karácsonkor 7 misérevalót (jéph u jéph erszunéuthé bádárákhi u ámen zádgi u doni achté), lakomát adtam és ennivalót osztottam ki lelkeért a szegények közt (széghán árilim u pázsnilim hokun hámor ághkhádáczh).” 

A gyász ideje a hozzátartozók – szülő, házastárs, gyermek, testvér – halála után egy év, a közeli rokonok hat hétig, fél évig gyászolnak; akiknek pedig feltették ugyan a gyászszalagot, de távoliak, azok már két-három hét után le is veszik azt. A gyász színe a fekete. A gyászolók mivoltát nemcsak a gyászszalag, hanem a fekete kendő és a sötét ruha is jelzi. 

Gyergyószentmiklóson a temetést követően hat hét múlva tartják a hathetes misét, amely után ismét egy kisebb méretű tort vagy „kínálkodást” rendeznek. 

Az alamizsnálkodás szintén fontos része a halottra való emlékezésnek. Pénzt, élelmet, ruhaneműt szoktak adni szegényebb asszonyoknak, hogy imádkozzanak az elhunytakért. A halottakra gondolva gyümölcséréskor gyümölcsöt, akinek tehene van, az tejet ad „Isten nevibe” annak, akinek nincs. A halott névnapján, halálának minden évfordulóján, de legalábbis egy évre rá, szintén „mondatnak misét”. Ilyenkor a temetőbe is kimennek, virágot tesznek a sírra, és ott is imádkoznak a halott lelki üdvéért.

Halottak napja Gyergyószentmiklóson

Gyergyó történetének fontos epizódját jelentették az örmények, akik az 1637-ben kezdődő és 1672-ben véglegessé váló letelepedésükkel egy új társadalmi kategória, a polgárság megjelenését biztosították. Jelentősen hatott tevékenységük Gyergyószentmiklós fejlődésére és elősegítette a városiasodást. Letelepedésük óta külön közösségben éltek. Például az Örmények utcája is erre utal. Mára teljesen asszimilálódtak. 

A temető legnagyobb közösségi ünnepe a Halottak napja, mely felekezettől, hittől független. Gyergyószentmiklóson november elsején, Mindenszentek ünnepének estéjén, Halottak napja vigiliáján „ünnepel” a temető. Ekkor kivonul a város apraja-nagyja, hogy kegyelettel emlékezzék halottaira: virágot helyeznek a sírokra, gyertyát gyújtanak, imádkoznak értük, hogy „az örök világosság fényeskedjék nekik!” Ugyanakkor az elhunytak sírjánál találkozni, beszélgetni lehet a régen látott rokonnal, ismerőssel, baráttal. Így ez az ünnep nemcsak a halottakra való emlékezés, hanem az élők kapcsolattartásának is fontos alkalma. 

A temető már október utolsó napjaiban benépesül: a hozzátartozók esetleg a megbízottak rendbe teszik, föllazítják, esetleg fölássák a sírokat, új virágokat ültetnek vagy helyeznek a sírra, zöld fenyőgallyakkal, fagyönggyel, bogyókkal, krizantémmal díszítik. A közös gyászszertartást november 1-én délután 4 órakor tartják, nagyszámú hívősereg részvételével. A mise befejező részében elvégzik a minden temetéskor szokásos gyászszertartást, az ún. Libera-t, majd ennek befejezése után ki-ki meglátogatja elhunyt hozzátartozói sírját, ahol gyertyát gyújtanak, imádkoznak értük. A közös szertartás után lehetőség van arra is, hogy a jelenlévő papokat megkérjék külön ima, Libera végzésére a síroknál. Ezt főleg azok szokták kérni, akiknek friss halottjuk van, vagy akik síremléket csináltattak, esetleg felújították, kicserélték a régit, és szeretnék „beszenteltetni” azt. A pap a kántorral együtt megy a sírhoz és felváltva énekelnek, imádkoznak. 

Hogy melyik sírra hány szál gyertyát tesznek, ez függ a rokonsági foktól, az anyagiaktól, érzelmi töltettől, azaz, hogy milyen viszonyban volt az elhunyt a sírját meglátogató személlyel. Aki nem jut el a temetőbe – idős, beteg, dolgozik –, az otthon, az ablakába kitett égő gyertyákkal világít a lelkeknek és imádkozik értük. A sírlátogatásokat általában délután négy és este nyolc óra között végzik. November másodikán, a Halottak napjának délelőttjén mindig a temetőben végzik a szentmisét és gyászszertartást, este pedig a templomban, az egyházközség összes halottjáért. Ennek végén tíz percig (korábban hosszabban, akár egy óráig is) folyamatosan szólnak a harangok az elhunytakért. Halottak napján is sokan látogatják a temetőt, de már napközben. Gyergyószentmiklóson és a környéken nemcsak Mindenszentek estéjén, a Halottak napja vigiliáján, illetve a Halottak napján, november 2-án emlékeznek meg az elhunytakról. A hónap első hete a halottak hete, november pedig a halottak hónapja. Ebben az időben többet imádkoznak a halottakért, többször meglátogatják a temetőt.Legkevesebb két szál gyertyát illik tenni a sírra, s ettől felfelé párosával. Halottnak a virágot is páros szálanként viszik, míg élőnek illetlenség páros számú virágot adni.

Temető és sírjelek

Gyergyószentmiklóson külön temetője van az örmény katolikusoknak, ahová más felekezetű halottat nem fogadtak be. 1637-ben létrehozzák az Idegenek temetőjét a jelenlegi örmény templom helyén. Ennek emlékét őrzi a templom kapu bejárata feletti gerenda felirata:
„Ezen helyet az idegenek temetésére berendezte Ferenczy György pap 1637. május 9.” 

1680-ban az itt lévő kápolnát bérbe adták az időközben betelepült örményeknek, akik később meg is vásárolták azt, mivel itt tartották istentiszteleteiket és ide is temetkeztek. Az örmény közösség 1717-ben új temetőhelyet vásárolt és 1730-1734 között a kápolna helyére felépítették örménykatolikus templomukat. Ezután az itteni temetkezéseket korlátozták, csak a kiemelkedő személyeket, vagy azok hozzátartozóit temetik ide. 

A jelenlegi örmény temetőt 1836-ban nyitották meg, azonban 1860-ig a régi temető végleges lezárásáig még oda is temetkeztek. A síroknak keleti volt a tájolása. A halottat temetéskor a napkeltével szembe teszik, azaz a kelő nappal szemben. Az örmények a mai napig is betartják ezt a szokást, arccal mindig keletnek van a halott, akkor is, ha a síremlék lábtól van. Ősi szokást őrzött meg mind a mai napig a hagyomány, hisz a honfoglalás kori sírokban is a halott arcát általában a nap felé fordították. 

Gyergyószentmiklóson a kereszt volt, és jelenleg is a kereszt az általános sírjel. Ezeket a kereszteket az örmények általában kőből és vasból állították, a templom udvarán pedig vakolatból alakított kereszteket is használtak. Különösen szépek a kovácsoltvasból készült keresztek az örmény templom udvarán. Formai változatosságukkal hívják magukra a figyelmet az örmény templom kerítésében a vakolatból formált keresztek és a különböző nemes kőből, vagy fémből készült, falba illesztett epitáfiumok. A régi sírjelek szív alakú, vakolatból kialakított keresztek, életfa mintázatú, korpusszal faragott kőkeresztek, régi öntöttvas keresztek. A feliratokon kívül a sírjeleken gyakori a Krisztus monogram, a virágdíszítés, illetve a halálfej. Az örmény temetőben néhány kripta, illetve kisebb sírkert is található. Ezek 80-100 cm magas, díszített kovácsoltvas kerítéssel, beton, vagy kőszegéllyel körülkerített, több sírt befogadó kertek, amelyekben egy-egy család elhunytjai nyugszanak. A sírok közötti terület gondozását a temetőpásztor végzi, akinek szolgálati lakása a temető bejáratánál van.

• 

• 

• 

• 

•