Ștefan S. Gorovei
Moldvai örmények Erdélyben,
Magyarországon és a nagyvilágban
(Esettanulmány)
La généalogie est simplement le reflet de la plus mouvante, de la plus fluctuante des aventures: la vie.[1]
Családtörténeti és genealógiai tanulmányokban fel-felbukkan egy ugyanazt a nevet viselő (Gorove ~ Gorovei), de két különböző magyarországi és romániai család. A családnak úgy a magyar, mint a román ága a két ország politikai és kulturális életének jelentős személyiségeket adott.
Ahogy például Gorove László (1780-1839) és fia, Gorove István (1819-1881) a Magyar Tudományos Akadémia tagjai voltak (jelentős adományokkal is támogatva az intézményt), úgy Artur Gorovei (1864-1951) a Román Akadémia tiszteletbeli tagja volt. E tanulmány keretében szeretném bemutatni a két család történetét, arra a kérdésre keresve a választ, hogy vajon nem ugyanannak a közös törzsnek két különböző ágáról van-e szó?
Gorove István (1819-1881) 
Artur Gorovei (1864-1951)
A két család már jó 150 évvel ezelőtt értesült egymás létezéséről. Üknagyapám egyik testvére Nicu I. Gorovei (1834-1886), amikor egyszer Karlsbadban (Karlovy Vary) nyaralt, meglátogatta Gorove Istvánt, aki akkor épp Andrássy gróf kormányának volt az egyik minisztere.[2] A romániai Goroveiek híre így jutott el a magyarországi Gorove család egy másik jeles tagjához, a katona és jogász Gorove Antalhoz (1822-1881), a Budapesti Közjegyzői Kamara első elnökéhez, majd később a család Erdélyben, pontosabban Erzsébetvárosban (Epersdorf, Ebesfalva, Ibașfalău) maradt más tagjaihoz is. Így aztán, amikor nagyapám családtörténeti kutatásai közepette 1888-ban a budapesti, majd 1919-ben az erzsébetvárosi Goroveieknél érdeklődött a család története iránt, mindkét helyről hasonló választ kapott: a Kárpátokon túli Goroveiek létezésől úgy Budapesten, mint Erzsébetvárosban tudtak, és arról is meg voltak győződve, hogy a romániai és magyarországi Goroveiek közös őstől származnak.[3] De vajon ezt a családi emlékezeten alapuló azonosságtudatot lehet-e igazolni tudományos módszerekkel is?
Nicu I. Gorovei (1834-1886) 
Gorove Antal (1822-1881) 
Gáttajai Gorove János (1838-1912), az 1888. aug. 9-i levél
Artur Gorovei élete végéig (1951. március 19.) a Gorovei család lelkes kutatója maradt. Jómagam majd félévszázad óta folytatom az általa megkezdett kutatásokat, így aztán a Gorevei család kutatásának a története már közel szászhúsz éves múltra tekint vissza. A Román Akadémia Heraldikai, Genealógiai és Pecséttani Nemzeti Bizottságának jászvásári fiókintézete (Filiala din Iaşi a Comisiei Naţionale de Heraldică, Genealogie şi Sigilografie a Academiei Române [CNHGS-I], valamint a Sever Zotta nevét viselő Román Genealógiai és Heraldikai Intézet keretében (Institutului Român de Genealogie şi Heraldică „Sever Zotta”) 2013-ban indítottam el a „Gorovei név viselői” tematikájú kutatási projektet.[4] A Gorovei család történetét célzó kutatásaim során jómagam is ugyanahhoz az alapkérdéshez érkeztem el, mely nagyapámat is foglalkoztatta: vajon valóban közös őstől származik-e a család két, a magyarországi, valamint a romániai ága? Ezt a lehetőséget a korábbi armenológusok kész tényként kezelték, anélkül azonban, hogy bizonyították is volna azt.
Vlad Bănățeanu (1900-1963)[5] a régi Dorohoi (ma Botoșani) megyei falu és kolostor nevéből kiindulva – Gorovei(ul)[6] – úgy vélte, hogy „a moldvai Gorevei család örmény eredetű; a név valószínűleg az örmény korovi «erős, vitéz» jelentésű melléknévből, vagy a hasonló jelentésű korov, -i, -iv «vitézség, erő» főnévből származik. […] Az örmény közszóból az -ei képző segítségével lett a Gorovei családnév.”[7] Szintén a család (ő a Gorove, Gorovian alakokat használta) örmény eredete mellett érvelt Szongott Kristóf is,[8] „szintén örmény eredetű a moldvai Gorovei család is, melynek egyik legjelesebb tagja a folklorista, [Artur] Gorovei.”[9] A kinyilatkoztatás, azonban még nem bizonyítás. Nézzük tehát a továbbiakban, hogy mi az, amit biztosan tudunk a két család törénetéről.
Igaz ugyan, hogy időrendi szempontból a moldvai Goroveiekről maradtak fenn az első adatok (1591-1592-ből)[10], de ezek csak bizonytalan következtetésekre adnak lehetőséget. Épp ezért elsőként a 19. században fénykorát élő szamosújvári Gorove családról szólók, amelyről immár megbízható adatok maradtak fenn, és azt is biztosan tudjuk, hogy a család örmény eredetű volt. Az eddigi genealógiák[11] a család első tagját Gorove Jánosban (175, 1716)[12]jelölték meg. Jánosnak három fia volt: László, Kristóf és Antal, akik közül László és Kristóf Mária Teréziától kapott (1760, és 1761-ben) nemeslevelet. A három fiú jól menő kereskedő volt, és számos házat birtokolt Szamosújvárott. Jánosnak, a három fia mellett, volt még egy testvére is, akikről 1721- és 1728-ból[13] maradtak fenn adatok. A fent említett János, és fiainak nevei az eddigi szakirodalomban általában a magyar alakban fordultak elő, de meg kell itt említenünk e nevek örmény alakját is. E szerint egy bizonyos Andreasnak[14] volt három fia: Ohanes(vagy Hovhannes), Krikor és Mardiros.[15] A család nemességet nem kapott ágának is biztosan számos tagja szóródott szét Magyarországtól Szlovákián és Ukrajnán át egészen az Egyesült Államokig, azonban ennek a családfának a rekonstrukciója, források hiányában igencsak nehéz munka lenne.
A megnemesített családtagok közül a marhakereskedéssel foglalkozó László családja jelentős gazdagságra tett szert a 18. században. A család egyik tagja Kristóf, örmény nevén Chacsig (1752-1801) Szamosújvár főbírája volt. Fiai, az író Gorove László (1780-1839), Lajos (1784-1830) és Károly (1785-1872) 1824-ben megszerezték a bánsági Gáttaja uradalmat, és ezután I. Ferenc király oklevele alapján az uradalom nevét családi előnévként használták: gáttajai Gorove. Az író Gorove László fia volt István, aki 1867-1871 között közmunka- és közlekedésügyi miniszter volt. Mivel Istvánnak nem voltak gyermekei, ezért egyik női unokatestvérének (Noszlopy Stefánia) a férjét adoptálta (János), aki szintén Gorove volt, csak a család másik ágából. Így a bánsági (Gáttaja), bihari (Piskolt) és a magyarországi (Varsány, Rákóczifalva) birtokokat ez a János örökölte meg. Férfiágon a családnak ez az ága János fiával, Gorove Lászlóval (1868-1938) kihalt; leányágon pedig báró Uray és Szinnyei Merse családokban folytatódott tovább.
A 18. században a nemesített család másik ága elhagyta Szamosújvárt és Erzsébetvárosban (Ebesfalva) telepedett le.[16] Az 1762-ben született és 1829-ben meghalt Jakab sírja ma is megtalálható az ebesfalvi temetőben, melynek az az érdekessége, hogy a sírkőn Gorovei alakban szerepel a család neve. Jakabnak két feleségétől – Sztenkovics Mária megh. 1799[17] és Gyertyánffi Anna (1781-1859)[18] – nem kevesebb mint tizennégy gyereke (kilenc fiú és öt lány) született. Az egyik fiú Gergely (1807-1881; felesége Kabdebó Mária) annak a Jánosnak volt az édesapja, akit a fent említett István adoptált. Az Ebesfalván maradt másik fiú, Lajos (1816-1884) leszármazottai a második világháború idején áttelepültek Magyarországra. Innen az 1956-os forradalom előtt és után az Egyesült Államokba vándoroltak ki. A család egyik leghíresebb tagja Stephen Steve Gorove (1917-2001) az űrjog egyik első kidolgozója. Ennek az Istvánnak a testvére volt Gorove László (1927-2000), akinek a fia (szintén László) jól ismert szakorvos Budapesten. László és testvére, István népes családdal rendelkezik, melyben az unokák jellemző örmény neveket kapnak, ahogy például a 2016 június 30-án született Gorove Ábel Arakel is.[19] Ebesfalván a Gorove név utolsó viselője Gorove Katalin (1882. július 25 – 1951. december 10.) volt, aki utód nélkül halt meg. A család többi tagja Ebesfalváról elköltözve más romániai városokba telepedett le, ahol azok leszármazottai ma is élnek.[20]
Gorovei Jakab sírhelye az erzsébetvárosi temetőben 
Gorove László és Stephen Gorove
A család magyarországi ágának tagjai közül meg szeretném még említeni a sarkadi (Békés megye) Gorove Jenőt (1892-1936) és testvérét Istvánt, aki édesanyjuk, Rzihovszky családnevét vették fel. István utódai, általam ismeretlen körülmények között, a Szovjetunióba kerültek[21], ahol a család egyik tagját Szabina Istvanovna Gorovét (szül. Sarkad, 1923. december 25.) a leningrádi ostromban tanúsított hősies magatartásáért tűntettek ki. A háború után elvégezte a tanárképző főiskolát és történelemtanárként dolgozott, majd később a Marxizmus-Leninizmus Kutatóintézet tagja lett. Férje után felvette a Balmasnova nevet.[22] Szabina nővére Gorove Katalin (Katerina) 1945-ben végzett az Orosz Balettintézetben, és Ludmilla Melnyikova együttesében táncolva világhírű balerina lett. E fejezet zárásaként meg kell még említenem azt, hogy a Gorove család sok tagja használta jogtalanul a gáttajai előnevet.[23]
