Örmény textilek eredete II.
Kevés olyan nép van, mint az Örmények, akik időszámításunk előtti évezredtől folyamatos emlékekkel és bizonyítékokkal tud szolgálni gazdag textil művészetéről. Az örmény textilgyártás és díszítés művészete háromezer évnyi változatosságot és tradíciót tud felmutatni. A textileket három főbb csoportba – szőnyegek, nyomott mintás szövött textilek valamint hímzések és csipkék – osztva mutatjuk be három cikkben az elmúlt évszázadok folyamán történt fejlődésükön keresztül. A cikk eredetije, amelyet itt-ott kiegészítettünk, ide kattintva olvasható.
Régi szőttesek és nyomott mintás textilek
A síkszövött textilkészítés a világ minden területén kifejlődött a történelem során, mivel az igény, hogy testünket védjük az időjárás ellen egy minél könnyebben alakítható és változatosan elkészíthető alapanyaggal minden kultúrában felmerült. Számos textil töredék került elő ásatások során Örményország területéről, ám ezek a száldarabkák vagy textil darabok nem sokat árulnak el a textilek mintázatáról vagy stílusáról. Sajnos az alapanyag sérülékenysége miatt korai emlékek mind tönkrementek.
A XVII. század előtti korokból mindössze kéziratok miniatúráin és kőbe vésett domborműveken (például az Aght’amar dombormű-fenti galéria első számú képe) maradtak fenn a korai textilek ábrázolásai. Főleg ruházat mintázatát ábrázolták díszesen, de van, ahol mintás textilen ülnek az ábrázolt személyek.
A másik terület, ahol fennmaradt néhány korabeli nyomott mintás textil, az a kódexek borítójának belső oldala, ahol ilyen textilekkel tették erősebbé és ellenállóbbá a borítótábla kötését. Ezek a fennmaradt szőttesek pamut alapanyagúak, néhol selyem, len és egyéb rostok keverékével és lehetnek szövött mintásak vagy nyomott mintázatúak (esetleg mindkettő). Mivel elterjedt szokás volt a XVII. században textilt használni a könyvek kötésénél, és a könyvek nagyobb számban maradtak fenn, mint textilek, szerencsére több ezer példány maradt fenn ezekből a szövött textilekből.
A késő XVII. századtól kezdődően szép számú tárgy maradt fenn az egyház tulajdonában, amelyek legalább részben brokát, selyem rátétek, hímzés, gyöngyvarrás vagy egyéb textil díszítési mód található. Ezek legtöbbször a papi öltözékek darabjai, vagy oltárterítők, oltárfüggönyök, zászlók.
A XVIII. század előtti dúcos nyomott mintás textileket még Örményországban készítették, de a későbbieket már Madrasban nyomták (India), Örmény mesterek tervei alapján, megrendelésre. A nyomott és festett díszes oltárfüggönyök közül kiemelkedik néhány gyönyörű fennmaradt darab, mindegyiken középen a keresztre feszítés látható, felső sávban illetve körülötte pedig Jézus életéből vett részleteket mutat be.
A szövés mestersége
A legtöbb szövött textíliát családi műhelyekben készítették, egyszerű körülmények között. Nagyon keresett mesterség volt, mivel az élet számos területére kellett egyszerű és díszesebb textília, kezdve az öltözködéstől a háztartásban használt eszközökön keresztül az egyház számára készített tárgyakig. A szövés mesterségét férfiak és nők is űzték.
A fonalhoz az alapanyagot nehéz munkával készítették elő. Tisztították, mosták, szárították, puhították. Ez főleg a férfiak feladata volt, mivel igencsak fárasztó volt.
Az előkésztett alapanyagból a fonal fonását már nők végezték. Három féle vastagságra sodorták a fonalat, attól függően, hogy milyen vastag szövetet akartak készíteni. A vékony fonalból khasa készült (karton), amit mindennapos viseletű ruhákhoz használtak fel. Alsóruházathoz, hálóingekhez, hímzett móring textilek alapanyagának, általánosan a hímzések alapjához. A közepes vastagságú fonalakból bez textil készült, amiből leginkább lepedőket, terítőket, törölközőket varrtak, valamint bő nadrágoknak, kabátoknak is alapanyaga lehetett. A vastag fonalakból nehéz, merev textilt szőttek, amiből vastag kabátok készülhettek.
A fonal festése
Marash környéke híres volt mesterembereiről. A legismertebb hímzési stílust is egyszerűen marash-nak hívják ma is, de a textilek és fonalak magas színtű festése is ismertté tette ezt a területet. Növényi, állati és ásványokból nyert festékanyagokkal is dolgoztak, és élénk színeik egész Európa-szerte ismertté tette őket.
A leginkább használt marash-i színek a kék és a vörös, s emellett használták az aranysárga, tejfehér, mogyoróbarna, mályva, fekete színeket is, számos árnyalatban. A kék színt tradicionális indigo festéssel érték el, amit Európából hozattak a műhelyekbe. A vörös festéket gyökerekből nyerték, a sárgát egy sárgás növény felhasználásával készítették. A legtöbb használati textilnél (legyen az ruha alapanyag vagy háztartásban használt holmi) egyetlen színűre festették az egész szőttest, és utána gazdagították a kinézetet nyomott mintával, hímzéssel vagy csipkével. A nyomott mintázatoknak is ugyanúgy meg volt a jelentése, mint a használt színeknek. A vonalak, cikk-cakkos minták, növényi és állati formák, geometrikus elrendezések mind jelentéssel bírtak, amik területről területre (sőt akár családról családra) változtak.
Nyomódúcos festés
A kelmefestő mesterek (basmadji) fa dúcokat használtak a mintás szőttesek létrehozására. Mindegyik dúc a minta (kalıb) egy színét nyomta az anyagba. Ezeket a dúcokat maguknak készítették a mesterek, mindegyik titokban tartva és családon belül örökítve a készítés pontos folyamatát. A színes és változatos mintás textilek igen keresettek voltak a piacokon, mivel egyházi felhasználású textilek is készültek belőlük (függönyök, terítők), illetve ruhaneműk varrásánál is könnyebb volt ilyen anyagokból változatos megjelenést alkotni, mint hímzéssel bíbelődni. A leginkább keresettek a virágmintás motívumokkal díszített textilek voltak, amelyekből női fejkendők (yazma) vagy zsebkendők készültek, sokszor nagyon vékony géz vagy tüll anyagból.
Felhasznált irodalom:
https://www.houshamadyan.org/en/mapottomanempire/vilayetaleppo/sandjakofmarash/economy/trades.html
http://www.fresnostate.edu/artshum/armenianstudies/resources/textiles.html
