Örmény textilek eredete III.
Kevés olyan nép van, mint az Örmények, akik időszámításunk előtti évezredtől folyamatos emlékekkel és bizonyítékokkal tud szolgálni gazdag textil művészetéről. Az örmény textilgyártás és díszítés művészete háromezer évnyi változatosságot és tradíciót tud felmutatni. A textileket három főbb csoportba – szőnyegek, nyomott mintás szövött textilek valamint hímzések és csipkék – osztva mutatjuk be három cikkben az elmúlt évszázadok folyamán történt fejlődésükön keresztül. A cikk eredetije, amelyet itt-ott kiegészítettünk, ide kattintva olvasható.
Hímzések
Nagyobb számú hímzett textília maradt ránk, mint egyszerűbb szövött vagy nyomott mintás textilek. Valószínüleg, mivel olyan tárgyakat láttak el díszítéssel, hímzéssel, amelyeket utána jobban óvtak, esetleg csak kiemelt alkalmakkor használtak (például papi eszközök, családi örökségként őrzött terítők). A vallási életben számos tárgy készült textilből, s ezeket szinte mindig díszítettek valamely módon: palástok, reverendák, fejfedők, oltárfüggönyök, terítők, stólák, gallérok, kézelők, mitrák, övek, papucsok és számos egyéb eszköz. Hímzéseknél selyem, bársony és szatén alapon gazdag figurális díszítést, élénk színeket, nemesfém szálakat, igazgyöngyöket és drágaköveket vagy féldrágaköveket láthatunk.
Gyönyörű a minták elrendezése, harmóniája és változatos megjelenése. Aprólékos kivitelezésük, a hozzáértés, ahogy az egyforma öltéseket rávarrták az anyagra, ahogy a tárgy formáját és használat közbeni megjelenését beleszámították a rá hímzendő minták tervezésénél, mind magas szintű hozzáértést mutat.
A legkorábbi fennmaradt Örmény hímzés töredék Aniból került elő, a XII. századból való és aszimmetrikus elrendezésű oroszlános jelenetet láthatunk rajta. De a leghíresebb korai emlék egy ünnepi zászló 1448-ból, amint Világosító Szent Gergely egész alakos ábrázolása látható Trdat király és Szent Hripszimé között (ők hárman tehetnek róla, hogy Örményország, elsőként a világon, államvallássá tette a kereszténységet), a hátoldalon pedig Jézus ül trónon a négy evangélista között. Jelenleg Ecsmiadzinban található.
A legnagyobb gyűjtemének, ahol ezek a legrégebbi tárgyak (XVII-XX. század eleji hímzések) megtekinthetőek a jereváni Ecsmiadzin Monostorban, Jeruzsálemben, a velencei és bécsi Mehitaristáknál és a libanoni Bzommarnál.
Míg Európában a hímzés és csipke készítés leginkább a nemesség asszonyai körében űzött időtöltés volt, Örményországban minden háztartásban készítettek ilyen módon díszített tárgyakat. Leghíresebb technika és stílus a „marash” volt, amely Marash környékén alakult ki (Kilíkia területe, ma Törökország része), bár más területeknek is megvolt a maguk jellegzetes stílusa. A háztartásban fellelhető csipkék és hímzett eszközök emelték a ház státuszát, elismerést hoztak a ház asszonyának, aki készítette őket. A nők szabadon kifejezhették egyéni stílusukat a hímzések mintáiban és elrendezésében.
A marash hímzéseknél jelentéssel bíró mintákat alkalmaztak a textil nagy kiterjedésén, sokszor az egész területet befedve hímzéssel. Ezeknek a mintáknak néha egyszerű elnevezései voltak (pl. kehely), néha misztikus (pl. hét hegység virága) és sokszor egyéb területekről emeltek be mintákat (hacskarok díszítései, keresztek, szőnyegminta elrendezések). Legtöbbször sötét alapon sötétkék és piros fonállal hímezték az apró kereszteknek tetsző öltéseket. Drága tárgyaknál gyöngyöket, fémszálat és drágaköveket is beleöltöttek az hímzésbe. Nem csak saját használatra vagy templomi felajánlásként készítettek hímzéseket, hanem exportra is. Sokszor, hogyha átmenetileg egy család nehéz helyzetbe került, hímzéssel és csipkével keresték meg a betevőt, „sötét napok kenyeré”-nek nevezve ezt a munkát.
A marash hímzés készítése
A marash technika igen időigényes volt. Készítője először a tűvel egy „állványzatot” hozott létre az alapra. Majd ezeket a láncfonalakat beszövi felvetőszálakkal, s így a hímzés egy külön rétegként lebeg az alap textília fölött, csak bizonyos távolságokban érintve azt. Ennek a stílusnak ismertetőjegye a hímzés hátoldala, ahol csupán ennek az állványzatnak a nyomai látszanak, maga a hímzés nem.
Örmény csipke
Az örmény csipkekészítést más néven janyaknak vagy oyának is nevezik, és varrott csipke. A csipkének két alapvető fajtája van. A varrott csipkének az a lényege, hogy a varrónők tűvel a kezükben egyetlen szállal dolgoznak. A vert csipkét ezzel szemben több szállal készítik; orsókról a rájuk tekert fonalakat a henger alakú párnára tűzött gombostűk köré fonják, csavarják, szövik a megadott minta szerint. Az Örményországban elterjedt varrott csipke technikája nagyon régre vezethető vissza. Szegények és gazdagok egyaránt készítettek csipkét, a minták és technikák anyáról lányra öröklődtek.
Selyem, pamut és gyapjú fonalat is használtak, hogy csipke díszeket, gallérokat, zsebkendőket készítsenek, valamint ágyneműt, függönyöket vagy terítőket.
Minden területnek megvolt a maga jellegzetes mintarendszere, a legismertebbek az Aintab öltés, a Vaspukaran öltés, a Baghesh öltés és a Kharpert öltés. A korábbi fennmaradt drága csipkék tartalmaztak nemesfém szálakat és igazgyöngyöket is öltöttek a szálak közé. Sokszor kölcsönöztek mintát más képzőművész területekről is, illetve kölcsönöztek azok a csipkék mintáiból.
Csipke készítése
A csipkét úgy készítik, hogy csomókat készítenek sorban, egy előző sor csomóhoz hurkolva a tűvel. A mintázatot a hurkok különböző hosszával érik el és a hurkok szaporításával vagy fogyasztásával.
Amikor egy textília szélére szegélyt készítenek, közvetlenül a szőtt anyagba is bele tudják hurkolni a tűvel a csipke első sorát, és onnan haladni a további sorokkal. Amikor kizárólag csipkéből álló textíliát készítenek, vagy különálló csipke elemet, amit később textíliára varrnak majd (például madarakat fejkendőre), egy sor hurokkal kezdik a munkát, amit egy csúszó csomóra hurkolnak, amit az első kör elkészülte után szorosra tudnak húzni.
Kevés csipke maradt fenn korábbról, mint a XIX. század. De írott és ábrázolt emlékekből tudjuk, hogy nagyon régről eredeztethető Örményországban a csipkekészítés mestersége. Európába is Kisázsiából jutott el ez a díszítésmód a középkorban. Számos szakértő úgy gondolja, hogy a híres (és Európában legrégebbi) velencei csipke is Örményországból eredeztethető. Azokban a századokban az itáliai kereskedővárosok szoros kapcsolatban álltak Örményországgal és számos alkalommal vásárolhattak csipkéket valamint mesterembereket, akik megmutathatták a csipkekészítés fortélyait.
Felhasznált irodalom:
http://www.fresnostate.edu/artshum/armenianstudies/resources/textiles.html
https://festival.si.edu/2018/armenia/handmade/needlework
https://en.wikipedia.org/wiki/Armenian_needlelace
