Egy könyv a Könyvről
Dávid Katalin: A teremtett világ misztériuma (könyvajánló)
Bocsássák meg olvasóink, ha ezúttal könyvismertetőként bevallottan és szándékosan egyéni – bár mégis objektív – véleményt írok le. A látszólagos ellentmondást rögtön megmagyarázom. Ritkán adatik meg, hogy elfogódottsággal szóljon az ember egy könyvről, miközben tiszta lelkiismerete szerint tudja, hogy véleménye az elfogódottsággal együtt is elfogulatlan. Dávid Katalin A teremtett világ misztériuma – Bibliai jelképek kézikönyve című csodálatos munkájáról írok.
Ritkán adatik meg, hogy teljes, könyvészeti összhangot érezzünk, akár még egy-egy rangos kiadvány kézhezvételekor is. A teremtett világ misztériuma pedig a tartalom és kivitel főhajtásra kötelező egysége. A hatalmas szerzői tudásból eredő lelkiismeretes, mély, közérthető előadás, a szerzőre jellemző egyszerű, közérthető, átvitt értelemben messzi világokba vivő, hiteles információ- és magyarázattömeg igencsak méltó kiállításban jelent meg, immár második kiadásban.
Igazán szép könyvhöz amúgy is ritkán van szerencsénk. A magyar könyvpiacról mintha eltűnőben volna mindaz a könyvészeti igényesség, színvonal, amelyhez a száz évvel ezelőtti Athéneum Nyomda, az 1920-30-as években a Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Kner Izidor, a Tevan, majd az 1950-es évektől Szántó Tibor hozzászoktatott minket – hogy csak találomra említsek néhány nevet.
Nos, egyelőre a külalaknál maradva: A teremtett világ misztériuma igenis, Szántó Tibor ötletes, finom, elegáns ízlését dicséri. Sajnos – mint a kolofonból megtudjuk – ez a könyv volt a nemrég elhunyt, nagyszerű magyar könyvművész utolsó munkája.
Ismételni érdemes; gyönyörű könyv. Fehér vászonkötésű tábláján színes dombornyomással szerepel Kondor Béla Két szent című festménye – ennek részlete látható a borítón is. Személyes elfogódottságom már itt kezdődik: Dr. Dávid Katalin az 1960-as évek közepén mutatta-magyarázta nekem a Kondor-kiállításon ezt a képet s hozzátette:
– Egyébként csomagolópapírra festette.
Négy évtized múltán látom a könyv tábláján a képet, pontosan kivehetők a barnás csomagolópapír hajtásai, ahogy akkoriban, húszévesen láttam – amikor először értettem meg, hogy a műalkotás, az igazi, emelkedett festészeti csoda nem a technikai alapanyagtól függ. Most pedig nézzük a belsőt. És beszéljen a szerző:
„A könyv összeállítását kettős tapasztalat vezette. Az egyik az a szomorú felismerés volt, hogy az európai kultúra alapját biztosító Biblia a 20. század folyamán tömegek előtt vált ismeretlenné. Ebből a szempontból mit sem számít az iskolai végzettség, a generációs különbségek, általános a tájékozatlanság. Tudatosan említettem a Bibliát a kultúránk alapjaként, mert ismerete nem vallásfüggő, nem az istenhithez kapcsolódik, hanem mint műveltségünk bázisa, kritériuma a kultúrának. Ahelyett, hogy elvesztésének okait keresnénk, amely sokkal összetettebb annál, minthogy kizárólag a második világháború utáni évek hivatalossá emelt ateizmusában találnánk meg, sokkal fontosabb minden lehetséges kisebb-nagyobb lépést megtennünk e műveletlenségünk felszámolására.”
írja Dávid Katalin a Bevezetőben, majd a gondolatmenetet így folytatja:
„…ez egyik oka lett a mindenki által megtapasztalt kulturális, szociális tévutaknak, és az egyén szempontjából olyan lelki torzulásokat okozott, amely által – a jelképek elvesztésének természetes következményeként – elveszett a belső világunkba vezető bejárat. Ezt a magam részéről kifejezőbbnek tartom úgy fogalmazni, hogy elvesztettük a szakralitáshoz vezető utat. Márpedig a szakralitás az ember eredendő összetevőjének része, csonka életet él, ha nem töltheti fel vele szellemi, lelki, testi életét, vagyis, ha emberi valóságát nem táplálja szakralitás.”
Az ilyesmit bizony érdemes harmadszor is elolvasni s aztán még sokadszor is töprengeni az olvasottakon. Idézzünk még egy mondatot a Bevezetőből:
„Amikor tehát a jelképekről van szó, egy olyan fölséges jelenség formájáról – eszméjéről meditálunk, amely által az embert magát vizsgáljuk, a láthatatlan dolgokat láthatóvá tevő alakzatokat.”
A Bevezetés igencsak komoly tanulmány, amely után tájékoztató következik: a szent könyvek rövidítései, a felhasznált irodalom. Majd alfabetikus sorrendben a címszavak: mindenik egy-egy kisebb-nagyobb terjedelmű tanulmány, amely általunk ismert, vagy ismerni vélt s bizony, igen sokszor ismeretlen információkkal gazdagít, gyakran meglep az összefüggések relatív feltárása révén.
Az első címszó az ÁG, HAJTÁS, s a könyv a ZSÍR, HAJ címszóig terjed. (Ez beszámolómban kissé formális megközelítés.) Végül következik a jelentések mutatója, bibliai helyek mutatója és a feldolgozott képek jegyzéke.
Erről is érdemes szólni, mert a képek az egész könyv szellemiségét, széles – elképesztően széles – kitekintését jellemzik. Csak példaként: láthatjuk a római Via Latina-katakomba falfestményétől, vagy Bálint Endre illusztrációjától kezdve a Sínai-hegyet ábrázoló fotón és a középkorvégi kódexek illusztrációin túl egy szédertál képét a budapesti Zsidó Múzeumból; Csontváry Kosztka Tivadar Zarándoklás a cédrusokhoz Libanonban című, többnyire ismert festményétől a Győri Székesegyházi Kincstárban lévő kelyhen át Rubljov 1408-ban készült ikonjáig (A feltámadt Üdvözítő a pokol tornácán, Tretyakov Képtár, Moszkva) a jelképek és megjelenítéseik hatalmas sorát.
Az enciklopedikus szerkezetű könyv elképesztően gazdag, hatalmas – és tudomásunk szerint a világon mindeddig egyedülálló – gyűjtemény. Anyagában efféle szócikkeket, vagy más szócikkekhez utaló címszavakat találunk: RAHAB lásd SÁRKÁNY; PECSÉT; KOS lásd BÁRÁNY, JUH, KOS; CSÍPŐ lásd ÁGYÉK, CSÍPŐ, DERÉK; ÜLŐ HELYZET; SÖTÉTSÉG; MAG lásd VETÉS, MAG; MEDVE… Azért villantok fel néhány szócikk-címet, hogy ebből is érezhető legyen az egész munka átfogó, gondos, minden bibliai fogalomra (lehetséges szakrális műveltségünkre) kiterjedő gazdagsága.
Minden egyes szócikk (a tárgyalt jelkép leírása) három részre oszlik: először az ószövetségi megjelenésekről olvasunk, majd az újszövetségi jelentésekről, végül arról, miként fordul elő a jelkép a korai kereszténységben. A szövegen belül a kurzívval kiemelt fogalmak a könyv végén, a már említett Jelentések mutatójában szerepelnek s innen megtudjuk, milyen más címszavakban fordul még elő az adott fogalom. De elég a filológusi véleményből…
Ismét csak beszéljen a szerző, példaként álljon itt egy találomra kiválasztott fontos, hatalmas szócikk rövidke részlete:
CSÓK
„/…/ A csók tükrözi a békét és az egyetértést. Mózes a hozzá érkező apósa, Jetró «elé ment, meghajolt előtte és megcsókolta. Egymás hogyléte felől érdeklődtek, majd beléptek a sátorba» (Ki 18,7). Ebből következik, hogy a csók megtagadása a békesség megbomlására utal. Lábán szemére veti vejének, Jákobnak, hogy titokban szökött el tőle. «Nem engedted meg, hogy megcsókoljam unokáimat és lányaimat. Valóban ostobán viselkedtél» (Ter 31,27k). A csók által megszerezhető a két ember között a kiengesztelődés.”
Ezt a könyvet nem szabad és nem kell „elolvasni”. Ezt a könyvet nézegetni, folyamatosan olvasgatni, azaz használni kell. Ennek a könyvnek ott kell állnia az ember könyvespolcán, lehetőleg alig karnyújtásnyira, hogy állandóan elő-elővegye s tájékozódjék. Olyan enciklopédia, olyan kézikönyv a javából, amellyel kapcsolatosan az ember boldog lehet, hogy használhatja és megtiszteltetésnek érezheti, hogy ismertetést írhat róla.
Dávid Katalin: A teremtett világ misztériuma – Bibliai jelképek kézikönyve Szent István Társulat, Budapest 2002.
