Örmény rítus és örmény mise

Elhangzott 2007 szeptember 22-én az Orlay utcai Örmény Katolikus templomban, Budapesten

Történelmi gyökerek

Beszélünk Római Katolikus, Görögkatolikus, Örmény Katolikus Egyházról, továbbá ortodox egyházakról, keleti ortodox egyházakról, stb. Jézus Krisztus egyetlen egyházat alapított. Vajon miért van ennyi egyház?
Ennek elsősorban történelmi okai vannak. Jézus Krisztus a Római Birodalom területén belül tevékenykedett. Az apostolok is főleg itt és a szomszéd államokban térítettek. A kereszténység éppen a Római Birodalom fejlett infrastruktúrájának és a keleti országokba vivő, már bejáratott kereskedelmi utaknak köszönhetően gyorsan elterjedt viszonylag nagy területen. Ez a terület azonban korántsem volt egységes.
A latin nyelvet a Birodalomnak csak a nyugati felében beszélték. A keleti részen a görögöt használták. A Birodalom szélén levő tartományokban és az azon kívül fekvő országokban már az ókor végén törekedtek az önálló irodalmi nyelv megteremtésére.
Jézus az evangélium hirdetésekor egy arámi nyelvváltozatot használt. Mivel a Földközitenger mellékén a görög volt a legáltalánosabban elterjedt nyelv, a kereszténység nyelve az I. században a görög lett. Ezt azonban nagyon hamar felváltotta a soknyelvűség: nyugaton a II. században megjelentek a Biblia első latin fordításai, ugyanekkor már szírül is olvasható volt egy evangélium-kivonat, majd jöttek a kopt, örmény, grúz és más keresztény irodalmi nyelvek.
A Nyugat-Római Birodalomban latinul, a Kelet-Római Birodalomban görögül, Egyiptomban koptul, Szíriában és Mezopotámiában szírül, Örményországban örményül végezték a liturgiát.
A nyelvi különbségen túl hatalmi harcok is szerepet játszottak: a Római Birodalom kettéválása, Konstantinápoly megerősödése játszott szerepet a katolikus és ortodox közösség szétválásában. A Konstantinápoly erősödését rossz szemmel néző keleti közösségek ugyancsak vetélkedés miatt szakadtak el még az ötödik században. Az ürügyet teológiai jellegű viták szolgáltatták, amelyek pedig a teológiai iskolák presztízsharcai voltak.
A végeredmény tehát a következő: a Nyugat-Római Birodalom utódállamainak és az ahhoz közel eső országoknak az egyháza a Római Katolikus Egyház lett, míg a Kelet-Római, később Bizánci Birodalom egyháza a Konstantinápolyi Ortodox Egyház. Ez utóbbihoz csatlakoztak később az ortodox térítések révén létrejött további ortodox egyházak, a szláv, grúz és egyéb nyelvű ortodox egyházak. A kopt, az örmény és bizonyos szír egyházak külön csoportot, az ún. keleti ortodox egyházak csoportját alkotják.
Gyakorlatilag nyelvi és területi alapon, az ókori hatalmi viszonyoknak megfelelően létrejöttek a római, az ortodox (bizánci), a kopt, az örmény és más egyházak.
Az örmény katolikus, a görögkatolikus egyház azt jelenti, hogy az örmény, illetve bizánci püspökök egy része elismeri a római pápa fennhatóságát. Az Örmény Katolikus Egyház és a különböző országok Görögkatolikus Egyházai fölött a római pápa gyakorolja a joghatóságot.

Rítusok

A gyakorlatban az örmény katolikus, görögkatolikus kifejezések valójában rítusokra utalnak: beszélünk örmény rítusról, bizánci, azaz görög rítusról, római rítusról. De mi is az a rítus?
A rítus első ránézésre a nyelvi különbséget jelenti: a római rítus nyelve a latin, az örményé az örmény stb. Ám a bizánci rítus esetében már megjelenik a görög mellett az ószláv, az óorosz, az ógrúz és más nyelvek.
A rítus legfőbb eleme a szertartásrend. Más szertartásrend szerint mondják a misét a római, a bizánci, az örmény és a többi egyházakban. Nemcsak a mise szövege és végzésmódja, hanem a zsolozsma, a szentségek kiszolgálásának rendje és a többi szertartás is különbözik. Ezeket összefoglalóan liturgiának nevezzük, de a legfőbb liturgia, a Szent Liturgia a keleti egyházak szóhasználatában a szentmise.
A liturgiához szorosan kapcsolódik a liturgikus tér. Miután más szertartást végeznek a különböző rítusokban, érthető, hogy annak a térnek a felépítése is különbözik, ahol a szertartást végzik.
A liturgikus kellékek és ruhák ugyanígy szertartásonként változnak.
A liturgiához ugyancsak szorosan kapcsolódik a zenei hagyomány. Ez szintén markánsan megkülönbözteti a rítusokat. A zene régi lejegyzésmódja szintén nem volt egységes. Minden terület saját zenei hagyománnyal és az annak megfelelő lejegyzésmóddal, ún. notációval rendelkezett.
A liturgián kívül a rítus magában foglalja az adott egyház egyházjogi hagyományát. A különböző rítusú egyházakra más egyházi törvények és szabályok érvényesek.
Végül a rítus eleme az egyházi irodalmi és teológiai hagyomány is. Ezek az adott egyház életét több szempontból is áthatják.
A rítus fogalma tehát magában foglalja a liturgiát, a liturgia végzésmódját és kellékeit, a liturgia zenei stílusát és annak lejegyzésmódját, a nyelvet és az azon a nyelven írott egyházi irodalmat.

Az „örmény katolikus” kifejezés

Egyfelől azt az örményt nevezzük örmény katolikusnak, aki a római pápa joghatósága alá tartozik. Másfelől azt a katolikust nevezzük örmény katolikusnak, aki az örmény rítushoz tartozik.
Régebben használták az „örmény szertartású római katolikus” kifejezést is, kizárólag Erdélyben. Ez a kifejezés azonban pontatlan, mert egyrészt többről van szó, mint szertartásról, helyesebb tehát rítusról beszélni. Másrészt valaki vagy a római rítushoz tartozik, vagy az örmény rítushoz. Speciális esetekben a Római Kúria engedélyezheti papoknak, hogy több rítus szerint is misézhessenek, de az „örmény szertartású római rítus” fogalmilag is képtelenség.

Az örmény mise

Az örmény mise lényege ugyanaz, mint valamennyi más rítus szerinti miséé. Két alapvető részből áll: a tanító részben a Szentírásból olvasnak részleteket, míg az áldozati részben Jézus Krisztus áldozatának megújítása történik. A kenyér és a bor átváltoztatása után a hívek a szentáldozás során részesülnek Krisztus testében és vérében.
Az örmény mise sajátossága egyfelől az eltérő szerkezetben, szövegekben és a gazdag kidolgozottságban rejlik, másfelől a keleti liturgiák szemlélete tükröződik benne.
Az örmény liturgia lelkiségéből három elemet érdemes kiemelni.
Az első elem: az Isten nagyságának és mindenhatóságának átélése. A keleti egyházak hívei Isten valóságát először úgy élik meg, mint a végtelen és mindenható, a kimondhatatlan hatalmú Isten, akit még a szeráfok is rettegnek. Isten és az ember között akkora a különbség, hogy az Istennel való találkozáskor az ember első érzése a rettegéssel vegyült csodálat. Ha Isten hatalmát komolyan vesszük, akkor az először mást nem is válthat ki belőlünk, mint egy jó értelemben vett istenfélelmet. Isten nem egy a haverjaink közül, hanem olyan valaki, aki nálunk végtelenszer nagyobb és hatalmasabb, ezért tisztelet illeti meg, és hatalma félelmetes az ember számára. Csupán a következő lépés az, hogy Isten elküldte egyszülött Fiát, Jézus Krisztust, aki egy lett közülünk, és akinek révén Istennel bizalmas viszonyba kerülhetünk, és Atyánknak, tulajdonképpen „papának” szólíthatjuk őt. A szentmisében pedig titokzatos módon a legbelsőbb kapcsolatba kerülhetünk vele a szentáldozás révén.
A második elem: a mennyei liturgiába való bekapcsolódás. Legtöbbször a társadalmi szerkezet legalsóbb rétegeiig úgy igyekszünk közvetíteni az evangéliumot, hogy az ő nyelvükre fordítjuk az evangélium tanítását. Az örmény liturgiában azonban ennek pont az ellenkezője történik. Nem az evangéliumot visszük le a legalacsonyabb rétegekhez, hanem az emberek lelkét igyekszik felemelni az örmény liturgia a mennyei liturgiához. Az örmény mise minden eleme ezt a célt szolgálja, és egy folyamatos haladást jelenít meg az ég felé.
Az örmények a fordítással nem is foglalkoznak: a mise óörmény nyelven folyik, és mindenki ifjúságától fogva bekapcsolódik, és évtizedek alatt érti meg.
Itt érkezünk el a harmadik elemhez: a bekapcsolódáshoz, vagyis az aktív részvételhez. Az óörmény nyelven mondott liturgián a hívek részvétele jóval aktívabb, mint bármely, anyanyelven végzett liturgián. Érezni lehet, hogy a hívek minden pillanatban ott vannak, a kétórás liturgia során minden másodpercben tudják, hogy éppen mi történik. Nemcsak az óörmény énekeket és válaszokat énekelik fejből, hanem végig „nyüzsögnek”, a liturgikus pillanatnak megfelelően mozognak. A kellő időben felállnak, ha a „boruljunk le” szót hallják, földig hajolnak, amikor a pap áldást ad, keresztet vetnek, s valahányszor körmenet indul a templomban, úgy „helyezkednek”, hogy a körmeneti zászlót megcsókolhassák. Az Oltáriszentség előtti tisztelet jeléül letérdelnek és földre borulnak, a béke szertartása alkalmával pedig a hívő közösség szinte valamennyi tagja a kiengesztelődés jeléül békecsókot vált, azaz megérinti a másik vállát.

Az öltözködési himnusz

Érdemes az örmény mise részleteiben, felépítésében és szövegeiben elmerülni. Álljon itt az örmény liturgiából egyetlen imádság, hogy azon keresztül mutassuk be az örmény mise lelkiségét. Ez az ima nem más, mint az ún. öltözködési himnusz, a Khorhurt khorin, amely eredetileg a pap öltözködésekor hangzott el, ma pedig valamennyi örmény mise ezzel kezdődik. Ennek az éneknek szimbolikus jelentősége is van, sokak szerint az örmény identitás hordozója. A Khorhurt khorin ének elhangzása az, ami ma az örményeket leginkább összeköti.
Az ének ezekkel a szavakkal kezdődik: „Mélységes Misztérium, felfoghatatlan, kezdettelen”. Ez rögtön megadja az alaphangját a misének. A liturgia kezdete nem valami felszínes, kellemes érzéssel tölt el, hanem egy misztérium kezdődik, mégpedig a legmélyebb. Az első szó az örményben a Khorhurt, vagyis a Misztérium. Nem véletlen, hogy az örmény liturgia legelejére került ez a szó. Tudjuk, hogy ezt a fogalmat az örmények a szírektől vették át, ők rózó-nak, vagyis szintén misztériumnak nevezik a misét. Azt a könyvet, amely a mise állandó részeit, vagyis a mise rendjét tartalmazza, az örmények így nevezik: Khorhörtadedr, vagyis a Misztérium könyve, szintén szír mintára.
A khorin, azaz „mélységes” szó után következik az anhasz szó, amely egyszerre jelenti, hogy „elérhetetlen”, illetve „felfoghatatlan”. Most tehát egy olyan dolog következik, amelyet az emberi ész el nem érhet, fel nem foghat. A sort az anöszgizpn, vagyis a „kezdettelen” szó zárja, amely Isten végtelen nagyságára utal. A Khorhurt, a Misztérium ugyanis vonatkozik a misére és annak szerzőjére: arra, aki a Misztérium, vagyis a mise során belénk költözik, azaz Jézus Krisztusra.
A „Misztérium” szó és ennek az öltözködési éneknek az első sora, rögtön a mise elején — közgazdasági eredetű szóval élve — „pozícionálja” a szertartást. Olyan „árut” árulunk, amelyről rögtön az elején megmondjuk, hogy elérhetetlen. Nem alacsonyítható le, hanem nekünk kell hozzá felemelkednünk. Teljesen világos, hogy nem a szentet visszük ki a profán világba, hanem éppen ellenkezőleg, a hívők kerülnek be azonnal egy szakrális miliőbe, amely azután a legnagyobb titokhoz vezeti el őket.
Ez a Misztérium tehát maga a teremtő Isten, aki eljött közénk, és a szentáldozásban egyesülünk vele. Az öltözködési himnusz első versszakai a megszólítás bővítményei: Istenünk, aki ezt és ezt tetted. Az első két versszak a teremtésről szól: az első versszak a láthatatlan világ, a második a látható világ teremtéséről szól. Ez utóbbiba Isten belehelyezte az embert, akit saját képére alkotott.
A harmadik versszak Jézus megváltó művének jelentőségét festi le költői képekkel. A negyedig versszak pedig a Szentlélek eljövetelét idézi fel.
Már a harmadik versszakban megjelenik a ruha motívuma. A negyediktől a hetedik versszakig a pap által felöltendő ruhadarabokat veszi végig, azoknak szimbolikáját fejti ki.
A nyolcadik versszakra a pap felöltözött, elvégezte az egyes ruhadarabokhoz kötődő imádságokat, és így lélekben készen áll arra, hogy a szent Misztériumnak kiszolgáltatója legyen.
Az öltözködési himnuszhoz egy kísérőének kapcsolódik, amely egy fohászt fogalmaz meg az Egyház és az egyes hívek épségben való megőrzéséért. 

ÖRMÉNY SZENT LITURGIA
Öltözködési himnusz
Taroni Khacsatur, XII. sz.
„Khorhurt khorin”

Mélységes Misztérium, felfoghatatlan,
kezdettelen, ki feldíszítetted mennyei országodat
az elérhetetlen Fény nászszobájában, nagyszerű
dicsőséggel övezvén a tüzes seregeket:

Elmondhatatlanul csodás hatalommal
alkottad Ádámot úri képedre, és tisztes
dicsőségbe öltöztetted őt Éden
kertjében, az örömök helyén:

A te szent Egyszülötted szenvedései
által megújultak minden teremtmények,
és az ember ismét halhatatlanná lett
letéphetetlen ruhával ékesítve:

Esőhozó, tűzárasztó Kehely,
aki kiömlöttél az apostolokra a szent vacsorateremben,
öntsd reánk is, Szentlélekúristen, e
köntös által a te bölcsességedet.

A te házadhoz illik a szentség, aki felöltötted
ékességedet, a dicsőség szentségével övezted fel
magad: most övezd derekunkat igazsággal.

Aki teremtő karjaidat
kitártad a csillagok felé,
szilárdítsd meg karjainkat hatalommal,
hogy kezeink felemelésével hozzád fordulhassunk.

A fejünket körülfonó koronával vedd körül elménket,
és érzéseinket a kereszttel díszített ároni stólával,
amely aranyszállal fűzve ékesíti az oltárt.
Minden seregeknek Ura, Istene és Feje,
szereteted köntösével felöltöztettél bennünket,
hogy szent misztériumodnak szolgái lehessünk.

KÍSÉRŐÉNEK
Mennyei Király,
Egyházadat rendíthetetlenül tartsd, és neved imádóit
őrizd meg békességben.
(Zsigmond Benedek fordítása)