Sokszínű életút, erős gyökerek
Egy délután Paor Lillával
A július 15-én megtartott Fővárosi Örmény Klubban, a XII. Kerületi Örmény Önkormányzat szervezésében a Hatos Csatorna műsorvezetője, producere, az erdélyi örmény gyökerekkel rendelkező Paor Lilla volt a vendégünk, beszélgetőtársa Hegedűs Annamária, az Önkormányzat elnöke volt.
„Amikor gyerek voltam…” -kezdte Lilla, aztán gyorsan kiderült, hogy a nagymamáját úgy hívják Vertán Ida és sokáig ő mesélt a felmenőkről Lillának. Tőle tudja, hogy dédszüleinek Magyarbánhegyesen volt birtoka. Ez Békéscsabához van egészen közel. A nagymama mindig mondta, hogy mennyire szerették ott a négy gyermekes földesurat, Vertán Oszkárt, aki nyugodt, biztonságos életet biztosított nemcsak családjának, hanem az ott élő jobbágyoknak is.
Hogyan is köszönnek vissza a gyökerek egy-egy történetben?
Szegeden a Tisza Szállóban élhettem egy nyáron, három hónapon keresztül -meséli Lilla. Egész sok emberrel találkoztam, ismerkedtünk. Egy fiatalember kérdezte, nincs-e kedvünk kirándulni menni, mondtam nincs messze Magyarbánhegyes, jó lenne, ha megnézhetnénk azt a helyet, ami az én felmenőimé volt. Hát elmentünk Magyarbánhegyesre, és megpróbáltunk emberekkel találkozni, megkérdezni, tudnak-e valamit a Vertánokról.
Becsöngettünk az egyik házba, kijött egy idős, töpörödött néni, kendőben. Mondtam Paor Lilla vagyok, Budapestről érkeztem, és a Vertán család után kutatok. Ez volt életem egyik legmeghatóbb története, ugyanis az idős néni letérdelt előttem és kezet csókolt nekem. Nem tudtam fölfogni, hogy miért teszi ezt. Azt mondta, az úr annyi jót tett velünk, abban az időben, minden jobbágynak, minden parasztnak saját háza lehetett, saját földterülete volt. Kertészkedhettek, állatokat tarthattak. Olyan jó életünk volt, hogy az hihetetlen.
Megmutatta nekem a Vertán család kriptáját. Nem volt rajta nagy feszület, egy fél méter magas betonkripta volt az egész. Szalasztottak a papért, sekrestyésért, kinyitották a kriptát, ott volt az egész rokonságom. A nagymamámnak az apukája, a dédapja, a testvérei, mindenki. És én csak ott álltam, és azt mondtam „Édes Jó Istenem, ez valami döbbenet”. Ez volt az első megdöbbentő találkozásom a családdal, a felmenőkkel, az ősökkel. És ahogy akkor elkezdem kutatni, úgy tudatosult bennem, hogy nagymama mindig azt mondta, a Vertánok, örmény fejedelmi család. Azt még nem sikerült kideríteni, hogy valóban volt-e fejedelmi ága is az aradi Vertán családnak, de amikor először mentünk Aradra, és az ő házukat kerestük, nagymamám szinte futott a vonatpályaudvartól a régi házukig, ahol kiderült, egy általános iskola van abban a házban, ahol ő született. A mai napig megvannak a képek róla. Nagymama keresztszüleinek, Vertán Viola és a férje, Arad vármegye országgyűlési képviselője házából lett a Fehér Kereszt Szálloda Aradon. Ha netán egyszer arra járnak, jusson eszükbe a Vertán család! Nagymamámnak van egy Korbuly Franciska nevű rokona is, így kapcsolódik hozzánk a szintén örmény Korbuly család is.
Mostanában anyukámat kérdezgetem, ő még tud mesélni.
Anyukám elképesztő asszony, 98 éves, Paor Éva (így használja az asszonynevét), az OTP-nek volt propaganda szakembere, újságíróként dolgozott fiatalon, a MUOSZ-nak volt tagja sokáig, aztán mikor édesapámat 1956-ban bebörtönözték, akkor sajnos az újságíró tevékenységét nem tudta folytatni, hanem szabadúszóként dolgozott különböző lapoknak. Ezután helyezkedett el az OTP-nél és kezdett el a reklám területtel foglalkozni. Ami érdekes, hogy a 70-es évektől reklámfilmeket gyártott. Több NIVO díjat is kapott Magyarországon is és külföldön is. Nagyon sok mindent tanultam tőle, rengeteg dolgot szervezett. Volt ilyen akkor, hogy gépkocsi nyereménybetétkönyv Megszervezte elsőként a nyertes autók autóversenyét. Az IKARUS előtt levő placcon zajlott fantasztikus eseményen Trabantokat, Moszkvicsokat, Wartburgokat lehetett nyerni. Én ezeken a rendezvényeken mindig ott sertepertéltem mellette, néztem hogyan csinálják, és hogyan rendezik ezeket. Aztán amikor nyugdíjba ment, elkezdett helytörténettel foglalkozni. Ő volt a helytörténeti klub vezetője. Ő szervezte meg például a mátyásföldi repülőtér 80. születésnapjára a repülőnapot. Ez a repülőtér volt az első civil repülőtér és egészen a rendszerváltásig működött. Szóval elég aktív valaki volt. Úgy tíz évvel ezelőtt elkezdett írni. Először saját maga gépelt, és leírta az életének eseményeit, humoros kis történetekben. Azután elromlott a szeme, már nem tudott írni, onnantól kezdve diktálnia kellett. Meg is jelent az írásaiból egy könyv, azt a címet kapta: Humorzsák.
Soha nem szerettem volna az anyukám lenni, mivel én egy igazi problémás gyerek vagyok. Vadóc voltam, fára mászós voltam, állandóan baleseteim voltak. Hála az orvosoknak, egyszer meg tudták menteni a szememet. Utána balettoztam, szertornáztam, leestem a felemás korlátról, eltört a gerincem, gipszágyba kerültem, de szerencsére meggyógyultam, bár a középiskolát végig úgy töltöttem magántanulóként, fűzőben. Teljesen természetes volt számomra, hogy utána az egyetemi felvételinél testnevelés szakra jelentkeztem és el is végeztem azt. Nagyon sok balesetem volt az évek folyamán, a legutolsó 2008-ban. Vitorlásversenyen küzdöttünk a második helyért, az utolsó futamban azonban rosszul sikerült egy manőver, és úgy estem, hogy az összes bordám és több csigolyám eltört. Ezt megint egy fél év rehabilitáció követte, de fél év után megint versenyeztem. Ez jellemző rám.
Nagyon szerettem énekelni, amikor pici voltam a templomban mindig én énekeltem a leghangosabban, de leginkább a szavalás ment. Viszont a gimnáziumban volt egy szimfonikus zenekar, az István zenekar. Odamentem a zenekarvezetőhöz, Záborszky tanár úrhoz, és mondtam neki, én hegedültem négy évig, nem voltam benne tehetséges, viszont nagyon-nagyon szeretnék a zenekar tagja lenni, milyen hangszert ajánl nekem, hogy én bekerülhessek ide, mert nekem muszáj muzsikálnom. Azt mondta: „hát Mucikám nagybőgőzzél”. A hegedű után a nagybőgő sokkal könnyebb volt, hiszen volt valamilyen alap tudásom a húros hangszerekhez. Elég kitartó ember vagyok, és mivel a középiskolában nem tudtam ülni a gerincprobléma miatt, viszont a nagybőgőhöz állni kell, maximum egy magasított széken fél oldalt ülni, ez pont elég volt nekem, hogy rengeteget tudjak gyakorolni. Naponta 4-6 órát gyakoroltam, és eljutottam oda, hogy fél év múlva játszottam a tücsök zenekarban, egy év múlva a kiszenekarban, és másfél év után a Zeneakadémián a nagyzenekarban, Ferencsik János vezényletével. Ez az időszak életem legszebb élményei közé tartozik.
Közben Záborszky tanár úr elvitt énektanárhoz, operaénekesnek próbáltak nevelni. A gimnázium alatt már énekeltem szólót a zenekarral, de mégsem vettek fel a Zeneakadémiára, csak az előképzőre. Ez 1974-ben volt, 19 évesen nem mehetett az ember operára. Az előképzőben Pitti Katalin volt a tanárom.
Szükségem volt egy állásra, elmentem tanítani, képesítés nélküli pedagógusnak. Egy másodikos osztályt kaptam, fantasztikusak voltak. Nagy élmény, amikor az ember bekerül egy ilyen közegbe az iskolapadból és neki kell a gyerekekkel foglalkozni, elképesztő felelősség. Nagyon készültem az órákra, nagyon jó volt és nagyon megszerettem. El is mentem felvételizni utána, pedagógia szakra. Fel is vettek, azt gondoltam akkor, elvégzem a tanító képzőt és majd utána megyek a Zeneakadémiára.
Végül aztán nem mentem. A férjem elvégezte a Zeneakadémiát, én elvégeztem a tanítóképzőt, közben összeházasodtunk. Utána elvégeztem a földrajz szakot a Természettudományi Karon és közben azért csak-csak énekeltem, operettet, magyar nótát. És akkor az élet közbe szólt. Épp a vizsgáimra készültem, amikor volt egy autóbalesetem. Megint csak kórházban ébredtem föl, mint már annyiszor. Megoperáltak, a sok gyógyszertől, amit kaptam, megmélyült a hangom, és erre senki nem számított. Az operettnek fuccs, a nótának fuccs. Újfent váltani kellett, ekkor tértem át a sanzonra, illetve a musicalekre. Ennek nagyon sokat köszönhetek, bejártam a világot vele, énekeltem rengeteg országban, nagy, neves színpadokon szerepeltem, nagy showkat csináltam, eljátszottam Edith Piaf szerepét, hiszen az annyira nekem való szerep volt. A József Attila Színházban számos szerepet eljátszottam. A Képzelt Riportban az egyik főszerepet játszottam. És közben elkezdtem televíziózni, de ez már egy másik történet.
Énekeltem a nagy magyar éjszakában, és büszkén vallom, hogy fantasztikus volt a 80-as években. Az Astoriában, a Hungáriában, a Savoyban volt műsorom. Mindenhol más közönség, mindenhol más műsort kellett csinálni. Úgy nézett ki nálam egy este, hogy elmentem 6 órakor a színházba, lement 7-kor az előadás, utána mentem énekelni az egyik helyre, aztán a másik helyre. Jogging, tornacipő, futás át az egyik helyről a másikra, mert mindenhol máskor kezdődött a műsor.
Akkoriban forgatott Réz András egy filmet, az volt a címe: Nacht music. Ez kimondottan az éjszakai show businessről szólt. Benne volt az öltöztetőn, a jelmeztervezőn, a koreográfuson át a szóló táncosokon át mindenki. Én voltam az egyik riportalany, aki éppen akkor hagytam el a pedagógus pályát és épp akkor jöttem haza külföldről, egy holland vendégszereplésről. Arról kérdeztek a filmben, hogy hogy érzem magam ebben az egészben. És utána arról is, hogy nincs-e kedvem leülni egy hosszabb beszélgetésre egy tv stúdióban. Persze, hogy volt. Meghívott, majd utána azt mondta, hogy elég jó dumám van, nincs-e kedvem műsort vezetni, mert hátha jól tudnék kérdezni. Így lettem a riportalanyból riporter és így ragadtam ott az egyik kábel tv-nél, ami a mostani Hatos Csatornának volt az őse. Sok minden történt közben, de azt a kis alap stúdiót megtartottam bázishelynek, és előbb-utóbb elkezdtem gondolkodni, hogy kéne venni egy kamerát, mert nincs kameránk, amivel dolgozhatnánk. Venni kellene egy vágófelszerelést is, mert amit leforgatunk meg kéne vágni. Lett egy lehetőségem az ATV-ben műsort készíteni és ez hetente három műsort jelentett. Az volt a címe: „Csak természetesen”. Aztán három nap alatt nagyot változott az életem. Először is annak a stúdiónak a tulajdonosai azt mondták, hogy nem tarják fönn tovább a csatornát, és így megszüntetik a műsort is. De nekem akkor már benne volt a pénzem, a gyártó felszerelésem. És akkor gondoltam egy nagyot, lementem a tulajdonoshoz, és kérdeztem, mi azzal a célja, hogy bezárja a stúdiót? Azt mondta semmi, spórolni akar. Azt mondtam neki, rendben van, ne zárja be, ne adjon fizetést, én egy fél év alatt kivásárolom az egészet, megpróbálok a saját lábamra állni. Mit ad Isten, belement a dologba.
Ez egy nagy próbatétel volt. Egy kis idő után új vezetés érkezett az ATV-be is és a tulajdonosváltás után behívtak és mondták, hogy nagyon szeretik a műsoromat, de innentől kezdve 10 ezer Ft-ot kell fizetnem percenként a műsoridőért. Ez heti háromszor egy órás műsornál ki lehet számolni, hogy mennyi pénzbe került. Teljes képtelenségnek tűnt, hogy az ember ezt kitermelje. De osztottam szoroztam, és azt mondtam, hogy egy műsort meg fogok tudni tartani, és azt megpróbálom megtölteni tartalommal. És így fönn tudtam tartani 2010-ig a műsort. Akkor azt mondták, hogy ebben a tv-ben nem lehet ilyen témákról beszélni, mert nem egyeztethető össze az ő filozófiájukkal. Akkor azt mondtam, hogy köszönöm szépen, tovább én itt nem tudok műsort csinálni, így váltunk meg az ATV-től, és építettem föl 2011-től a Hatos Csatornát. Megpróbáltunk kilépni a piacra, saját lábra állni. Először volt ötezer háztartás, amiben láthatóak voltunk, aztán százezer, most 2,2 millió háztartásban fogható az adás.
A színházat már nem tudom rendszeresen vállalni, remélem lesz az életemnek olyan szakasza, amikor erre újra lehetőség lesz. Mostanában énekelni sem tudok menni, mert ahhoz nagyon fel kell készülni, az olyan, mint amikor egy tornász elmegy egy versenyre, ahhoz keményen edzeni kell.
A Lillásreggelit úgy találtuk ki, hogy ha megkérdezik, én mi vagyok a tv-nél, azt tudom mondani, a mindenes cseléd. Kávét szervírozok, takarítok, közben csinálom a könyvelést, a számlázást, utalom a fizetéseket, nézem a pályázatokat, írom a projekteket, megyek tárgyalni, mindent csinálok az égvilágon. És maradék időmben műsort vezetek. Az egyik kollégám mondta, hogy épp ideje, hogy legyen egy olyan műsor, amiben tényleg magadat tudod adni, és azt a fajta gondolkodásmódot, amit te képviselsz. Így alakult ki a Lillásreggeli, a fiam adta a nevét. 540 Lillásreggeli adás készült eddig, azokat az embereket hívtam meg, akiknek az ismeretségére büszke vagyok. Nagyon alapos ember vagyok, egy Lillásreggelire úgy készülök, mint egy egyetemi szigorlatra, vagy egy érettségire. Ami csak fellelhető egy emberről, azt elolvasom, utána járok, aztán azt összegyúrom a fejemben. Nincsenek jegyzeteim. Nagyon értékes beszélgetések születtek így.
Mindig azt mondom a műsorvezetőknek, meg a szerkesztőknek, ha egy műsorban egyetlen hasznos gondolat van, amit magukkal tudnak vinni az emberek, akkor már megérte. A mi közönségünk a negyven vagy inkább ötven feletti korosztály, nem a tinédzserek.
Amatőr vitorlázó vagyok, amikor a balatonfüredi szállóban énekeltem, néztem a vitorlás hajókat, nagyon tetszett. Egyszer besodort a gumimatraccal a víz, ott ébredtem fel a Balaton közepén, próbáltam kievezni. Arra jött egy kis kalóz (vitorlás hajótípus – a szerk.) és keringett körülöttem, kihúzzam? Nem, -mondtam. Eltelt egy óra, visszajött. Most már fölvehetem? Most már igen… Ez volt Gerevich Pál olimpiai bajnok tőrvívó egy kis kalózzal megmentve engem, bár vele is több mint két óra volt, míg partot értünk. Így szerettem bele a vitorlázásba. Bekerültem egy versenycsapatba, a legjobb magyar versenyen elért eredményem a Magyar Bajnoki II. Helyezett, viszont a tengeri bajnokságokon két aranyérmet szereztem.
Egy elég erős gyökerekkel rendelkező családból származom. Vallásosan lettem nevelve, úgy nőttem föl. Időben voltam elsőáldozó, időben voltam bérmálkozó, nem azért van hitem és vallásom, mert a rendszerváltás után ez divat lett. Ez az egyik alaptézisem. A mai napig is hívő katolikus életet élek, a gyerekek cserkészek, éljük a magunk életét. Úgy gondolom, hogy elkötelezetten jobboldali vagyok, polgári értékekkel.
A férjem kiváló zenetanár, zongoraművész, és a fiunk is már nagyon kis korában elkezdett zongorázni, majd középiskola után elvégezte a dzsessz tanszakot, tanítóképzőre is járt, ének szakon. Elvégezte a jogi egyetemet, aztán televíziózással kezdett foglalkozni, és rengeteg filmet készít a mai napig. Csatornánk arculatát is ő készíti. Extra teherbírású és extra kivételes egyéniség, a legjobb munkatárs. Ő a művészlélek, én pedig a magam művészlelkével a realitások talaján állok és viszem az üzletet. Most éppen egy olyan filmre készül Zoli fiam, ami Babits a Repülő falu című novellája alapján készül. Ez egy trianoni történet, a faluról, ami elrepül Magyarországra. Kisjátékfilm lesz, remélem, hamarosan a képernyőkre kerülhet.
A beszélgetés végén Paor Lilla végül mégis dalra fakadt és ízelítőt kaphattunk egy nagyon sokoldalú ember, ráadásul erdélyi örmény gyökerű ember igazán sokszínű tehetségéből.
