Október 24.

Pongrátz Gergely, a Corvin-köz 1956-os, örmény származású parancsnokának visszaemlékezései alapján.

„Kíváncsian kérdeztem az egyik embertől, hogy mi történt? — Hát nem hallotta, hogy mi van Budapesten? – kérdezte szinte súgva az ember. – A rádió minden öt percben a himnuszt játssza, kijárási tilalmat rendeltek el, és kihirdették a statáriumot. Lehet hallani a rádióból a gépfegyverek ropogását, és ez azt jelenti, hogy valami nagy baj van a fővárosban. Lőnek!…

Bekapcsoltam a rádiót. A himnusz utolsó akkordjait hallottam és mindjárt utána a következő bemondást: ‘Ellenforradalmi, reakciós elemek fegyveres támadást intéztek középületeink ellen, és megtámadták karhatalmi alakulatainkat. A rend helyreállítása érdekében további intézkedésig tilos minden gyülekezés, csoportosulás, felvonulás. A karhatalmi szervezetek utasítást kaptak arra, hogy a rendelet megszegőivel szemben a törvény teljes szigorával lépjenek fel. A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa.‘ (A rádióadások tükrében, 19,7)

A háttérben egy-egy rövidebb géppisztoly sorozatot is lehetett hallani. Tehát igaz! Budapesten harcok vannak.

Jól ismerve bátyáimat és öcséimet, tudtam, hogy ők is benne vannak, és úgy éreztem, hogy most mellettük a helyem. Azt is tudtam, hogy hiába kérek engedélyt arra, hogy Budapestre menjek, mert azt úgysem kapom meg. Tehát nem szóltam senkinek, hanem felkapaszkodtam az első pótkocsira, amely cukorrépát szállított a selypi cukorgyárba…

A vonaton, amelyen a megszokottnál sokkal többen voltak, újabb híreket hallottam: az orosz tankok bevonultak Budapestre, és a főváros utcáin csaták folynak. Este az ávósok kezdték a rádiónál, amikor belelőttek a tüntető tömegbe, rengeteg sebesültet és halottat hagyva az utca kövezetén. A munkások és diákok azonban órák alatt szereztek fegyvereket, és visszalőttek. Most már egész Budapest területén folyik a harc, az ÁVO és az oroszok ellen. Mindenki azt kiabálja, hogy ruszkik haza és vesszen az ÁVO. Nagy Imrét akarják miniszterelnöknek. Ez azt jelenti, hogy Budapesten kitört a forradalom.

Hallottam a tegnapi tüntetésről is. Kétszázezer ember a parlament előtt, ahol Nagy Imre beszélt a tömegeknek. A Bem szobornál Sinkovits Imre színművész elszavalta a Nemzeti dal-t, és bicskával kivágták az orosz címert a nemzeti zászlókból. Ledöntötték a Sztálin-szobrot a Hősök terén, az egyetemisták 16 pontba foglalták össze követeléseiket. Ma reggelre pedig az egész főváros hangos volt a fegyverek ropogásától…

Éjfél körül lehetett, amikor megérkeztem Ernő bátyám lakására, amely a pesterzsébeti HÉV állomás közelében volt. Az útnak több szakaszát lapos-kúszásban kellett hogy megtegyem, mert körülöttem mindenfelé golyók röpködtek. Ilyenkor az ember úgy lapul a földhöz, mint az a palacsinta, amelyik leragad a serpenyőhöz. Ha eddig nem is tudtam volna imádkozni, ez az út megtanított rá.

Kopogtatásomra sógornőm, Magdi nyitott ajtót. Azzal fogadott: ‘Na végre megjöttél!…Magdi beszélt, és elmondta, hogy Ernő a parlamentben volt Nagy Imre mellett, és figyelmeztette őt, hogy amennyiben az ÁVO a fegyverét használja a Rádiónál, vérfürdő lesz. Elmondta, hogy Ödön és Bandi fegyvereket szereztek a Lámpagyárból, és 23-án éjfélkor már sok-sok ezer fegyver volt a felkelők kezében. Azt mondták, hogy a Corvin közbe mennek, és még az éjszaka folyamán visszajönnek érted. Elmondta még, hogy Andris volt az egyike azon gyerekeknek, akik felmásztak a Sztálin-szoborra, és a drótkötelet a nyakába tették. Úgy lerántották a talapzatról, hogy csak a csizmája maradt ott. (A későbbiek során a Hősök terét Csizma térnek hívták.)    Annyira belemelegedtünk a beszélgetésbe, hogy észre sem vettük az idő múlását. Hajnali 2 óra körül lehetett, amikor kopogtak az ajtón. Magdi megismerte Ödön kopogását. Ödön és Bandi együtt jöttek. Ernőt is felébresztettük, és így négyen vettük körül az asztalt. Tátott szájjal hallgattam, míg bátyáim beszéltek..

Forrás: Pongrátz Gergely: Corvin köz – 1956 – A szerző kiadása 1982-2004