Feltámadásra várva

Húsvéti beszélgetés Garaguly Istvánnal, az örmény katolikus templom kántorával.

“Vajon nem szűk-e a beszéd, az emberi gondolat és szó ahhoz, hogy egészen kifejezze Isten gazdagságát, nagyságát és jóságát?”
Az év legnagyobb egyházi ünnepének kapcsán különbözőségekről, azonosságokról, liturgiáról és rítusról, személyes találkozásról, valamint a Húsvéti örömről beszélgettünk Garaguly Istvánnal, az örmény katolikus templom kántorával.

Megfogalmazható-e az alapvető különbség az örmény és római rítus között.
Van-e tartalmi, tanbeli különbség?

Még jónéhány évvel ezelőtt írtam néhány cikket a Magyar Egyházzene folyóiratba az örmény liturgiáról, amelynek a megírása annak idején segített tisztázni az alapvető fogalmi összefüggést ezzel a nagyon fontos kérdéssel kapcsolatosan.  Liturgia egy van: Jézus Krisztus húsvéti áldozati misztériumának az Eucharisztiában megjelenülő valósága, amelyben az Egyház, mint ünneplő közösség engedelmeskedik az Úr parancsának: “Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.” A különböző (szír, latin, görög, kopt, örmény, etióp) liturgikus hagyományok, mint önállóvá vált, sajátos rítusok az ünneplés módjának különbözőségét jelölik, vagyis az egyetlen Liturgia nyelvében, szertartáselemeiben, az imádságokban és énekekben, a liturgikus ruházatban és eszközökben, a templomtér elrendezésében rítusonként különbözőségek vannak.  Ugyanakkor azt is mondhatjuk, hogy a rítusok különbözőségének gazdagságában fejeződik ki az Egyház katolicitása, egyetemes volta. A mi liturgiánk, a mi ünneplésünk módja, az örmény rítus jelenlegi formájában a XII. századra fejlődött ki, több másik liturgikus hagyományból ötvöződött kialakulásának története során. így a keleti-szír, nyugati-szír, bizánci és latin liturgikus hagyományokkal mutat párhuzamosságot. Kifejezetten a római rítusból átvett elemek a bűnbánati ima a mise elején, a lépcsőima (ez a latin szertartásban ma nem hallható a liturgikus reform miatt), az introitus, a kézmosás, a prefáció (emeljük fel szívünket) és az utolsó evangélium (ez az elbocsátó áldás előtt mondott János Logosz-himnusz (1, 1-18 volt), ma már nem mondják). Ugyanakkor a hasonlóság nem csak ezekben ragadható meg, hanem – pontosan a Liturgia egységéből adódóan – a liturgia felépítésében (Igeliturgia-Áldozati liturgia), az Áldozati részben a felajánlás, a békecsók gesztusaiban, a sanctus (örményül Սուրբ, magyarul szent-szent) Krisztus átváltoztató, Utolsó Vacsoráján kimondott szavait megelőzően, az epiklézis imádságában is, az Úrfelmutatás után az Úr Imádságának imádkozása-eléneklése, kenyértörés, áldozás, hálaadás. Ebből is adódik, hogy a római katolikus hívek az örmény katolikus szent liturgia folyamatában is  ismerősen és otthonosan érezhetik magukat.

Mikor, milyen történelmi időben, helyzetben alakult ki a különválás?

Az örmény egyház az egyetemes egyháztól szervezetileg a 7. század elejétől vált külön, ennek előzménye a Khalkedoni zsinaton a perzsákkal ekkor vívott háború miatti örmény részvétel hiánya, majd a Khalkedóni dogma recepciójának folyamatában megtévesztő nyugati-szír hatás. Ugyanakkor lényeges, hogy az örményekre emiatt rásütött “monofizitizmus” vádját 1994-ben I. Garegin katolikosz és Szent II. János Pál pápa közös krisztológiai nyilatkozata tisztázta, amely szerint az örmények Krisztus-hite azonos az egyházéval.

Bár nagyon sok mindenben hasonlít az örmény és a római liturgia, mégis vannak eltérések. Az ünnepi liturgákkal kapcsolatban melyek a legfontosabb különbözőségek?

Ahogy említettem, a latin melletti más liturgikus hagyományokból is merített az örmény liturgia, amelyek így ezek közé a különbözőségek közé sorolhatók. Így pl. nyugati-szír hatás az oltárképzésben látható ma is (emelt, az apszisban körüljárható oltár, kettősfüggöny), illetve az ige-liturgia kezdetén a kisbemenetben (evangélium körbevitele) és az áldozati liturgia elején a nagy-bemenetben (áldozati adományok körbevitele).  A bizánci hatást őrzi a pap és a diakónus liturgikus öltözete, a szertartáson többször is felhangzó válaszos könyörgések, az ún. ekténiák, Aranyszájú Szent János áldozás előtti imája és a liturgia végén a zárókönyörgés (Aki megáldod azokat, akik áldanak téged…). Érdekes ugyanakkor, hogy a papi öltözethez kapcsolódó liturgikus jelképek a bizánci mellett megint – ha úgy tetszik – Róma irányába mutatnak. Míg a pap koronája és botja (Korona: սաղավարտ – Szaghavard (magyarul páncél-sisak), bot: kávázán-գավազան bizánci, addig az örmény püspökök a római püspöki jelképeket, a mitrát és a pásztorbotot viselik illetve használják a liturgiában. A liturgikus zenében az állandó tételek száma nagyobb, emellett változó részek is vannak, a liturgia elején a bevezető ének, az introitus (örményül։ ժամամուտ zsámámud) és a misehimnusz, valamint az olvasmányközi alleluják, ezek jelzik az idő változását a liturgiában, vagyis mindig az egyházi év adott ünnepéhez, szakaszához igazodóan változnak. Az áldozati részben is az ünnepi liturgiákon van egy  tulajdonképpen változó ének, a Felajánlás után a gyönyörű, melizmatikus szólóval kezdődő Kerub-ének. És a teljesség igénye nélkül feltétlenül megemlítendő még egy sajátos, szimbolikus örmény liturgikus eszköz, amely voltaképpen hangszer is, ez az ún. Ksoc, amely liturgikus legyezőből alakult át, egy boton kerubot ábrázoló rézlemez, rajta apró réz-függelékekkel. A Ksocot az oltárszolgák a szertartás egyes énekei közben rázva szólaltatják meg.

Húsvét közeledtével áttekinthetjük-e a nagyhét szertartásait, hogyan készül az örmény egyház a legnagyobb ünnepre?

Az örmény nagybőjt időszaka: kárásznortác (Քառասնորդաց – Szent Negyvennap) – a római naptárhoz viszonyítva – hamvazószerdát megelőző vasárnappal veszi kezdetét, ez farsang (Բարեկենդան – Páregentán) utolsó napja és Ádám paradicsomból való kiűzetésének emléknapja. A vasárnapokon kívüli napok mind bőjti napok, ezeket örményül ághuhácicnak (աղուհացից), a “kenyér és só” napjainak nevezzük. [աղ (ágh)=só, հաց (hác) = kenyér]. A liturgiában a szent negyvennap időszakában van ahol ekkor egyáltalán nem szól orgona. Mi a “mérsékelt” hagyományt követjük ebben a tekintetben: nagybőjtben a liturgia elején és végén maradnak el az énekek, a pap és kísérete csöndben vonul be és ki. A nagyhét elejét jelző Virágvasárnap ünnepe talán a leggazdagabb liturgia: ekkor történik a négy égtáj megáldása, valamennyi irányban a négy evangélium felolvasásával, barkaszentelés, majd körmenet és az ajtó-liturgiája. A pap a körmenet végén a templomajtót háromszor megkopogtatja és azt mondja: “Nyisd meg nekünk, Urunk az irgalmasság ajtaját!” – Amire a diakónus válasza: “Kik azok, akiknek megnyissam, ez az ajtó az Úré, és csak az igazak mehetnek be rajta”. A pap válasza: “Ne csak, hogy az igazak bemenjenek, hanem hogy a bűnösök is megvallással és bűnbánattal megigazulva menjenek be rajta”. Ezt követően, a templomba közösen a megnyíló kapun át bemenve kezdődik csak a liturgia. Nagycsütörtökön a liturgia végén az Oltáriszentséget a pap a nyugati oltárnál lévő szentségtartóba helyezi, ezt követően van az oltárfosztás szertartása, amikor a keleti főoltárt minden díszétől megfosztják. Ettől kezdődően húsvét vigiliájáig nem szól az orgona, nagypénteken keresztút és csonka mise van, majd Nagyszombat este a nyugati oltárnál kezdődik a szertartás, az Árrávod luszo (reggeli fény) sárágánnal, itt gyújtjuk meg a húsvéti gyertyát, majd visszük az Otáriszentséggel ünnepélyesen a templomba. Eztán szólal meg az örömhír, a liturgia során többször is: “Kriszdosz hárjáv i merrelov” (Քրիստոս յարեաւ ի մեռելոց։) “Krisztus feltámadt a halálból!”

Mi számodra a legmegragadóbb az örmény liturgiában, az örmény egyházban? Mi ad különös szépséget, vonzást benne számodra?

Erről nehéz úgy beszélni, hogy kimerítő legyen. Minden. Az énekei és a zenéje, az a szent párbeszéd, amit a pap, a diakónus, a kórus és a hívek egymással és Istennel folytatnak az imádság legszebb nyelvén – óörményül. A ragyogása, a szomorúsága és végtelen öröme. Mi annak idején 1994-ben építész húgom, Kinga egyik egyetemi professzora, néhai dr. Guzsik Tamás főkántor hívására jöttünk el Húsvét után az első örmény liturgiára, ahogy a meghívás szólt: “meghallgatni, hogy mondták az őseink a Miatyánkot”. Ezt megelőzően mi reformátusként nevelkedtünk, a híres Torockó téri református templomban, Cseri Kálmán lelkipásztornál, illetve én aztán a házunkhoz közel eső Szilágyi Dezső téri templomban kezdtem orgonálni is. A református Istentiszteleteket hallgatva ebben az időszakban fogalmazódott bennem egy kérdés: vajon nem szűk-e a beszéd, az emberi gondolat és szó ahhoz, hogy egészen kifejezze Isten gazdagságát, nagyságát és jóságát. A másik kérdés, ami ekkor bennem volt, az pedig az Úrvacsorával volt kapcsolatos: nem értettem, hogy miért éppen havonta van csak Úrvacsora, ahogyan azt sem, hogy milyen időben értelmezhető maga az Úrvacsora, Jézus Utolsó Vacsorájához kapcsolódóan, a kenyérben és a borban, mint az emlékezetnek, a visszaemlékezésnek a jeleiben. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de én az első örmény liturgián kaptam meg ezekre a kérdéseimre a választ. Jézus  Utolsó Vacsorájának a megjelenülését és jelen-valóságát tapasztaltam meg ezen az első örmény liturgián, annak ellenére is, hogy az örmény nyelvet nem ismertem, életemben akkor hallottam először. Ettől kezdődően minden vasárnap és ünnepnap idejártam, beálltam az énekkarba, majd Guzsik tanár úrtól átvettem néhány ének, majd az egész liturgia kísérésének feladatát is az orgonán. Sokáig azt hittem, hogy csak az örmény katolikus liturgiában van jelen valóságosan a kenyér és a bor színe alatt magát nekünk adó Jézus, mígnem egyik kedves örmény barátném, Aján Andrea, amikor erről beszélgettünk a Zsolnay Kávéházban, tudtomra nem adta, hogy a római katolikus misében is ugyanígy van. Így indult bennem az a folyamat, ami aztán 1999 Nagyszombatján vezetett ahhoz, hogy az Orlay utcai örmény katolikus templomban Leszkovszky Pál atya részesített a szentgyónás, a bérmálás, és az Eucharisztia szentségében. A húgom esküvője pedig a rákövetkező Húsvéthétfőn volt, de nem itt, hanem a Szent Anna templomban.

Ahogy a római egyházban feltámadáskor “Krisztus feltámadt!” köszöntéssel szólunk egymáshoz, melyre a válasz a “Valóban feltámadt!”, van-e és mi az örmény egyházban szokásos Húsvéti öröm kifejezés?

Քրիստոս յարեաւ ի մեռելոց – Օրհն՛եալ է յարութիւն Քրիստոսի։ Ձեզի մեզի մեծ ավետիս։
Kriszdosz hárrjáv i merreloc – Orhnjál é háruthyun Kriszdoszi! Tzezi mezi medz Ávedisz.
Krisztus feltámadt a halálból – Áldott Krisztus feltámadása! Nektek-nekünk nagy Örömhír.