Örmény arcképek

Temesvári Lukács és Zakariás Katalin

Az örmény arcképekkel nem ismert embereket akarunk bemutatni, hanem egykori örmény elődeink közül némelyeknek, különböző leszármazottaknál máig fennmaradt arcképét szeretném megosztani Olvasóinkkal. Ezeknek a képeknek a piaci értékét nem ismerjük – talán nem sok –, érzelmi értékük azonban felbecsülhetetlen. A sort Temesvári Lukács és Zakariás Katalin portréjával folytatjuk, akik a korábban bemutatott Temesvári Liza szülei voltak.

Az ábrázolt személyek: Temesvári Lukács és Zakariás Katalin

Temesvári Lukács elődeiről családi hagyományunk semmit nem jegyzett meg, a vonatkozó szakirodalom^[1] alapján ma úgy vélem, hogy a Thorosz–Begidsán–Szultán „családcsokor” leszármazottaként e Temesvári Lukács elődei a Begidsánokkal és a Todorokkal közös ősöktől származtak.^[2] Gyergyószentmiklósi kereskedőtársai közül az egyik Szultán-ős elsőként kezdett rendszeresen az akkor távolinak számító Temesvárra járni vásározni, és azóta viseli az ő leszármazottainak a minket érdeklő része a Temesvári nevet. (A később Magyarországra áttelepedettek azonban inkább Temesváry alakban szerették írni a nevüket, ezt azonban hiba lenne Erdélybe is visszavetíteni.)

Temesvári Lukács gazdag színörmény kereskedőcsaládba született, 1804. évi keresztelési bejegyzése a gyergyószentmiklósi örmény katolikus anyakönyvben szerepel. A családi emlékezet szerint ő is sikeres kereskedő volt, aki valamikor az 1835 és ’40 közt vette feleségül Zakariás/Zachariás Katalint.^[3] Úgy tudjuk, hogy Zakariás Katalin 1821-ben Zakariás István^[4] és Kritsa Mária lányaként „színörmény”-ként született, így  mindkettejük portréját „saját jogon”, házastársáéval együtt mutatjuk be.^[5]

A Temesvári család Brassóban az akkor is, mai is Michael Weiss polgármester nevét viselő utcában lakott. A házaspár – brassói örmény gyülekezet híján – a brassói római katolikusokhoz csatlakozott. Az ottani plébános 2017-es sorai szerint a Temesvári család a gyülekezet tisztelettel megőrzött emlékezetű, nagyra becsült tagja volt.”^[6] Harmadik gyerekként 1847-ben Liza^[7] lányuk is Brassóban született.^[8]

A Temesvári házaspár idős koráról Katalin asszonynak Brassóból özvegy vejéhez, illetve félárva unokáihoz Nagyszebenbe írott leveleiből a következők szerint tájékozódhatunk. Az 1875 októberi levelében (betűhív helyesírással): „nagy Tatátok nem a legjobb egészségnek örvend”; 1876 február 16-án : „nem különben ajálom nagy Tatát is imátokba mert a télen mind gyengélkedet oly annyira hogy a házból még nem járt ki…”, de már a ’76 július 20-i levélben : „küllönösön köszönöm a figyelmet a melyet szomoru nagy mamátokra forditotatok, én nem is gondoltam az idén a cseresnye kompodra, részint bus helyzetem miján, részint a szűk cseresnye miján”. A „bús helyzet” oka a szeretett férj hosszasabb gyengélkedés-betegeskedés után, valamikor 1876 tavaszán-nyárelején, 72 éves korában történt elhalálozása. Katalin asszony özvegyi bánatát unokáival és vejével folytatott élénk levelezése enyhítette.

A képek

Temesvári Lukácsról fennmaradt egy viszonylag időskori fényképünk. A hasonlóság alapján bizonyosra vehetjük, hogy az olajban megfestett és egyik dédunokájánál máig megmaradt közel életnagyságú mellképe ennek a fényképnek az alapján készült. (A gazdag örmények megengedhették maguknak a festmény-rendelést, de modellt-ülni nem volt sem idejük, sem kedvük.)

A festmény maga mintegy 75 cm x 93 cm, mintegy ¾-es életnagyságú arckép. Szerencsére máig az eredeti, mintegy 105 cm x 122 cm-es, szépen faragott, aranyozott keret díszíti. Sajnos, a festmény készítőjének nevét nem ismerjük, a képen se szignó, se dátum nem látható. A festmény elkészültének időpontját így csak becsülni tudjuk. Temesvári Lukács arcképén még éppen csak kezdődik az őszülés, így talán 60 esztendő körül lehet. Ha ez így lenne, akkor lehet, hogy a festmény Liza lányának férjhez-menetele és hazulról való elköltözése^[9] alkalmával, 1864-ben, vagy nem sokkal azután készülhetett. (Liza 1871-ben meghalt.) Temesvári Lukács gazdagságát – az ünneplő ruháján ragyogó gyöngyös (brilles?) aranygombokon kívül – csak hosszú, vékony, nyakba akasztva viselt arany óralánca és cifra cigarettli-szipkája jelzi. (Érdekes, hogy gyűrűt nem viselt!) Arcképe egy árnyalatnyival derűsebbnek – és elegánsabbnak – mutatja, mint a feltételezett minta-fénykép, ami érthető: a fotográf-masina nem tud hízelegni megrendelőjének, de a festőművész igen.Feleségének, Zakariás Katalinnak a portréja méretben, keretében és a háttérbeli bútor-részleteket illetően tökéletes párja férjéének (tehát valószínűleg egyszerre, azonos mestertől készültek), Katalin asszony esetében azonban nem maradt ránk semmiféle „előzmény”-fénykép

Katalin asszony még kora mértékével mérve is igen ájtatos volt és (legalábbis idős korában) tevékeny közösségi életet élt. Alapító tagja volt a brassói Oltáregyletnek, istápolta a szegényeket. Egy levelében beszámol unokáinak, hogy őt választották az Árva-intézet pénztárnoknőjévé. Rendszeresen megírta unokáinak a szentmise időrendjét, hogy azok vele egy időben ajánlhassák fel a szentmisét megholt édesanyjuk lelki üdvérért. Nem véletlen, hogy Katalin asszonyt az arcképén is a kezében imakönyvével ábrázolták! Természetes, hogy a festő Katalin asszony fülönfüggőit, karperecét, nyakláncán függő medaillonját és hosszú aranyzsinóron függő fedeles aranyóráját is tökéletes élethűséggel ábrázolta.

Katalin asszonynak a portrén ábrázolt ékszerei közül az utódok – a család súlyos megpróbáltatásai ellenére – néhány darabot sikeresen megőriztek egészen 2005-ig, amikor egy gyorskezű betörő minden szóba jöhető egyéb értéktárggyal együtt ellopta. (Szerencsére a képek egy másik országban függtek, így azok elkerülték az ékszerek sorsát.)

Temesvári Lukács özvegyéről, Zakariás Katalinról 1881. november 28-i, Mici unokájának írott levele az utolsó híradásunk. H halála időpontjáról sajnos, nincs pontos adatunk. Valószínűleg férje mellé temették a brassói katolikus temetőbe. Ezt a temetőt azonban az 1980-as években az akkori hatóságok brutálisan felszámolták, így mára már ezeknek az elődeinknek nincs meg a sírhelye. Emlékezetük azonban, részben éppen az őket ábrázoló képek révén, tovább él!

---

(1) Száva Tibor-Sándor: Székelyföldi magyarörmény családok, 2012
(2) Ha ez igaz, akkor Temesvári Lukács és a máshol bemutatott Begidsán Katalin negyedfokú unokatestvérek voltak.
(3) A családfakutató örömére Temesvári Lukácsnak István nevű bátyja is egy Zakariás Katalint vett feleségül, aki Lukács feleségének két évvel fiatalabb unokatestvére volt…
(4) Ez az István a Záchno-Keresztes-Zakariás családcsokor leszármazottja. A gyergyószentmiklósi Zakariások a legvagyonosabb erdélyi örmény famíliák közé tartoztak: a havasokban hatalmas erdőket és legelőket béreltek, majd jelentős szerepet játszottak a baláni rézbánya 1825-től kezdődő felvirágoztatásában is.
(5) Meg kell jegyezni azonban, hogy örmény származásuk dacára – a szétrajzott erdélyi örmények leszármazói túlnyomó többségéhez hasonlóan – ők már teljes mértékben erdélyi magyarok voltak. Katalin asszony a vejével (Nuridsán Antal) és unokáival (Nuridsán Mari és Teri) színmagyarul, habár kevéssé iskolázott helyesírással levelezett.
(6) A Religio 1857 évi 4. száma így számolt be az úrnapi ájtatosságról: „körmenetileg a nagy-piaczra érénk, hol a vallásosság és jótékonyságáról annyira ismeretes t. Temesváry Lukács család által gyönyörűen ékesített oltárnál adaték 3-szor áldás a nagy szentséggel”
(7) Temesvári Erzsébet, azaz Liza arcképe szintén fennmaradt. Róla egy másik közleményben szóltunk.
(8) Lizának az ottani Péter és Pál templomban volt keresztelője, bérmálása, ott „vette az Úr szent testét”, ott volt az esküvője, és ott kapta az utolsó áldást, amikor 1871 októberében, alig 25 esztendősen meghalt…
(9) Temesvári Liza 1864-ben férjhez ment Nuridsán Antal kereskedőhöz és Nagyszebenbe költözött.