Családi „hídavatás”

Az 1950-es években nagyanyámmal többször sétáltunk át – a vásárcsarnokba mentünkben – a Szabadság-hídon. Ilyenkor mindig oda mutatott a közgazdaságtudományi egyetem mögött álló épületre: „ott, a második emeleten volt a lakásunk”. Családunk történetének kutatása során a lakáshoz kapcsolódóan egy szerteágazó, érdekes történet rajzolódott ki.

A kiegyezés táján a mai Fővám tér helyén még a Duna Müllnerteich („Molnártó”) nevű öblöcskéje terpeszkedett. A pesti rakpart kiépítésével a folyó mentén széles földterület vált beépíthetővé: ekkor alakult ki a Fővám-tér is. A kiegyezés és a millennium közti időszakban Budapest hihetetlen fejlődésen ment keresztül. Egyebek mellett létrejött és hamar egyre fontosabb pénzügyi szerephez jutott a Magyar Pénzváltó és Leszámítoló Bank is^[1], aminek Dorottya utcai székházában^[2] nyert 1886-tól alkalmazást dédapám, a Bécsben közgazdasági diplomát szerzett ifjú Woyciechowski Vilmos is. Mint menyasszonyának írta: „január 2-án kezdem meg munkámat az elevátornál [lift, vagy páternoszter], a rám bízott könyv: »Salda Conto« [számlafőkönyv] lesz”. Ez a biztos egzisztencia tette lehetővé dédapám megnősülését.^[3] Ugyanezen 1886-as esztendőben a Molnártó feltöltésével nyert téren, a vámraktárok szomszédságában az MLPB többcélú épületet emeltetett: a földszinten a bank hivatali helyiségeit rendezték be, az emeleteken pedig a bank alkalmazottainak alakítottak ki kényelmes középosztálybeli lakásokat. Az ifjú Woyciechowski házaspár egy ottani második emeleti saroklakást kapott.

A családban négy gyerek született, köztük a második volt 1893-ban Erzsébet nagyanyám. Lakásuk ablakából lebontásáig jól láthatták a budai oldalon a Sárosfürdőt, aztán a Ferenc-József híd építését, majd a millenniumi évében tanúi lehettek, amint az uralkodó a kezeibe vett ezüst kalapáccsal jelképesen bekalapálni méltóztatott a híd utolsó, ezüst szegecsét. (E szegecs a 1919, a forradalmak és a román megszállás óta már nincs a helyén…)

A Vámház és a Gellért-hegy között megépült „I. Ferencz-József híd” Pest felőli kapuzata feletti arany gömbök egyikében az építők egy okiratot helyeztek el – ami az ezüst szegecstől eltérően – megérte a legújabb kort is és a híd 1980-as felújításakor sértetlenül előkerült.

Mi ELSŐ FERENCZ JÓZSEF Isten kegyelméből ausztriai császár, Csehország királya stb. és Magyarország apostoli királya, a magyar állam ezeréves fennállásának magasztos emlékét ünnepeljük szeretett magyar nemzetünkkel együtt, amidőn Budapest székesfővárosunknak a Duna folyam által szétválasztott két felét a Szent Gellérthegy déli aljánál összekapcsoló, s Nevünket viselendő e szép és hatalmas művet, melynek építése az 1893. évi XIV. törvényczikk alapján 1894-ik év szeptember havában megkezdetvén, a vasszerkezet utolsó szögecsének Általunk most történt elhelyezésével teljes befejezést nyert, rendeltetésének átadjuk. Az ezredéves múlt történetéből merített bizalommal a jövő iránt, vallásos áhítattal fordulunk az Isteni Gondviseléshez, vegye továbbra is oltalmába Házunkat és hű magyar nemzetünket s óvja minden viszontagságtól e művet, hogy a hozzá fűződő remények megvalósulván, örvendetesen fejlődő székesfővárosunk további haladásának és felvirágzásának biztos eszközévé váljon. Kelt Budapest székesfővárosunkban, ezernyolcszázkilencvenhatodik évi október hó negyedik napján.
Ferenc József s. k.

Tekintsünk végig e névsoron: az uralkodón kívül öt személyt ért a megtiszteltetés, hogy az uralkodó alatt jegyezhette az okiratot: báró Bánffy Dezső volt miniszterelnök (erdélyi nagybirtokos), Lukács László pénzügyminiszter, dr. Wekerle Sándor volt miniszterelnök, Dániel Ernő kereskedelemügyi miniszter, Lukács Béla volt kereskedelemügyi miniszter. Az öt aláíró közül négy erdélyi volt –Wekerle nem. A négy erdélyi közül három örmény volt: Dániel Ernő a két Lukácshoz hasonlóan nemesített régi erdélyi örmény család leszármazottja volt. És a három örmény aláíró közül kettő, Lukács Béla és Lukács László, dédszüleimnek magas tisztségeket betöltött rokona volt!

A nevezetes személyiségek közül Woyciechowskiéknak a legkedvesebb Lukács Béla volt, aki Woyciechowski Vilmos édesanyjának, Lukács Rózának az unokatestvére volt. Lukács Béla felesége (Gajzágó Fatime) és Woyciechowski Vilmos felesége (Nuridsán Mari) ugyanakkor várták első gyermeküket és egymást kölcsönösen keresztanyául fogadták^[4].

Woyciechowskiék örömmel figyelték Lukács Béla karrierjét, aminek egyik fényes lépcsője az 1900. évi párizsi világkiállítás magyar részvételének megszervezése volt. A kiállítás Magyarországnak nagy nemzetközi elismerést jelentett (Lukács Béla megkapta a francia becsületrend tiszti fokozatának kitüntetését), idehaza pedig sok irigy támadót szerzett neki. A sajtópolémia nagyon megviselte Lukács Bélát, és bár a lefolyt vizsgálat tökéletesen ártatlannak nyilvánította, ő a tisztázó határozatot már nem bírta megvárni.

1901. január 7-én alkonyatkor a Woyciechowskiék lakása előtti Dunaparton izgatott kiáltozás hangzott fel: az új hídról valaki a jeges Dunába esett! Az áldozat ugyan a jégtáblákba kapaszkodott, és a partról azonnal a mentésére indult egy csónak, de mire kihúzták, a szíve már megszűnt dobogni. Semmiféle iratot nem találtak nála, így csak a halottasházban ismerték föl, hogy a szerencsétlen ember Lukács Béla volt. A végsőkig elkeseredett ember arról a hídról vetette magát a vízbe, aminek létrejöttében jelentős szerepe volt!

Woyciechowskiék csak a másnapi újságból tudták meg a kedves rokon halálhírét. Nagyanyám akkor alig hétéves kisgyermek volt, de érezte családja gyászát. Amikor azonban velem sétált a hídon át a vásárcsarnok felé, erről a szomorú eseményről sosem mesélt…

Lukács Béla bronz mellszobráról itt írtunk részletesen. (a szerk.)

---

Jegyzetek:
(1) Akkoriban még királyi monopólium volt a só adója, és a mai nagykörút vonala vámhatár volt. Az MLPB a sóvám-kezelésén kívül közraktározással, állami és fővárosi kötvények kibocsátásával is foglalkozott.
(2) Érdemes megnézni az MLPB-nek a Dorottya u. 8. alatt szerencsére máig megmaradt épületén a földszinti kapu és az ablakok Jungfer Gyula által készített gyönyörű kovácsoltvas rácsozatait…
(3) Woyciechowski Vilmos és Nuridsán Mária portréit az „Örmény arcképek” sorozatban mutatuk be.
(4) Így lett Woyciechowskiék első leányának keresztneve keresztanyja után Fatime, Lukács Róza nagyanyja után Róza és édesanyja (Nuridsán Mária) után Mária.