A karácsonyfa, a szent jászol

és a kántálás

1943-ban Budapesten jelent meg a Német Néprajzi Tanulmányok Sorozatban az “Örmény Karácsony” című kiadvány, Tarisznyás Györgyi tollából, Schwartz Elemér szerkesztésében. Tarisznyás Györgyi 1923. Szeptember 3-án született Pakson, Dr. Tarisznyás Gerő örmény származású, 1915-ben Paksa került főjegyző és Fülöp Margit, dunakömlődi tanárnő gyermekeként. 1940-től a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetem bölcsészkara francia-német-művészettörténetszakjainak hallgatója volt, aminek keretében egy szemesztert a müncheni egyetemen töltött. Az Örmény Karácsony című anyag az ő diplomamunkája volt, melynek megvédése után 1943-tól a paksi polgári Leányiskolában nyelvtanárként működött, ahol a színjátszókört és a lányok sportkörét is vezette. A Rajk-per folyományaként 1952-ben hat éves börtönbüntetésre ítélték, „a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való részvétel bűntette” vádjával. 1955-ben szabadult és ekkor rehabilitálták is. A frissen alapított Corvina Könyvkiadóhoz (amelyet kifejezetten a politikailag gyanús személyek megfigyelésére hoztak létre) került idegennyelvi lektornak. 1964-ben szerkesztő, majd 1972-ben művészeti főszerkesztő lett. Oroszból műfordításokat készített főként Szovjetúnióbeli nemzeti kisebbségek irodalmából. 1977-es nyugalomba vonulása után megkapta a Munka Érdemrend arany fokozatát, szerkesztői órákat adott nyomdásztanulóknak, és ismeretterjesztő tárcákat írt a magyar Rádió számára. Súlyos betegségben 1979. március 12-én hunyt el Budapesten. Cikkünkben az ő, “Örmény Karácsony” című diplomamunkájából idézünk részleteket.

A karácsonyfa

A karácsonyfa eredetének tárgyalásánál nem magából a fából kell kiindulni, hanem a zöld ágakból és a fényből. A kiindulási pontot a germán hagyományokból eredő, a téli napfordulóval kapcsolatos néphitben kell keresnünk. Ε szerint december 25-től január 6-ig az úgynevezett Zwölften idején gonosz szellemek járnak körül a földön. Céljuk, hogy mindent elpusztítsanak és megrontsanak. Ellenük különböző varázsszerek szolgálnak védekezésül. Első- sorban a zöld gallyak és a fény.

Az örökzöldet minden primitív nép tiszteli. Ez a megbecsülés érthető; mikor minden fa elhullatja a levelét, az örökzöld akkor is élj tehát mintegy legyőzi a halált. Csodálatos erők szunnyadnak a zöld gallyakban, tehát kiválóan alkalmasak arra, hogy a rossz szellemeket távoltartsák. Ugyanígy a fény is, mely hatalmaskodik a sötétség felett, mintegy a jóság győzelmi szimbóluma, melyet a gonosz fölött arat. A mai karácsonyfa ennek a két tényezőnek a kapcsolatából keletkezett.

Az Egyház a legújabb időkben szimbolikus magyarázatot adott a fának. A katolikus felfogás kapcsolatba hozza a paradicsomfával. A legenda szerint Krisztus keresztjét a tudás fájából ácsolták, a mai karácsonyfa tehát a paradicsomi fát, de egyben az Űr Jézus keresztjét is szimbolizálja. A fenyő örökzöld levelei az égi atya örök szeretetét jelentik, a fény pedig a világosságot, melyet Krisztus megváltása által hozott a világnak. Ezzel a magyarázattal a fa kialakulásának története elhomályosodott, azonban a nép sokat nyert, e magyarázat alapján a karácsonyfa széles rétegekben terjedhetett. Magyarországon német hatás alatt keletkezik. Bécsben a császári udvarban 1816-ban állítottak először karácsonyfát.

A bécsi udvarból valószínűleg a főurak közvetítésével került el hozzánk, de bizonyosan nagy szerepet játszottak a kereskedők is a szokás elterjesztésében. Feltételezhető, hogy az örmények, akik a Monarchiában átmenő kereskedelmet folytattak, szintén közreműködtek a karácsonyfa meghonosításában. Lehetséges, hogy az örmények Bécsből magyar közvetítés nélkül vették át a szokást, hiszen a királyi udvarban igen gyakran megfordultak és összeköttetésben állottak a főurakkal.

Körülbelül 30-40 éve van szokásban az örmény szertartású római katolikus családoknál a karácsonyfa állítás. Örmény elnevezése: Dzgnunti dzar – születés fája. Dzenunt nagybetűvel írva a Karácsonyt is jelenti, így tehát értelme: karácsonyfa. Liturgikus magyarázata, hogy Jézus születésével hozta meg azt a fényt és életet az emberiségnek, melynek szimbóluma a karácsonyfa a rajta lévő gyertyákkal.

Az erdélyi örmények karácsonyfájához igen sok kedves szokás fűződik, ők is, mint a magyarok, a gyermekek kedvéért állítják. Természetesen az angyalka hozza, Csengetésre az ajtók kinyílnak és bevonul az aprónép, nagy az öröm és a meghatottság. Ott áll a csillogó fa, gyertyákkal, aranydió, mogyoró és süteménnyel díszítve. A fa alatt pedig ott fekszik az a baba, amelyet már levélben kért a Jézuskától a kislány, ott van a kisfiú számára egy katona vagy hintaló, ott fekszik a szép új ruha, cipő! Nagyon nagy az öröm! A fa február 2-ig áll a lakásban, akkor leszedik a gyermekek, a Jézuska pedig visszaviszi. (A szülők úgy tüzelik el, hogy a gyerekek ne vegyék észre.)

A szent jászol

A szent jászol tisztelete szintén a karácsonyi ünnepekhez kapcsolódó extraliturgikus szokás. A kultusza keleten kezdődött. Liberius pápa templomot építtetett Rómában és a szent jászol-oltárnál celebrálta a karácsonyi misét. Talán ez volt a szokás kiinduló pontja. A betlehemi barlang tiszteletét keleti zarándokok hozták át Rómába. A VII. században a jászol maradványai, melyben Jézus született, átkerültek az örök városba, ekkor fő- és mellékoltárokon építették meg a betlehemi barlangot. Mások véleménye szerint a szent jászol kultusz kifejlődése annak köszönhető, hogy szemléletesebbé akarták tenni a karácsonyi evangéliumot. Ekkor keletkeztek a karácsonyi misztériumok, melyek élő alakokkal helyettesítették a bábokat.

A jászol kultusz tulajdonképeni elindítója Assisi Szent Ferenc. A keresztes háborúk idején mindenki a Szentföldre vágyott, a Poverellónak (Assisi Szent Ferenc nép általi neve, jelentése: szegény – a szerk.) is egyetlen álma volt, hogy megláthassa Krisztus születésének helyét. Nem juthatott el, de 1223 Karácsony éjszakáján a betlehemi barlangot és az ott lejátszódó misztériumot Greccióba varázsolta. A környék egész népét meghívta az éjféli misére, a barlangba felállította a jászolt, körülötte voltak a Szűz Máriát megszemélyesítő fiatal lány, Szent József egy olasz férfi képében, ott voltak a pásztorok, néhány állat, tehát mindazok, akik a betlehemi istállóban elsőnek imádták az Isteni Gyermeket.

Úrfelmutatáskor megtörtént a szent mise örök csodája, a szent ostyában megjelenő Úr Jézus valóban leszállt a kehelybe, tehát a megtestesülés végbement a jászol-oltáron. Ezzel, hogy Szent Ferenc oda varázsolta a betlehemi éjszakát a grecciói barlangba, világraszóló kultuszt indított meg. Követői az egész világon szétvitték a szent éjszaka hírét.

Innen kezdve két irányba fejlődött a szent jászol kultusz. Egyrészt kialakult a templomból kiutasított misztériumból a karácsonyi betlehem járás, másrészt a XV. századtól kezdve a legkiválóbb művészek egymással vetekedve faragták, ácsolták és festették a szent jászolokat.

A felvilágosodás kitiltotta betlehemeket a templomból, ekkor csak a népnél egy-egy félreeső községben vagy pusztán maradtak meg. Magyarországon a legutóbbi évtizedekben kezdődött meg a betlehemi mozgalom diadalútja, és ma már igen sok családban és templomban megtalálható.

Az erdélyi örmény katolikusoknál néhány családban ott találjuk a betlehemet. Eredeti örmény ebben a szokásban nincs. Az alakok bibliai vagy magyar ruhába vannak öltözve. Szűz Mária, a gyermek Jézus, Szent József, a Háromkirályok, pásztorok, néhány állat foglalnak helyet a betlehemben. A templomban nem állítják fel csak a családokban. Hogy örmény ruhának nincs nyoma. Ez is azt mutatja, hogy a szokást újabban és a magyarságtól vették át az örmények.

A betlehemjárás vagy betlehemes játék szokásban van a mai napig Szamosújvárott. Gabányi János 1936. Karácsony szombatján jegyzett fel egy ilyen játékot. A szereplők román, magyar és cigány gyermekek voltak. Személyek: 1. a király, 2. pap, 3. öreg juhász, 4. kengyelfutó, 5. fiatal juhász. 6 első angyal, 7. második angyal, 8. huszár.

Tulajdonképpen ez egy “Három király” játék. Története az, hogy Heródes a két éven aluli gyermekeket meg akarja öletni, hogy így a gyermek Jézust is ártalmatlanná tegye. Az öreg pásztor felemeli ez ellen szavát, ezért a király megharagszik, de az angyal kibékíti és végül hajlandónak mutatkozik arra, hogy a pásztorokkal együtt Betlehembe menjen.

Gabányi leírja, hogy a gazda, ahová a játékosok betérnek pénzt vagy bort, pálinkát, tésztát ad, a szerint, hogy milyen adakozó kedvében van, vagy anyagi helyzete milyen adományt enged meg. Az alakok jelmeze igen egyszerű, mivel nagyon szegények.

A jászol színes papírból készül, a kis Jézust egy baba jelképezi. „Ott, ahol padlásajtó van a házon, újabban egy villanylámpa ügyesen világítja be a jászolt, de különösen a bölcsőt.

A kántálás és egyéb szokások

A Betlehemes játékkal rokon a karácsonyi kántálás, ez már nagyon régóta szokásban lehetett, mert a gregorián örmények megemlékeznek róla, hogy Örményországban is fellelhető volt. Természetesen ezeknek a szövege ma már nincs meg. Szamosújvárt 1900-ban még erősen szokásos volt a kántálás. A gyermekek karácsony napján reggel és az ünnep előestéjén házról-házra jártak és magyar énekeket énekeltek. A szamosújvári öregek szerint 1900 előtt még örmény volt az ének szövege. Szokásban volt például a következő énektöredék:

Hisus gela, Pálul tsigá. Pese gadradz, Na paluladz . . . Davezek Gzbáres, Or ertam panes.

Magyar fordításban ez így hangzik: Sír a Jézus, mert nincs pólyája, vág (a Szűzanya) ruhájából és abba pólyálja . . . Adjatok (a kántálásért járó) pénzemet, hogy dolgomra menjek.

Régen a gyermekek és felnőttek jártak kántálni, de később csak a gyermekeknek engedték meg. Ezt bizonyítja a városi közgyűlés következő határozata ,,az apró gyermekeknek megvan engedve a kántálás, de ezek is csak est véli harangszóig (Ave Mária) járhatnak; ellenben a nagyobbaknak ezen ünnepi napokon kántálni nem szabad.” (Szamosújvár Városi Levéltár 1803–1477. sz.)

A XVIII. század első felében a gyermekeknek sem volt szabad kántálni. Verzár Lukács plébános Szamosújvár főbírájához intézett örmény nyelvű feliratában azt mondja: ,,Se városi, se másfelől jött gyermekek ne járjanak ilyen napok alatt kántálni.”

Ma a kántálás ismét szokásban van, a gyermekek végigmennek a városon, elénekelnek egy karácsonyi éneket és mindenütt kapnak ajándékot, pénzt, gyümölcsöt, vagy süteményt. Ma már kizárólag a latin egyház karácsonyi énekeit éneklik, tehát a Mennyből az angyal, a Krisztus Jézus született, örvendezzünk stb. kezdetűeket. A régi karácsonyi énekekre vonatkozólag azt mondhatjuk, hogy vannak közöttük eredetiek, de sok a latin egyházi énekek egyszerű fordítása. Kb. 25 karácsonyi ének van még ma is használatban. Legismertebb: „khorhurt medz jew skantseli, wor hajms avur haidnetsaw” (Nagy és csodálatos Szentség, mely most megjelent). Az awedis (üdvözítő) szó majdnem mindegyikben előfordul. A Pan Astudzo (Isten igéje) című ének visszatérő sora az awedis.

Ma 5-12 éves fiúcskák járnak Szamosújvárt kántálni. Színes papírból bethlehemi csillagot készítenek. Mikor kész a csillag és már az éneket is tudják, elindulnak kántálni. Bemennek a ház kapuján. Ha a „szabad-e kántálni” kérdésre igenlő választ kapnak, elkezdik az éneket. Éneklik a „Mennyből az angyal, lejött hozzátok” c. dalt, vagy a „Pásztorok, pásztorok örvendeznek”.

Karácsony napjának egyik legszebb szokása a házszentelés. Mély szimbolikus értelme van. Illő, hogy a karácsonykor földre szálló Üdvözítő szentelt hajlékokat találjon. A szertartást a pap két ministránssal végzi. A házba, az asztalra, a legszebb tálba vizet készítenek. Mellette áll két égő gyertya. A pap bevonul a szobába. Eléneklik a Lujsi lusa kezdetű karácsonyi Saragant (egyházi ének), utána az Úr Jézus keresztelésére vonatkozó Szt. Máté 3.11-17. vers, evangéliumot olvassa fel a pap. A Megordi Christos Saragan éneklése mellett kis kézi keresztjét belemártja a vízbe, ezzel megszenteli az egész házat. A családtagok mindannyian megcsókolják a kis keresztet.

Ez a házszentelési szokás régen is megvolt. A kötelező adomány régebben Karácsonykor az alma volt. Manapság mindenki anyagi erejéhez mérten ad a szertartást végző papnak. Karácsonykor az a cél, hogy a rokonok és jó ismerősök együtt töltsék az ünnepet. Ezért meglátogatják egymást és reggelig együtt vannak.

A szegények megsegítése is szokásban volt és van is a mai napig. Gyergyószentmiklóson például a hitközség karácsonyfa ünnepélyt rendez, részt vesznek ezen a vezető egyházközségi tagok, de sok szegény család is eljön. Ekkor ünnepély keretében Krisztus irgalmasságára való emlékezésképpen élelmiszert, ruhafélét és tűzifára valót osztanak ki a szegények között. Az egyház e nagy ünnepén senkinek sem szabad szükséget szenvednie.

Igen sok érdekes hit él a népben a karácsonyi ünnepek és az ünnepvárással kapcsolatban. A nép nem tiltja meg egyszerű szavakkal a nehéz és szolgai munkát az ünnepvárás idejében, hanem csodálatos fantáziával azt mondja, aki ez időben sző, fon, vagy mos, ahhoz eljön az ördög, megtapogatja munkáját és rajtahagyja vörös keze nyomát, így aztán valóban senki sem dolgozik az ünnep előtt és alatt.

Karácsony éjjelén a lány kimegy a kapuba, az első arra jövő férfinek fején átdob egy darabka kenyeret (más feljegyzések szerint alma csutkát), azután megkérdezi, hogy hívják és mi a foglalkozása, így megtudhatja jövendőbelije nevét és foglalkozását. Sokan azok közül, akik ismerik a szokást, nem tudták megmondani mi az eredete. Ismét mások azzal magyarázták, hogy az Úr Jézus születésének ünnepén minden kérést teljesít, s mivel a lánynak hő vágya, hogy jövendőbelijéről valamit megtudjon, ezt is teljesíti.

Azt tartja a néphit, hogy az állatok Karácsony éjjelén beszélni tudnak és ha valaki elrejtőzik az istállóban, csodálatos történeteket tudhat meg a kis Jézusról. Jutalmul adja ezt a képességet a jó Isten az állatoknak, mert a betlehemi szent éjszakán lehelletükkel melengették az isteni Gyermeket.

A férfiak meglátogatják egymást Karácsonykor. Fontos, hogy férfi kívánjon először boldog ünnepeket és ne nő, mert a néphit azt tartja, hogy az szerencsétlenséget hoz. A boldog ünnepeket kívánónak legalább egy darabka fát kell magával hoznia, hogy ezzel is gyarapítsa a ház vagyonát.