Dirán ”bácsi”, a legidősebb Barátom!

Zakariás Antal Dirán 2021 augusztus 14. ünnepelte 90. születésnapját. Jó erőben, jó kondícióban és teljes szellemi frissességben. 15-én az Orlay utcában köszöntöttük fel az ünnepi — szőlő szenteléssel végződő — szentmise után. Kapott nagyon finom sacher tortát, köszöntöttük pezsgővel és születésnapi énekekkel és kapott a Zuglói Örmény Önkormányzattól egy nagyon szép ezüst desszert tartót, aminek még Marcsi (Dirán felesége) is nagyon örült, mert Ő nem kapott ilyet hasonló alkalomból.

Zakariás Antal Dirán az Orlay utcai ünnepen

Dirán nem egy átlagos tagja az erdélyi örmény közösségnek, Ő a legaktívabb valamennyiünk közül. Nem elsősorban a szavak embere, Ő a tettek embere. Elévülhetetlen érdemei vannak az Orlay utcai örmény katolikus templom működtetésében és felújításaiban. Rengeteg pénzt szerzett pályázatok útján és legalább ekkora érdem, hogy a megnyert pénzeket jól és hasznosan költötte el. Valamennyi felújítást (fűtés, világítás, festés, szigetelés stb. stb.) jó színvonalon, határidőre és – ami manapság a legritkább – a költségkereten belül vezényelte le. 18 évig irányította a templom egyháztanácsát (idén a Bíboros úr ezért kitüntette és Ákos Atya is megköszönte eddigi munkásságát, bár tovább nem tart igényt szolgálatára).

Terveink szerint az ősszel elkezdődik az Orlay utcai templom tetőterének teljes cseréje, felújítása és berendezése, a könyvtár, egyetemi stúdió és közösségi tér céljára. Reméljük Dirán végig tudja követni és a templom részéről felügyelni az igen nagyarányú és bonyolult építkezést.

Diránnal együtt dolgoztam évtizedekig az Országos Örmény Önkormányzatban, Ő sokáig a pénzügyi bizottságot vezette, én frakcióvezetője és az EÖGYKE elnökhelyettese voltam. Igen nehéz, ellenséges környezetben dolgoztunk, de a pénzügyi elszámolás mindig rendben volt, ÁSZ vizsgálat is csak csekély korrekciót kért. Dirán rendezte be és működtette a Palatinus utcai Országos irodát egészen míg Szarkiszján Szevan a Fővárosi Kormányhivatal hathatós segítségével ki nem túrta az Erdélyi Örményeket az Országos Önkormányzatból.

Ezekben a nehéz években naponta többször beszéltünk egymással, próbáltunk egyeztetni, hogyan lehetne békét teremteni a két örmény tábor között. Ezt többek árulásként fogták fel, végül a választási rendszer megoldotta a problémát. Hál’ Istennek ma már béke van és az eddigi ellenségek vállvetve építik a szebb örmény jövőt.

A születésnapi köszöntésnél azt mondtam: „Gratulálok legöregebb barátomnak”, de ez csak féligazság, nem csak a legöregebb, de a legjobb barátom is Dirán, amit mi sem bizonyít jobban, hogy évtizedek óta részt vesz minden nagyobb családi eseményünkön.

Jó egészséget és további hosszú éveket kíván a Szongoth család a Magyarországi örmények nevében is!