Ararat – Örménységért Díj

Az Armenia újság cikke nyomán

Örmény nemzetiszín trikolor díszítette a K11 nagytermének  áttetsző üveg mennyezetét szeptember 24-én. Az  Örmény Függetlenség kikiáltásának 31 évfordulója alkalmából, ünnepélyes keretek között itt került sor az Ararat- Örménységért Díj átadására. Az Országos Örmény Önkormányzat által  idén alapított elismerés az örmény közösségért végzett kiemelkedő, tudományos, közéleti, kulturális tevékenységért adható minden évben egy valakinek, illetve egy civil szervezetnek egyesületnek. Idén az OÖÖ határozata és a beérkezett jelölések értelmében csak egy díj került átadásra Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium Üldözött Keresztényeket segítő programjáért felelős államtitkár személyében.

Az Ararát – Örménységért Díj Ashot Bagdasaryan szobrászművész alkotása (Fotó: Diramerján Artin)

Azbej Tristan, aki maga is örmény származású családból származik. Elkötelezett keresztény értékrendű, aki egész eddigi élete során kiemelten törekedett a hagyományok ápolására, a tiszta, segítőkész közélet kialakítására. Bel-és külföldi tanulmányai során a hozzá közel álló természettudomány mellett a humán ismeretek széles tárházára tett szert. A családi tradíciót folytatva – nagyapja Azbej Sándor Ybl-díjas építészmérnök tervei alapján épült meg az Orlay utcai Budapesti Örmény Katolikus Templom -, megszerzett tudását a közösség s azon belül is az örmény nemzetiség érdekében hasznosította. Örmény gyökereit tudatosan vállalja a mindennapokban s segítő szándéka a magyarországi illetve a diaszpórában élő örménység, valamint természetesen az anyaország irányában elvitathatatlan. Hosszú évek óta felelősen vesz részt Magyarország politikai életében , ahol el is ismerik munkáját olyan megbízatásokkal, amelyek révén még inkább kiteljesednek emberi kvalitásai. Tisztségeinek ellátása során nemzetiségünk megítélését állandóan javítva világszerte példamutató módon járul hozzá az egyházi értékek megőrzéséhez, helyreállításához. Rendkívül fontos, hogy munkája meghatározó részben hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország és Örményország korábbi években feszült viszonya pozitív irányban változik és reálissá vált a diplomáciai kapcsolatok feléledése. Ez alapvető kedvező változást hozna a magyarországi örmény közösség életében, mivel diplomáciai kapcsolat nélkül rendkívül nehéz, majdhogynem elszigetelt helyzetben vagyunk kénytelenek működni az államalkotó magyarországi nemzetiségek között.

Az Ararat- Örménységért Díj átadását megelőzően Dr. Czárán István OÖÖ elnök és Akopjan Nikogosz az Országgyűlés Örmény Nemzetiségi Szószólója mondott beszédet, méltatva az örmény függetlenség kikiáltásának történelmi jelentőségét, mai párhuzamot vonva, a szomorú politikai aktualitással, mely szerint napjainkban az azeri háborús agresszió miatt ismét védelmezni kell az anyaország kiharcolt függetlenségének és szabadságának vívmányait.

A megjelentek a díjátadó rendezvényen láthatták először az OÖÖ népszámlálást népszerűsítő kisfilmjét, majd a díjátadót színházi előadás és örmény ételkóstoló követte, amely nagy sikert aratott a megjelent közönség körében. A program az Országos Örmény Önkormányzat és az Erzsébetvárosi Örmény Nemzetiségi Önkormányzat közös szervezésében valósult meg a K11 Művelődési Ház dísztermében.

Szerző