Örmény Letelepedési Nap Ferencvárosban

Az idei Örmény Letelepedési Nap kiemelkedő volt, hiszen idén ünnepeljük az örmények erdélyi letelepedésének 350. évfordulóját. A rendezvényt most is a Ferencvárosi Művelődési Központban rendeztük meg, ahol a tökéletes helyszíni adottságoknak köszönhetően sportolt az ifjúság a tornateremben, előadásokat hallgatott az érdeklődő közönség a központi teremben, ahol a délelőtti tánctanítás és az esti táncház is helyet kapott, a gálaest a színházteremben zajlott, az örmény gasztronómia élvezetes falatkái pedig a termeket összekötő előtérben kaptak helyet. Az ebédet, baráti beszélgetések közben a kertben fogyaszthattuk el, hála a jó időnek is. Vidám, de hosszú nap volt, köszönet a szervezőknek és az előadóknak, fellépőknek. Külön kiemelt érdekesség volt Kiss Ernő honvéd tábornok leszármazottainak előadása, melyet IDE kattintva olvashatnak. A nagyteremben örmény népviseleti bemutatót láthattak az arra kíváncsiak. A Nevetek Zenekar nagyszerű hangzással és lendülettel hozta az örmény dallamokat, így sokan perdültek táncra. Az alábbi képgalériában a nap eseményeiből kaphatunk ízelítőt. Jövőre újra itt leszünk, legyünk még többen!

Szerző