Örmény nyárest a Skanzenben

Az idei nyár utolsó esti rendezvénye zajlott augusztus 23-án a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, -közkeletű nevén a Skanzenben-, ahol az Erdély tájegység épületei között barangolhattunk a naplementében. A Korzó Kávézóban és Dávid Antal divatáru üzletében azonban izgalmas események zajlottak.

Nagyszerű dolog, ha az ember valamely felmenőjének emléket állítanak, ország-világ előtt bemutatják életét, munkáját. Megtiszteltetés, mégis szükségszerűen csak egy keresztmetszetet kaphatunk a személyről, a családról, egy életről. Egy adott időpontban, egy adott pillanatra tekintve próbálunk következtetni egy egész életre. Ezt a helyzetet tudja feloldani egy rendhagyó tárlatvezetés, egy olyan bemutató, amikor a kiállítás kifejezett szakmai bemutatásán kívül megjelennek a személyes információk, a személyes történetek. Amikor elmondhatók a kiállításon nem látható fejezetek is egy életből, szépségek, nehézségek, örömök, bánatok, talán teljesebbé téve a képet a bemutatott személyről, családról.

Ilyen gondolatokkal készültem a Skanzen idei utolsó nyáresti rendezvényére, ahol ükapámat, Dávid Antal, kézdivásárhelyi örmény kereskedőt mutattuk be a közel negyven fős érdeklődő közönségnek, Szegedy-Kloska Tamással, tudományos titkárral, a Skanzen főosztályvezetőjével, aki az örmény kiállítás kurátora. Szakmai kapcsolatunk immár öt esztendőre tekint vissza, Tamás keresett meg először a közös szakmai munka igényével Dávid Antal üzletének és lakásának kialakítása kapcsán. Mivel saját családja történetének felkutatásában maga is elkötelezett, hamar megtaláltuk a közös hangot a munka során. A mostani, rendhagyó tárlatvezetésen főosztályvezető úr mutatta be Erdélyt a Skanzenben, az 1910-es éveket az ország és Erdély életében, illetve beszélt a kiállítás tervezéséről, kialakításáról is. Az én feladatom pedig Dávid Antal életének, családjának bemutatása volt, egyrészt adatokkal, információkkal, másrészt családi történetekkel fűszerezve.

Dávid Antal 1849. május 4-én született, egy 16 gyermekes örmény család 3. gyermekeként. Apja, Dávid István mészáros volt. Maga is sokgyermekes családból származott, 11 testvére volt. A szabadságharcban Bem seregében szolgált, onnan hazatérte után született Antal fia. Antal tehát bár háborús gyermek, de egyben a békeidőben lehetséges folytatás, építkezés reményét is adta szüleinek, lévén, hogy az első fiúgyermek volt a családban, aki életben maradt.

Anyja, Császár Róza szintén régi örmény család sarja, a Konthikár/Császár név szétválasztás után apja, Konthikár/Császár Dávid a Császár néven vezette tovább családját. Hat testvére volt, köztük Dr. Császár Kristóf honvéd főtörzsorvos. Dávid István még a család eredeti fészkében, Csíkszépvizen született, de vegyeskereskedését 1834-ben már Kézdivásárhelyen nyitotta meg.

Dávid Antal a kézdivásárhelyi üzletet apjától, Istvántól 1881-ben vette át. Viszonylag későn, 1884-ben, 35 évesen nősült meg, a másik nagy örmény kolóniából, Erzsébetvárosból házasodott, az akkor 17 esztendős Csiky Idát vette feleségül. A Csiky család -Ida dédnagyapja, Csiky Emánuel országbíró és senátor révén- Mária Teréziától, a korban sok más családhoz hasonlóan nemességet kapott, a hazának tett szolgálataiért. Ida édesanyja pedig a Szentpétery család gyermeke volt, itt is megmutatkozik, hogy az örmények ebben az időben is, ha csak tehették egymás között házasodtak.

Antalnak és Idának házasságuk alatt hat gyermeke született, egy fiúgyermeket veszítettek el, és a hatodikként és egyben első leányként született Erzsébet pedig születésekor halt meg. Másnap sajnos az édesanya, Ida is elhunyt, az anyakönyv tanúsága szerint tüdővészben. A házaspárnak adatott idő sajnos nagyon rövid volt, Ida 17 évesen férjhez ment és 32 évesen meghalt, az együtt töltött 15 évben hat gyermeket szült és nagyszerű felesége volt Antalnak.

Antal így özvegyen maradt négy fiával, akik közül dédapám, Dávid István volt a legidősebb, akkor 15 éves volt, az utána következő testvér, a későbbi szegedi gyógyszerész professzor Dávid Lajos pedig csak 10, így a testvérek összetartása az akkor nagykamasznak számító István feladata is lett, az egész család összetartása azonban természetesen Antalra hárult. Az üzlet működtetése és a széleskörű társadalmi élete, valamint nem kevésbé gyermekei szeretete miatt új asszonyra volt szüksége, aki a gyermekeinek jó anyja lesz, a házból, az életből pedig otthont, családot alakít.

Feleségül vette tehát Szentpéteri Máriát „Maris Nagymamát”, aki ugyan szigorú tanítónő volt, de tiszteséggel gondoskodott férjéről és annak négy fiáról. Antal, egy évvel Csiky Ida halála után A kézdivásárhelyi Kantai Római Katolikus Gimnázium számára Ida nevével alapítványt tett, hogy annak kamataiból minden évben a magatartásban és vallástanban jeleskedő diákot támogassák. A kézdivásárhelyi kantai katolikus templom egyik üvegablakát is ekkor ő adományozta a templomnak, az ablak Szent Idát ábrázolja.

1915-ben Antalt „kiváló szolgálatai” elismeréséül a minisztertanács kereskedelmi tanácsosi címmel tüntette ki. Antal nemcsak a régi vegyeskereskedésből alakított ki jól menő divatáru üzletet, mellyel mai szóval a piaci rést megtalálva, az akkoriban szépen gyarapodó és polgárosodó kézdivásárhelyi és erdélyi középosztályt szolgálta ki akár angliai szövetekkel is -amit a kiállítás tényszerűen be is mutat-, de egy másik, sajnos mindig jól menő iparágban, a temetkezésben is fantáziát látott és ebbe is beszállt, befektetést nem kímélve. A városban egyetlen konkurenciája volt, Séra Imre, akivel a piacért nap, mint nap meg kellett küzdenie.

Szentpéteri Máriának nemcsak azt köszönhetjük mi leszármazottak, hogy dédszüleinket tisztességgel felnevelte Antal mellett, hanem például azt is, hogy itt a kiállításban megtekinthetjük a család házioltárát és annak szobrait. Bár a szobrok nem eredetiek, de az 1916-os román betörés elől Kolozsvárra menekülő család ilyetén kirándulásáról szóló családi leírásban maradt fenn, hogy mennyire vallásos volt Maris nagymama és milyen szobrok is voltak ezek, így tudtam segítséget adni a kiállítás ezen részének az összeállításában.

Dávid Antal utolsó éveit családjának, főleg unokáinak szentelte. 1930 július 10-én halt meg Kézdivásárhelyen, a Dávid Kripta a mai napig is nyughelye Antal és Ida mellett az azóta elhunyt kézdivásárhelyi Dávidoknak. Temetéséről így számolt be a Székely Újság 1930. július 13-án.

A rendezvény másik érdekesége egy kvázi ősbemutató volt. Dávid Antal legidősebb fiának, a jogász végzettségű Dr. Dávid Istvánnak zeneműveiből hallhattunk egy csokorra valót, a Souvenirs Együttes nagyszerű előadásában, Fancsali János vezetésével.

Dr. Dávid István jogot tanult Kolozsváron, mielőtt azonban ügyvédi vizsgáját letette volna, egy szemeszterre a budapesti Zeneakadémiára jött tanulni, Kodály Zoltánhoz, akitől zeneszerzést, karvezetést tanult. Zenetanulmányaiban már volt előélete, meg is jelent pár dala addigra. Bár Kodály pozitívan nyilatkozott tehetségéről, szorgalmáról, a szigorú apa, Antal hazarendelte fiát, „nem komédiásnak neveltelek, tessék hazajönni ügyvédnek”. István szót fogadott, de az alkuhoz egy Steinway zongora is tartozott, ezt kérte István Antaltól, hogy a jogi munka mellett a zenének is élhessen. Sok dala és több operettje is született, ezek akkoriban bejárták az országot, a harmincas években a Magyar Rádió is rendszeresen játszotta műveit. Legjelentősebb daljátéka a Székely Guzsalyos, melyet Dr. Gaál Alajos szövegével készített. Eltérően az addigi sokgyermekes családmodelltől, egy gyermeke született, mivel felesége, a Gyimesbükki, szintén örmény Zakariás Anna nem sokkal fiúk születése után majdnem belehalt egy betegségbe és Istvánban élénken élt édesanyja elvesztése, nem akarta ő is ugyanezt kockáztatni.

István törvényszéki tanácselnök lett Marosvásárhelyen, a II. világháború végével került Magyarországra. Így került a család ezen ága Magyarországról Magyarországra. Sajnos a háború után a kommunista hatalom nemcsak István teljes megélhetését, de muzsikusi pályáját is eltörölte, egy-két dalán kívül, melyeket jobbára magyar nóta kategóriában cigányzenészek játszottak, a háború utántól semmilyen zeneművét nem engedték játszani, megjelenni. Haláláig szerzett zenét, rengeteg kiadott és kiadatlan zenei anyaga vár még újrafelfedezésre. Így vált a Skanzen nyáresti rendezvénye Fancsali Jánosék jóvoltából kvázi ősbemutatóvá, hiszen itt, az anyaországban ezeket a zeneműveket és magát a szerzőt sem ismeri manapság már szinte senki. A játszott dalok több, mint hetven esztendeje nem szólaltak meg, semmilyen módon.

A Korzó Kávézó emeleti termében a Kultúra 1001 szála címmel pop-up kiállítás mutatta be a négy nagy örmény kolóniát Erdélyben és keresztmetszetet adott azon híres örményekről, akik valami komolyat, nagyot tettek le a magyarság asztalára, legyen az képzőművészet, tudomány, vagy a kultúra bármely területe.

Az utolsó nyáresti rendezvény a Skanzenben igazi kis kuriózum volt, zenei csemegével, szakmai és személyes információkkal. Kiegészítése volt az egész évben látogatható kiállításnak mely nemcsak egy családnak, egy embernek állít emléket, hanem az erdélyi örményeknek, akiknek nemzetalkotó szerepe, hazaszeretete és értéke immár 350 éve nyer bizonyságot időről időre.
A Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban az Erdély Tájegység és benne az Örmény Ház és kiállítás a Skanzen mindenkori nyitvatartása alatt bármikor megtekinthető.