Fogolykiváltó Boldogasszony búcsú és Családi Tarka Nap
Nagyszabású ünnep volt az Orlay utcai Örmény Katolikus Templomban. Templomunk védőszentje, Fogolykiváltó Boldogasszony ünnepén mutatta be első szentmiséjét Bakos Zsolt plébániai kormányzó. És tizedik alkalommal került sor a Családi Tarka Nap megrendezésére, ahol közösségünk minden tagja élményben részesülhetett.
A latin rítusú búcsús szentmisében Bakos Zsolt plébániai kormányzó a hívekkel együtt a múlt bilincseitől megszabadító Szűz Máriát kérte, hogy kellő szeretettel fordulhassunk egymás felé, az örmény jövő alakításában.

Fergeteges koncert következett a Kertvárosi Fúvószenekar előadásában, Vikol Kálmán karnagy szellemes konferálása mellett. Örömzene harsant fel újra az Örmény Katolikus Templom kertjében, ahová jövőre is várjuk a rangos együttest.
Bakos Zsolt atya magyar és hajr Bedrosz Marashlian örmény nyelvű kenyéráldása után a népes közönség a Sergio Tabeira féle örmény kóstolóban részesült, amelyben az „almás gata” még a tavalyinál is finomabb volt.
Az örmény vonatkozású épületeinkről dr. Kocsár Ilona kiváló, tömör, célirányos és érdekfeszítő tartalmat mutatott meg. Ígéretes könyvanyag ízelítőjét kaptuk szűk egy óra alatt. Közben a gyerekek, fiatalok sorban várták a hennás testrajzokat, amelyeket értőn készített Kovács Ágota, és díszítette a lányok karját Az Örmény motívumok megismerését nem lehet elég korán kezdeni!
Az örmény ifjúsági táborokról hallottunk beszámolót Sinka Dánieltől és Balla Saroltól.
Mindig tudtuk, hogy nagy művészeink vannak. Egyik közülük Fogolyán Kristóf fuvolaművész.. Mozart fuvolaversenye nem kis feladat, gyönyörűen illett a Szalon hangulatához. Meglepetésként Johann Strauss Kék Duna keringőjével zárta műsorát, mely alatt egy hosszú kép-sorozatot vetített a Duna forrásától Bécs, Pozsony, Budapesten keresztül, a Vaskapun át. Műsora végén meghatottan köszöntötte dr. Issekutz Saroltát nyolcvanadik születésnapja alkalmából, megköszönve a sok szép lehetőséget, szeretetet. Szünni nem akaró vastapsot kapott művészi produkciója.
Köszönjük a támogatást az Örmény Nemzetiségi Önkormányzatoknak, Zárug Katalinnak, Szenttamássy Katalinnak, Nuridsány Miminek és Várady Máriának. A Családi Tarka Nap X. rendezvénye újra bizonyította, hogy dr.Issekutz Sarolta kezdeményzése 10 év óta gazdagítja közösségi életünk. Az Erdélyi Örmény Kulturális Központ hívására messziről is jöttek, mert érdemes eljönni az identitásunkat őrző szép ünnepeinkre.











