Iszfahhán örmény kincsei

Szeptemberi Fővárosi Örmény Klub új kincsekkel gazdagította ismereteinket az örmény épített örökségről. Újra megdöbbentő információkhoz jutottunk a Nagy Örményország történelméből.

Hegedüs Anita, a XII. Kerületi Örmény önkormányzat elnöke, maga is kutatja a régi  örmény jelenlétet, de ezúttal Ipach Ildikó fotóit mutatta meg a közösségnek. Ildikó nagy utazó, aki értőn dokumentálja a látottakat, aztán hazatérve bemutatja közönségének.

Ezúttal Anita vállalta a bemutatást, mert a fotók készítője valahol Európában körutazott.

Nagyszerű előadást hallhattunk, melyben a templomok építészeti formája, díszítései tárultak fel. Konkrét lenyomatát láttuk örmény és perzsa kultúra egymásra hatásának. A keresztény templom puritán örménysége itt gazdag belső díszítést kapott, mint a mecsetek. És belül is megfigyelhető a galambdúcos mennyezet, ami a mecsetekre jellemző. Ám a falfestmények tematikája Krisztus és a Szent Istenszülő, valamint az apostolok életéből merít. 

Újabb örmény jelenlétről szereztünk tudomást. Újabb bizonyíték számunkra, hogy bárhol a világon éljenek az örmények, ott szorgalmas áldozatos munkával hitünknek templomot építenek. Hat ránk a többségi társadalom, de identitásunkat akkor sem veszítjük el. Például a szamosújvári Salamon templom freskóján, ahol már magyar viseletben ábrázolt férfi szerepel adományozóként, aki az örmény közösség elöljárója. 

A szellemi táplálék egyik fontos szeletével ismerkedtünk ezen a csütörtök délutánon, az Orlay utcai Örmény Katolikus templom Szalonjában. Köszönjük!