Sarolta 80

Az örményekre jellemző „Szűk családi körben” ünnepeltük dr. Issekutz Sarolta 80. születésnapját. 2025. augusztus 21-én a Fővárosi Örmény Klub elindítóját, a 28 éve alapított Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesületalapítóját, emerita elnökét köszöntötte az Orlay utcai templom közösségi termében a nagyszámú közönség.

A műsor első részében a Kirkósa Kamaraegyüttes csodás örmény Ecsmiadzini táncokat játszott. Ritka szép esemény, hogy Kirkósa Péter, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának nyugalmazott hegedűművésze, Kirkósáné Magda Tünde ütőhangszeművész és gyermekeik: Kirkósa Tamás és Kirkósa Tünde csellóművészek, valamint Szilágyiné Kirkósa Ágnes hegedűművész együtt szerepelhessen a lelkes magyarörmény közösség örömére.

A Kirkósa Kamaraegyüttes (Fotó: Balogh Jenő)

Dr. Issekutz Sarolta 80. születésnapja tiszteletére különös vidám variációkban 16 féle képpen játszották el a Happy Birthday to You dallamát. Volt itt Mozart, Beethoven, Liszt, Debussy, Dvorák, keringő, country, tangó és csárdás, nem győzőm felsorolni, milyen szellemes-művészi ajándékot hoztak! Vastapssal köszönte meg a közönség a sosem-hallott vidám zenét.

A Fövárosi Örmény Klub rendezője a II. kerületi Örmény Önkormányzat volt. Elsőként dr. Issekutz Ákos elnök meghatódva köszöntötte édesanyját, a korábbi elnököt.

Dr. Issekutz Ákos köszönti édesanyját. (Fotó: Balogh Jenő)

Bakos Zsolt plébániai kormányzónk megköszönte Saroltának azt a hatalmas kitartó munkát, mellyel közösséget épített és három évtizeden át megtartott. Fontos, hogy a magyarörmény örökségünk tovább éljen. Mashdots Zahterian atya magyarul kívánt sok boldogságot.

Bakos Zsolt plébániai kormányzó is köszöntötte az ünnepeltet. (Fotó: Balogh Jenő)
Az ünnepelt meglepetésére hatalmas 80 szál gyertyás torta érkezett! Sok fotó készült a ritkán látható eseményről. (Fotó: Balogh Jenő)

És mint egy nagy család, a képviselők, vendégek sorra mondták el Saroltával kapcsolatos legjobb élményüket. Hegedűs Anita nyitotta a sort- aki képviselősége elején azt a biztatást kapta Saroltától, hogy nem kell sokat fáradoznia, és ennek ellenére Anita azóta is nagyon sokat tesz a XII. kerület örményeiért.A fiatal Flórián Ágnes két évig együtt dolgozott Saroltával, „az is őrület volt”, de hogy ezt Sarolta 28 évig…? Zárug Katalin a kezdetekre emlékezett, amikor Sarolta egyenként kereste fel az örmény származású honfitársainkat. Kitartóan építette a közösséget. Zakariás Zsóka az örmény emlékek nyomában szervezett évenkénti erdélyi túrákra emlékezett. Vincze Csaba tragikus esemény kapcsán találkozott sok évvel ezelőtt Saroltával. Szilvay Ingrid a Sarolta szállóigévé vált mondatát idézte:  „Kétféle ember van a Kárpát-medencében, az egyik aki már tudja, hogy vannak örmény gyökerei, a másik pedig, aki még nem tudja, hogy vannak örmény gyökerei is”; és szívből énekelte az ősi magyar köszöntőt. Várady Mária azt az utat köszönte meg, amelyre Sarolta terelte; amely az ANI Budavári Örmény Színház megalapításához és közel két évtizedes fennállásához vezetett. Velünk volt Gopcsa Paula festőművésznő, aki 97 évesen köszöntötte a „csak nyolcvan éves” Saroltát. Heim Pál és dr. Bulbuk Éva házasságának egyik oka az volt, hogy Sarolta egymás mellé jelölte őket képviselőként, mindketten Zugló képviselői. Szenttamássy Katalin elnök és Király Györgyelnökhelyettes is régi munkatársként köszöntötték Saroltát, ők a Ferencvárosi Örmény Önkormányzatban sokat tesznek közösségünk megmaradásáért. Marosváry István és Éva együtt, virággal mondták el jókívánságaikat. Losonci László Sopronból érkezett a Sarolta köszöntésére, édesanyja a 94 éves Losonci Lilla festőművész jókívánságait is átadta. Közgazdász lévén, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület névválasztását és precíz könyvvitelét méltatta. Hollandiából és Gödöllőről érkezett vendégeink, MINDENKI!!!, – akit még nem említettem -, örömmel köszöntötték a kivételes tehetségű vezetőt, Saroltát! 

Szongott Gábor és Anikó régi alapító tagok. Gábor, a harcostárs, nagy és igaz elismerését ilyen szavakkal fejezte ki: „Szongott Kristóf óta az erdélyi örményekért dr. Issekutz Sarolta tette a legtöbbet.” 

Szongott Gábor köszöntője (Fotó: Balogh Jenő)

A szülinapi sárgabarack-túró tortát Balogh Réka a Sára és Dániel segítségével osztotta szét, így mindenki megkóstolhatta.

A legszebb képeket Balogh Jenő alias „Issekutz Úr” készíti immár 30 éve. Most is.

Isten éltesse sokáig a mi Saroltánkat!