A holdfény hatása a kalucsnira

Nézegetem a győri Kisalföld „Lakás és kert” mellékletét: a holdfény hatása a növényekre.
Ebben a pillanatban bekattan, egy régi szép, szamosújvári emlék, Gábrus bácsi története. Ha valaki nem tudná, a kalucsnit, akkor 1948-50-ben a jobb házakból származó úri emberek viselték télen, hogy a félcipőjük ne ázzon át. A kalucsni olyan fényes gumiból készült „valami”, amit a félcipőre húztak fel. 

Ilyent viselt Zaharia úr (akarom mondani névváltoztatás előtt Zakariás Zénó elvtárs-úr), az adóhivatal rettegett hivatalnoka. A Coroian-féle házban lakott albérlőként. A nagy zöldkapus házban lakó másik családfő – Hârţa bácsi – nagy ívben kerülte. Erről mesélt annak idején Markovics bácsi, a nagyhatalmú legalább 150 kg Sommer „úr” sofőrje. Szerinte – az olyan ember, aki a nevét úgy váltogatja, mint a gatyáját, nem érdemli meg, hogy bárki is kalapot emeljen előtte. Pedig, annak idején, az új módi, a lenin sapka jött divatba. 

Mátyus bácsiék – akarom mondani: Gábrus bácsiék – a szobafestő és mázoló fiával, annak családjával együtt laktak az Alsó Harmadik utcában, nem messze a Keresztúriék sarki házától. Igaz, köztük volt egy 1944-ben lebombázott ház, a Nuridzsán Antal féle ház. Közvetlen szomszédjuk Kleinék voltak. A Keresztúri sarki ház az Alsó Harmadik és a Szent Ignác utca sarkán, a keleti oldalon állt. Óvodás koromban úgy tudtam, hogy őket Mátyuséknak hívták. Aztán másodikban derült ki, hogy tévedtem: az igazi nevük Gábrus. 

Az utcának neve változó, az őslakosság úgy tudta: 1896-ban Alsó Posta utca, majd Alsó Harmadik utca, és kisgyermek koromban a 30 Decembrie utca nevet viselte. Mikor milyen szelek jártak az 1900-as években, olyan neve volt az utcának.
A Gábrusék és a Kleinék háza is – az „eredeti” rendezési tervet nézegetve – egy kettéosztott „nagy” örmény telek volt.
Az 50-es években, valakit erősen sértettek a városi polgárok címerei, ezért pénzt, embert, állványzatot, vésőt és „mesét” (hogy majd Múzeumba kerülnek) nem kímélve eltávolították őket. Az eltávolított címerekről nincs eredeti felvételem. Gondolkoztam, honnan lehetne megszerezni azokat a címereket!

Szamosújvár örmény várost az erdélyi örmények a Martinuzzi-vártól közvetlenül délre, egy nyílt mezőn alapították. Az 1 km² nagyságú vásárolt terület 1250 méter hosszú és 800 méter széles, téglalap alakú volt. A területet négy hosszú és hat, balról jobbra menő utcák által 35 kvartálra osztották.
Az építési munkálatok 1700 júniusában kezdődtek és olyan gyorsan haladtak, hogy 1700. augusztus 1-én Oxendius Verzerescul püspök már felavathatta a városban működő tímárok céhét, „Szűz Mária Menybemenetele tiszteletére szentelt Tímár Társulat” néven. A társulat alapszabályzatának a kiadási dátuma igazolja Szamosújvár örmény város létezését 1700. augusztus 1-i dátummal. Az alapszabályzatot a városban létesített Örmény Múzeumban őrizték.
Az így felosztott terület közepén két kvartálnyi helyet a városközponti parkjának és a középületeknek tartották fenn. A város északi részén, ugyancsak két kvartálnyi területet egy modern állatvásár-tér létesítésére szánták. A többi kvartálokat kis és nagy parcellákra osztották. Egy kis parcella 10, egy nagy parcella pedig 20 méter utcai szélességű volt. A kis parcellákra 3 utcai ablakos, a nagy parcellákra pedig 5 utcai ablakos házakat volt szabad építeni (a szebeni Oberkommandó rendezési terve értelmében). Az épületek a barokk architektúra remekművei. 

Nézem a város 1896-os térképét: Felső Víz utca, Alsó Víz „utcza”, Felső Közép utca, Alsó Közép utca, középen a Főtér. Felső Posta utca, azután a „mi utcánk” Alsó Posta utca, Apáca utca és a Belmező utca, a Külmező utca párhuzamos a vasútvonallal. Az Alsó Víz utcában, ma is megcsodálható a Buzdugán házon az „üvegbagoly”.

Csak most kaptam rajta magam, hogy elcsatangoltam az eredeti történettől: szülővárosomról, az emberekről meséltem, elkalandozva az ígért történettől.
Egyik alkalommal, Nagy Öcsivel, Csonka Lacival és Váradi Árpival a kút előtt „kispályást” játszottunk. Ekkor jött ki nagy dühösen Gábrus bácsi, az egyik kezében egy kissé megrongálódott kalucsnit tartva, szidta a holdfényt és Pausán bácsi kutyáját.
Szerinte a holdfény a hibás, hogy a tegnap vásárolt kalucsni ilyen rongyos állapotba került. Azért adott ki egy nagy összeget, hogy Kolozsvárra utazzon a nyugdíja ügyében, s ott jó „benyomást” keltsen. Ez pedig nagyon fontos, mert sokat segítette a Szamosújvárra Dés felől bevonuló román csapatokat.

„Most, mit fog tenni, kilátszik a rongyos félcipője!”