Egy ember, egy szobor – Lukács Béla miniszter

2012-ben jelentkezett az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesületnél Rozsos Tamás László családfakutató, rendőr, hogy tulajdonában van Dr. Lukács Béla (1847-1901) volt közmunka és közlekedésügyi államtitkár, kereskedelemügyi miniszter gipsz mellszobra, amelynek bronzba öntését tervezte el a Macskásycsalád, mint hozzátartozó. E cél érdekében hozták létre a Lukács Béla Kulturális és Szoboralapítványt, melynek elnöke Orgovánné Macskásy Judit. Az Egyesület a II. Kerületi, valamint a Ferencvárosi Örmény Nemzetiségi Önkormányzattal és a Fővárosi Örmény Önkormányzattal együttműködésben 430 ezer Ft-ot utalt át adományként a szobor bronzba öntésére, felállítására. Évekig tartott a magánadományok gyűjtése, hogy a 600 ezer Ft kiöntési költség összegyűljön. A mellszobor 2017. novemberben elkészült. A posztamensre való gyűjtés és a felállítás helyszínének biztosítása ezután lehetséges csak. Az EÖGYKE kérelmezte a Szoboralapítványnál, hogy ideiglenes jelleggel a felállítás végleges helyszínének biztosításáig a mellszobor ingyenes tárolására az Örmény Katolikus Plébániát jelölje meg, ezzel a szobor a látogatók számára megtekinthetővé vált. 2017. december 3-án, a 11 órai szentmise után került sor a mellszobor elhelyezésére és megáldására a Plébánián, a magyarörmény közösség részvételével. Ez a megoldás lehetőséget ad a múzeum látogatói számára is a szobor megtekintésére. Tudomásunk szerint ez az egyetlen szobor, amely Lukács Bélát hazánkban megformálja. A szobortalapzat költségeinek megismerésével megindul a gyűjtés a szobor közterületen történő felállítására.

Lukács Béla (Zalatna, 1847. ápr. 27. – Bp., 1901. jan. 7.)

Politikus, miniszter. 1847-ben született Zalatnán, s bár korán árvaságra jutott, szorgalmas diáknak ígérkezett. Középiskolai tanulmányait Gyulafehérváron végezte, majd azt követően Budapesten jogot tanult, miközben íróként és újságíróként is eredményesen megállta a helyét. Néhány évig az állami számvevőszéknél dolgozott, majd a pénzügyminisztérium szolgálatába lépett. Azon ritka kivételek közé tartozott, aki politikai pozícióit nem származása miatt és nem politikai játszmák eredményeként szerezte. Szorgalmával és hozzáértésével kitűnt munkatársai közül. 1872-ben Deákpárti országgyűlési képviselő lett. 1886-ban az újjászervezett MÁV elnök igazgatója, 1884-től minisztériumi tanácsosi címmel és feladatokkal. Az államvasutak igazgatóságát 1887-től a közmunka-, közlekedési és kereskedelmi államtitkári pozíció váltotta, amelyet Baross Gábor 1892-es halálát követően a kereskedelmi miniszteri tisztség követett, 1895-ig a Szapáry és a Wekerle kormányban. 1899. május 16­án választották a Szabadelvű Párt alelnökévé.

Hithű szabadelvű pártiként először a szamosújvári kerület parlamenti képviselője volt, majd az 1887-es országgyűlési választások alkalmával Marosvásárhely első kerületében indult. A választásokat megnyervén kerületét gyakorlatilag 1901-es haláláig fenntartotta, úgy, hogy minden alkalommal kihívó nélkül indulhatott a biztos győzelemért Marosvásárhelyen. Elfoglaltsága, főleg minisztersége idején csak a választások alkalmával engedte, hogy kerületébe látogasson, ennek ellenére, Marosvásárhelyen köztiszteletnek örvendett, minisztersége idején a város díszpolgárává választották. A Wekerle-kormány 1895-ös bukásával Lukács is otthagyta miniszteri pozícióját, azonban királyi kormánybiztossá nevezték ki, aki az 1900-as párizsi világkiállítás lebonyolításáért felelt a magyarországi részről. A világkiállításon nagyon jól szerepelt Magyarország, a pavilont rengetegen látogatták, összesen 161 nagydíjat és 264 aranyérmet bezsebelve. Többek között bemutatták Jedlik Ányos dinamóját, Eötvös Lóránd torziós ingáját, de ezek mellett díjat hozott Fadrusz János kolozsvári Mátyás király szoborcsoportja is. A sikerek ellenére a magyar kiállítás főszervezőjét, Lukács Bélát a túlfeszített munka és anyagi felelősség az idegösszeomlás szélére sodorta. Több hónapos szanatóriumi kezelésére végül az újságokban megjelent feltételezések tettek pontot: a kiállítás szervezőire, főleg Lukácsra a korrupció gyanújának árnyéka vetült, melynek következtében 1901. január 7-én a Ferenc József (ma Szabadság) hídról a jeges Dunába vetette magát.

• 

• 

•