A teljesség átélése

In Memoriam Kátai Mihály

Mester, Mihály, Művész úr…, mi, egri tanítványok így szólítottuk Kátai Mihály Munkácsy-díjas festőművészt, tűzzománcművészt, aki közel tíz évig volt tűzzománcműhelyünk művészeti tanácsadója és több emlékezetes kiállítás kurátora. Karcag, Eger, Budapest, Scilla, Kecskemét, Szentendre voltak azok a városok, amelyek körbeölelték, befogadták, száműzték földi útjának meghatározó színtereiként. „…nekem utam van, nem művészetem…” – vallotta, és hitte, hogy az örökkévaló (aióni) időben élve tükrözi a valót.

…a belső egyensúly feltétele a teljesség átélése. Az átélésnek természetesen számlálhatatlanul sok szintje lehetséges, nem csak az isteni szint dimenzióiban élhető meg. Ennek megközelítási módja mégis leírható. Az ÉN kinyílik önnön mélysége felé, és ÖNMAGA ÖNMAGÁBAN ÖNMAGÁVAL összefonódni indul… Ez az út fáradságos és hosszú, de itt az úton – a te utadon, egyetlen lépés sem veszhet kárba…

írja, és e gondolatkörben éli meg a múltat, jelent és a jövőt. Egri útja többdimenziós. Ötéves korában költöztek a városba karcagi szülőhelyéről, ahol első életmeghatározó látomásai indították útnak. Eger volt az a fészek, ahol családja körében, a város történelmi levegőjében, iskolai tapasztalataival felvértezve indult el művészi útjára. Az első kiállításáról, az első díjairól, első szerelmeiről, néhány barátjáról, a tanítóképzőben eltöltött éveiről, a családi kirándulásokról mesélt, emlékezve gyermek- és fiatalkorára. Innen indult el olaszországi tanulmányútjára és talált rá Scilla várára. „…ott találtam önmagamra… Szicília támasztott fel, és életem Jákob-létrája Scilla városa.” E földre tért vissza sokszor, mint az ősmúlt, a mítoszok, az etruszkok kutatója, értője, és tért haza tarsolyában a megtalált ősképletek, szimbólumok, mitikus történetek sokaságával, melyeket képpé, szóvá lényegítve adott át nekünk, akik hol értettük, hol nem, de alkotásai előtt állva megéreztük múltunk üzenetét, felismertük az analógiákat, és nem szabadulhattunk az önmagunkkal való szembesüléstől.

A benne égő hatalmas tűz vezette el ahhoz az anyaghoz, amelyben kiteljesedett művészetének első szakasza. Főiskolásként tanára küldte a zománcgyárba, hogy ismerkedjen az anyaggal, mondván, az neki való. A tűzben pikturált képek világa elvarázsolta, és elkezdte kutatni a tűzzománccal készült tárgyak ősi gyökereit, szakrális jelentését, szimbólumait. Ez, akkor, az 1970-es években elfeledett tudás volt. „Sorsistennői” úgy akarták, hogy Kátai Mihály legyen az, aki feltámasztja több, mint 200 éves álmából a tűzzománctechnikát, és kísérleteivel a kortárs művészetekbe emeli.

Kecskeméten alapította meg a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelepet, és az ott kidolgozott zománceljárásokkal vált világhírűvé. Tanítványai és azok tanítványai ma mindazok, akik továbbadják e technikát és a zománccal készült alkotások művészi rangját. 13 éven át különböző programokat meghirdetve vezette a telepet azzal a törekvéssel, hogy egyre inkább előtérbe kerüljenek a rekeszzománc-eljárások, a zománc szakrális jellege, illetve alkalmazni kívánta népművészeti formakincsünket, ősi szimbólumainkat.

Amikor a modern művészeti törekvések eluralták a zománcművességet, a sorozatgyártás harcolt az autonóm kézműves technikákkal, tudatosult benne, hogy ez nem az ő útja, és elhagyta Kecskemétet, sőt felhagyott a zománcozással is. Visszavonult szentendrei otthonába, a Pismány-hegyre, ahol olajképeket festett.

2008-ban, személyes ismeretségünk kezdetén hívtam meg Egerbe, hogy a Templom Galériában mutassuk be műveit, munkáságát. Több mint száz alkotását állítottuk ki, ami felkavarta az egri művészet iránt elkötelezetteket. Ekkor jelent meg először egy összefoglaló katalógus munkáiról, amelybe írásaiból is kerültek be részletek. Ekkor hívtuk meg zománcművészeti alkotótáborunkba néhány napra, majd az év közben folyamatosan működő műhelyünkbe művészeti tanácsadónak. Azonnal elfogadtuk programjavaslatait, és elkezdődött a közös munka.

Nemcsak a mestertől való technika tanulása volt fontos a számunkra, hanem az a szellemi-gondolati világ, amelyet elénk tárt, hogy nézőpontot váltsunk a művészetek és a világ megértéséhez. Évről évre valósítottuk meg azokat a programokat, amelyek a magyar hagyományban gyökerező mitologikus, irodalmi és történelmi témákat öleltek fel. Feldolgoztuk János vitéz történetét a gyerekek által tervezett tékákon, a Fehérlófia meséjét egy mézeskalács figurával analóg áttört táblán. Volt napóraprogram, tükrös program, boldogasszonyok, tündérek, boszorkányok, vízvédő sárkányok, madarak jelentek meg képeken, ékszereken.

A programok átíveltek az Országos Zománcművészeti Biennálékba, így több ezer fiatal vált részesévé Kátai Mihályszellemi tüzének. Ez a munka hívta életre azt a kiállítást és kézműves programsort, amelynek az Éltedhez térítő kézműves gondolat címet adtuk. Ebből egy könyv is született: azt a gondolati-szellemi utat mutatja be, amely a természettel együtt élő ember igénye tárgyai elkészítésére. Az évek során a biennálék kiállításain túl alkotója, kezdeményezője volt több tárlatnak is. A sorból kiemelném a Sárkánylegendárium című kiállítást, melyen az ország neves művészeinek sárkányos alkotásait mutattuk be. A kiállítások sohasem önmagukban álltak, kapcsolódtak hozzá előadások, tárlatvezetések, bemutató foglalkozások.

Mihály minden munkájában a teljesség igényével dolgozott, az egység, a harmónia volt jelen minden megnyilvánulásában. Egri évei alatt kezdte feldolgozni könyv formájában etruszkkutatói munkásságát. Éjszakákon át fogalmazott, írt, szerkesztett. Etruszk sugallatok főcímmel jelent meg a tervezett trilógia, első és második kötete Dél kapuja és Természetszellemek címmel. A harmadik könyve már posztumusz lesz. A velünk és bennünk élő természetszellemeket hívta közénk írásaiban. A faunokkal és nimfákkal folytatott „beszélgetéseiben” jelent meg a természethez, a látható és láthatatlan világhoz fűződő kapcsolata, látomásos világa, amely számára valóság volt, és valóságként éltük meg mi is, akik sokszor részesei lehettünk az alkotói folyamatnak.

Nyolcvanadik születésnapja alkalmából két kiállítást is rendeztünk, egyet Egerben és egy másikat Budapesten, a Duna Palotában. Itt Fekete György Kalkuttai Teréz anya életigenlő gondolataival hozta párhuzamba Kátai Mihály munkásságát. Kiállításain a képek mellett azok gondolati üzenetei is megjelentek a falakon, az ablaküvegen, hogy az utcán járókat is megszólítsák. Az egyik ilyen idézet, még ma is, öt év távlatából, ott olvasható a kiállítótér ablaküvegén:

Az út csak visszafelé vezet előre.

Városai hol éljenezték, hol mostohán bántak vele. 2018-ban Egerben felszámolták munkája folytatásának lehetőségeit, ami testileg és lelkileg is megviselte. Meghatározó volt számára az Eged hegy lábánál elterülő település, ahol egész családja, festőművész, rajztanár édesapja, zenész, újságíró testvérei is beírták nevüket városuk történetébe, barátaik, tanítványaik lelkébe. Ez a föld lesz a végső nyughelye.
Gondolatai, szavai visszhangoznak bennünk, írásaiból kiemelve saját soraival búcsúzunk földi poraitól:

A TEST a Földanya teste, az életút örökké változó eszköze… Az örökkévaló időben minden örökkévaló – a múlt is és a jövő is – tehát minden kezdet volt is, lesz is, és a végek is inkarnációsorok, és a végek is vég nélkül valók…

Megjelent a Demokrata című hetilapban, 2020. október 14-én. A szerző az egri Kátai Mihály Zománcművészeti Műhely vezetője