A Sziget titka VI.

Az örmény atyák múzeumának tárlói közt sétálva egyszer csak egy hófehér márványszoborra lettem figyelmes. Valahonnét ismerősnek tűntek az arcvonásai… A főpapi ornátus pedig már messziről árulkodott arról, hogy viselője tekintélyes egyházi férfiú lehetett valaha. Talán csak nem az örmény történelem egyik jelentős egyházi személyiségével állok szemben? – villant át agyamon. Azonban gyorsan csalódnom kellett, mivelhogy hamarosan kiderült kísérőnk, Fogolyán Atya szavaiból, hogy XIII. Gergely pápa szobra előtt állunk. Tévedtem tehát. Vagy talán mégsem? Emlékeim közt lázasan kutatva hírtelen bekattant a felismerés: nem véletlenül találkozhattunk itt Velencében az örmény atyák szigetén azzal a XIII. Gergely pápával, akinek a nevéhez fűződik az örménykatolikus klérus képzésének a megalapítása! A későbbi XIII. Gergely pápa nem mindennapi életpályát mondhatott a magáénak, mielőtt 70 évesen Szent Péter apostol örökébe lépett.

Ugo Buoncompagni egy bolognai kereskedő gyermekeként látta meg a napvilágot, s 40 éves koráig eszébe sem jutott, hogy pap legyen belőle. Szülővárosának ősi egyetemén jogot végzett, s közben élte az egyetemi „aranyifjúság” meglehetősen szabados életét: „inventus yentus”. Ifjúság, bolondság – még egy törvénytelen fia is született akkori életvitelének gyümölcseként. Kiváló értelmi adottságainak köszönhetően 29 évesen a bolognai egyetem jogászprofesszora lett, s egyúttal a helybéli káptalan is tagjai sorába választotta. A kanonokság azonban nem járt együtt az egyházi rend felvételével, tehát továbbra is civil maradt, több mint egy évtizeden át, szülővárosának ünnepelt fiatal tudós professzoraként.
Életvitelében azonban gyökeres változás következett be, s ebben nem kis része volt barátjának, Borromei Szent Károlynak (1538-1584), Milánó későbbi érsekének. Radikálisan szakított eddigi erkölcseivel, s a fegyelmezett, nagyhírű jogászprofesszor életvitelét ezentúl az evangéliumi egyszerűség jellemezte. Csak negyven évesen döntött úgy, hogy pappá szentelteti magát. Az egyházi rend felvétele után a kiváló szaktekintélynek számító egykori tudós jogászprofesszorra újabb kihívás várt, ezúttal a diplomácia terén. Felelős egyházi feladatok ellátására kapott megbízást, míg végülis 1565-ben IV. Piusz pápa kinevezte őt a bíborosi kollégium tagjává – elsősorban a pápa unokaöccse, Borromei Szent Károly tanácsára. Ennél a kinevezésnél azonban más oldalról is tettenérhető volt a történelmet irányító Gondviselés szelíd mosolya. A pápa, aki őt bíborossá kreálta, kezdetben szintén nem egyházi emberként kezdte a pályafutását: alig negyed századdal korábban, Giovanni AngeloMedici néven katonaként harcolt Magyarországon! Buda török általi elfoglalását, és az ország három részre szakadását (1541) követően a következő években I. Ferdinánd király seregében pápai biztosként vezette a Duna flottát a török ellen 1542/43-ban Esztergom alatt!

Az egykori katonából lett pápa mégcsak nem is sejtette azt, hogy az általa bíborossá kreált egykori jogászprofesszor lesz majd a második utóda Szent Péter székében. Az új bíborosnak előbb azonban a Szentszék spanyolországi képviseletét kellett követként ellátnia II. Fülöp (1556-1598) spanyol király udvarában. Sikerült megnyernie Fülöp király bizalmát, s ennek eredményeképpen 1571. október 7-én a szövetséges spanyol-velencei-pápai hajóhad Don Juan d’ Austrian vezetésével Lepantónál elsöprő győzelmet aratott. Levante térségében a kereszt közel két évszázad óta először aratott diadalt a fogyó félhold felett, először sikerült megingatni az oszmán törökök földközi-tengeri hatalmát. Az iszlám hódító lendülete a keresztény Európával szemben Lepantónál derékban kettétörött.
Csakhogy a keresztény Európának is megvoltak a maga saját problémái a XVI. szd. során. A következő esztendőben, a lepantói győzelmet követően a már hetvenéves jogászdiplomatát választották pápává, aki megválasztásakor a XIII. Gergely (1572-1585) nevet vette fel. Nem véletlenül, hiszen eszményképe a tudós kappadókiai egyházatya, Nazianzi Szent Gergely (330-390) volt. Pápává választásában Borromei Szent Károly éppúgy szerepet játszott, mint Fülöp király bizalma.

A nyugati keresztény világot a XVI. szd. során a reformáció ügye osztotta meg. A protestantizmus kihívására válaszul a katolikus egyházon belül is megindult a belső reform. Ennek megvalósítása a tridenti zsinat (1545-1563) határozatainak az egyházi gyakorlatba történő átültetése által volt lehetséges, s pontosan ez a feladat várt az írj pápára is. XIII. Gergely ugyan elődjének, V. Szent Piusznak a nyomdokain járva, de diplomata múltjának köszönhetően jóval nagyobb körültekintéssel, hajlékonysággal és kompromisszum-készséggel tudta sikerre vinni és megvalósítani az egyházi reform célkitűzéseit. Pedig nagyon rossz, baljós előjel árnyékolta be pápaságának kezdetét: a francia „hugenották” lemészárlása, a „Szent Bertalan- éj” Párizsban, 1572 augusztus 22-ről 23-ra virradó éjjel. A francia fővárosból érkező első hírek hallatára, amelyek arról szóltak, hogy a királyi család szerencsésen megmenekült egy ellene szőtt összeesküvésből, a pápa Rómában „Te Deum”-ot mondatott. Amikor azonban megtudta a valóságot, a pápa döbbenten ítélte el a francia protestánsok ellen elkövetett iszonyatos vérfürdőt. Még egy év se telt el Lepantó óta, s máris keresztény gyilkolja a keresztyént…
XIII. Gergely alig másfél évtizedes, rendkívül eredményes pontifikátusát messzemenően befolyásolták hét évtizedes élettapasztalatai: tudós tanár és diplomata maradt Szent Péter utódaként is.
A tudós pápa legismertebb tette a régóta esedékes naptárreform végrehajtása volt. A Juliánusz – féle naptáron alapuló polgári év és a tényleges csillagászati év között oly nagy volt az eltérés, hogy ennek kiküszöbölésére 1582. október 4-e után azonnal október 15-e következett a pápa ünnepélyesen kihirdetett javaslatára. A százas évek közül pedig a továbbiakban csak azok lettek szökőévek, amelyek maradék nélkül oszthatóak voltak 400-zal. Ennek a pusztán gyakorlati hasznú tudományos teljesítménynek semmiféle egyházi éle nem volt, mégis évszázadokba tellett, mire a protestánsok teljesen, illetve az orthodoxia részben el tudta fogadni. (Ezért van ma is két hét különbség az orthodox és a katolikus húsvét között, a két naptárrendszer közötti különbség mára már ugyanis 13 napot tesz ki.)
Az egykori bolognai jogászprofesszor pápaként is tökéletesen tisztába volt azzal a ténnyel, hogy reményeink alapján a jövő záloga az ifjúság. Éppen ezért az egyházi megújulást a lehető leggyorsabban összekapcsolta az egyházi oktatás fellendítésével és megreformálásával. Rómában a különböző nemzetiségű fiatal papnövendékek, teológusok részére kollégiumokat alapított. Az itt végzett fiatal papok hazájukba visszatérve az egyházi reform szellemét is vitték magukkal! Például így keletkezett a Collegium Hungaricum, amelyet később a Germanicummal egyesítettek, s a magyar teológusok legmagasabb szintű római képzésének a szolgálatában áll egészen mindmáig! De az erdélyi katolikus teológia ügyét is a szívén viselte: uralkodásának az elején, 1583-ban Kolozsvárott a jezsuita kollégium mellett pápai szemináriumot alapított, és fenntartásának költségeit maga XIII.

Gergely pápa, valamint Báthori István erdélyi fejedelem (1571-75), majd lengyel király (1575-86) közösen viselték, sőt még a szegény diákok számára is otthont nyitottak! A jezsuiták római kollégiumából megalapította később az ő nevét viselő „Universitas Gregoriana”-t, a Gergely Egyetemet, a katolikus egyház központi egyetemét. Ennek mintájára Bécsben, Prágában és Németországban is kollégiumokat alapított, ahol pápai ösztöndíjjal szegény, polgári származású diákok tanulhattak.
De nemcsak a latin rítusú római katolikus klérus nevelésére volt gondja. 1577-ben, a német kollégium megalapítása után sor került a „Collegium Graecorum et Armenorum” megalapítására is! A görög, az örmény, illetve a szír-maronita intézetek és kollégiumok az egyesült keleti rítusú egyházak papjainak képzését voltak hívatottak biztosítani, a legmagasabb szellemi-lelki színvonalon! Érdemes tehát odafigyelni arra a tényre, hogy boldog emlékű Mechitárt közel másfélszáz évvel megelőzve, Rómában a XVI. szd. végén már gondoskodtak a nyugati örmény intelligenciát jelentő örménykatolikus papság legmagasabb szintű egyetemi képzéséről!

Persze XIII. Gergely pápa, aki oly sok mindenben messze megelőzte korát, mégiscsak a saját korának gyermeke is volt. Ami oly természetes volt a keleti rítusú keresztények számára, ugyanez elfogadhatatlan volt a pápa számára a reformáció vonatkozásában. Amikor a skandináv reformációt bevezető Vasa Gusztáv kisebbik fia, III. János (1568-92) svéd király közeledni próbált Rómához, XIII. Gergely elfogadhatatlannak ítélte az egyesülés feltételeit: a laikus kelyhet (a hívek két szín alatti áldozását), a nős papságot és a nemzeti nyelven végzett svéd liturgiát. „Tempora mutantum”…
A pápa valóban a szívén viselte az egész világegyház gondját, Ázsiába, Amerikába és Afrikába jezsuita, ferences és dominikánus misszionáriusokat küldött, gondoskodva a fiatal misszionáriusok szellemi-lelki felkészítéséről, neveléséről, valamint az anyagi alapok előteremtéséről is a missziók számára. II. Fülöp király udvarában a későbbi XI1I. Gergely kiváló diplomáciai tapasztalatokra tett szert. A későbbiekben, pápasága során az egykori diplomatának különleges gondja volt a pápai nunciatúrák oly módon való átszervezésére, illetve újak alapítására, hogy azok az egyházi reform végrehajtásának kiváló eszközeivé váljanak. Velencei mintára nyolc naponta kötelesek voltak jelentést tenni, a helyi egyházak életébe kifejezetten reformáló szándékkal bele is szólhattak! Évente kétszer személyesen is be kellett számolni a nunciusoknak Rómában a tevékenységükről, ahol ezután újabb instrukciókat kaptak. XIII. Gergely tevékenysége nyomán az állandó pápai nunciatúrák egész rendszere épült ki: ma is ez az alapja a pápai diplomáciának.

Eltűnődtem hosszasan a nagy pápa szobra előtt. Rájöttem, honnét volt olyan ismerős az arca. A Magyar Nemzeti Múzeum éremtárában látható a pápa képmása azon az érmen, amelyet a naptárreform emlékére adtak ki.
Szülővárosának múzeumában, a bolognai Museo Civicoban pedig XIII. Gergely tiaráz bronzszobra, Mengati alkotásaként hirdeti emlékét, a nekünk szóló tanulságként azt, hogy minden „Saul” számára nyitva áll a „damaszkuszi út”, amelyen habozás nélkül mindnyájunknak végig kell mennünk, hogy naggyá lehessünk az isteni Gondviselés tervei, kifürkészhetetlen útjai, végzései alapján. A látszólagos vargabetűk ellenére is: „leszen meg a Te akaratod”. Sohasem az számít, hogy honnét indultak olykor igencsak botladozó, könnyelmű lépteink, hanem hová jutottunk el, és mit végeztünk el életünkkel.

Beszámolónk itt véget ér, búcsút intünk Szent Lázár szigetének. Ezen az úton vett részt dr. Sasvári László is, aki egy speciális útikalauzt állított össze páter Fogolyán Miklós útmutatásai alapján.

Ez a speciális útikönyv a www.magyarormenytudastar.hu honlapon elérhető.

Velence örmény emlékei Speciális örmény útikalauz
Fogolyán Miklós feljegyzéseit sajtó alá rendezte: dr. Sasvári László

Megjelent az Erdélyi Örmény Gyökerek Füzetekben 1997. november és december hónapban
Mint előző számunkban már röviden érintettük, augusztus 25-28-ig az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület szervezésében egy csoport látogatta meg Velencét és a Szent Lázár szigeti Mechitarista Kolostort. Ekkor Fogolyán Atya egy összeállítást adott át: Velence örmény vonatkozású emlékei, mintegy örmény szemüveggel készített útikönyvet. Ennek felhasználásával Sasvári Tanár Úr elkészítette beszámolóját.

Csoportunkat Velencében a San Marco téri hajóállomáson Fogolyán Miklós mechitarista atya várta, s az Ő kalauzolásával kerestük fel a város örmény vonatkozású emlékeit, illetve adott ismertetést azokról is, melyeket nem tudtunk megtekinteni.
Áthaladtunk a San Marcón (Szent Márk téren). Óriási sor kígyózott, hogy bejuthassanak a templomba. Fogolyán atya megmutatta, hogy egyes kapuoszlopokba örmény betűk vannak
bevésve. (Nevek, valószínűleg kőfaragóké!)

Első állomáshelyünk:
Calle degli Armeni: az örmények sikátora. Santa Croce degli armeni az örmények templomai, s egykor e negyedben voltak az örmények lakásai.
Fogolyán atya a következőket mondta: “Amikor az örmények szellemi központjáról, illetve templomukról kell egy pár szót szólni, akkor meg kell emlékezni arról, hogy mikor is települhettek le Velencébe.
Ziáni családot kell elsőnek megemlíteni, amely tagjai, mint jó kereskedők eljutottak Ciliciába, ahova le telepedett az örmény nemzet és ott az Új-Örményországnak az alapjait vetették meg. Abban a középkori időben a velencei kereskedők élvezték Nagy Leó király bullája kedvezményeit, amit Őfensége 1201 decemberében adott ki.
A Ziáni családból Sebestyén, ismert doge volt, aki 1172-1178 között uralkodott, akivel együtt említ a krónika egy örményt is, aki az uralkodónak nyújtott egy nagyobb összeget, hogy a vándor örményeknek legyen hajlékuk a város területén. Ezek szerint érthető Ziáni Márkus  zon öröksége, amellyel a családi palotájukat az örmények rendelkezésére bocsátotta, hogy az utasok kapjanak szállást mielőtt tovább utaznának. Mai napig se lehet azonban pontosan tisztázni kinek az érdeme – Ziáni Sebestyénnek vagy az említett örményeknek, hogy létrejött az Örmények háza itt a közelben. A köztársaság 1235. május 25-én adta át, de lehet, hogy tíz évvel még hamarabb.
A Velencei Köztársaság megengedhette magának azt a kulturális gesztust, amivel egy nép részére kényelmet és nyugalmat biztosíthatott.

A templom építése kb. 1696-ban fejeződött be. Nekünk, erdélyieknek érdekes adat, hogy Arakelian Erzerumci Khacsadur plébános atya az 1720-as években járt Erdélyben, hogy a katolikussá lett örmények helyzetét rendezze Mártonffy György püspökkel. A sírja itt van a templomban.”
Ezután elmentünk a San Salvador (= Szent Üdvözítő) templomba, itt van az örmények utolsó királynéjának a sírja. Újra Fogolyán atyát idézzük: “Azt állítja a velencei hagyomány, hogy Örményország utolsó királynéja Velencében született 1454-ben, de a szülőháza leégett, és helyette a királyné unokája felépítette 1725-ben a mostani palotát, amelyben a modern szépművészet történelmi levéltárát találjuk.
Az említett királyné I. Corner, akár Cornáró, előkelő, gazdag uraság leánya volt. Az uraságot nagy remények fűzték Ciprushoz, ezért nagyon szívesen beleegyezett 14 éves lánya esküvőjébe, amit 1468. július 31-én tartották meg a Doge Palotában, velencei főurak előtt. A jegygyűrűt Ciprus nagykövete húzta fel a meghatódott Caterina ujjára. Ki volt kötve az a feltétel, hogy ha meghalna a férje és nem lenne örököse, akkor a hitvese lesz az utód.

A fiatal menyecske négy év után érkezett Ciprusba, a megkoronázás a legnagyobb pompában történt a famagosztai Sz. Miklós templomban. Még nyolc hónap se telt el, a férje élete véget ért, még egy éves se volt a fia. Persze ezt a hírt boldogan vette tudomásul a Velencei Köztársaság, hogy olyan szép ajándékot hozott “kedves leányuk”, mivel Ciprus örököse lett Caterina. Nagyon ragaszkodott a szép szigethez, de le kellett mondani a fiatal özvegynek szülőföldje javára. Erre Caterinát nagy pompával fogadták. A királynőt bekísérték a Sz. Márk bazilikába és ott kiáltják “Asolo asszonyá”-nak. Asolóba telepedik le Caterina.
Caterinát csak a háborús idők kényszerítették, hogy 1510-ben hagyja el Asolót és térjen vissza Velencébe, amikor a gambrai szerződéssel, II. Gyula pápa rendeletével Ferrara és Mantova vezérei megakadályozták Velence terjeszkedését a szárazföldön. Abban az évben fejezi be életét 56 éves korában.
Temetése egy zivataros napon történt. A királynő akarata szerint testét egyszerű ferences rendi ruha takarta. Jelen voltak Velence főurai, Velence pátriárkája, püspökök és a hívek között a velencei örmények, akik királynéjuknak a végső tiszteletet akarták megadni. A körmenet a Nagy Kanálison végig kísérte a SS. Apostoli templomig: ott maradt a teste hatvan éven keresztül, addig, amíg S. Salvador templomba lett véglegesen elhelyezve. A síremléket Bernardino Contino szobrász készítette. A dombormű mutatja azt az eseményt, amikor Caterina királynő a koronáját doge Agostino Barbarigo kezébe adja.
A sírkövön latinul ennyi olvasható, hogy “CIPRUS, JERUZSÁLEM ÉS ÖRMÉNYORSZÁG KIRÁLYNÉJÁNAK HAMVAI.”

Ezek után átmentünk a Santa Maria della Fava templomba, ahol el vannak temetve a Seriman és Machus családok tagjai.
Újra az atyáé a szó: “A templom utolsó oltár előtt a földön el lehet olvasni a márványba vésett iratot: SERIMANORUM COMITUM MONUMENTUM.
A Seriman család szép számban volt jelen Velence kereskedői között, eljöttek Örményország délvidékéről, Nakhicsevan megyéből, Perzsián keresztül. Manapság is számon tartja Velence a Seriman-palotákat. A család hírneve eljutott I. Lipót császár udvarába is, annyira, hogy a Szent Széknek nyújtott adományokat megköszönve, a császár magyar nemességet adott a családnak 1699. június elseje dátummal.
Ebben a templomban van még eltemetve a Manuch család, síremlékén 1748. évi dátummal, a templom nyugati oldalán.”
Felkerestük a neves velencei, örmény főiskola barokk stílű palotáját is, amely a Ca’ Zenobio mentén terül el, a velencei örmények kulturális központja, mely ma különféle rendezvényeknek, kiállításoknak ad helyet.

A történetét az atya a következőkép mondta el: “A Mourat-Raphael főiskolát tekintjük Mechitár apát egyik álma megvalósításának. Az apát fel akarta ébreszteni az örmény kulturális öntudatot és azt ébren tartani a világ minden táján, főleg az örmény fiatalságban.
Íme alig 90 év múlik el az Alapító halála után és eljut távoli keletről Sukiaszomál Apát kezébe egy nagy összeg, mely a szerzet előtt nevelési és tanítási célokra széles utat nyit.
Ennek az iskolának az eredete visszanyúlik az 1834. évig, amikor két dúsgazdag örmény kereskedő Indiából, Samuel Mourat és Eduardo Raphael Gharamian eljönnek a rend vezetőségéhez, hogy az örmény fiatalság részére szeretnének iskolákat, kollégiumokat biztosítani bárhonnan érkezzenek is a diákok.
Az első iskola Paduában nyílt meg, a Prato della Valle mellett, és elnevezték Mourat iskolának. Két évvel később a második iskola Velencében nyílt Raphael néven egy csodálatosan szép palotában, Ca’ Pesaroban, mely a Nagy Kanálisra néz.

A Raphael-iskola sok diákot fogad be, annyira, hogy kellett egy nagyobb iskolát keresni, ahová át tudnak költözni. Sikerült megvenni Velencében a Dorsoduro negyedben a Carmini
templom melletti épületet 1850-ben. Ugyanakkor a páduai Mourat iskola, hogy megszabaduljon az osztrák elnyomás alól, Párizsba menekül és ott marad a francia-porosz háborúig, illetve 1870-ig. Abban az évben tér vissza Olaszországba, s egyesül a két főiskola egy helyen és elnevezik «Mourat-Raphael» főiskolának.
Itt képeznek azután számtalan diákot, akik nagy hírnevet szereztek a kultúrában, a társadalmi és a közgazdasági életben mint tudós emberek, művészek, költők, zenészek, iparosok stb. Elég említeni Eduard Yervant Aszulánt és Michele nevű fiát, akik mint orvosok a fül-gégészet ágában sokat tettek; egy másik gyermekük, Bolzánóban múzeumigazgató. Szintén híresek a fül-gégészet Mzsigian Dávid és Babikian Gergely. Banktisztviselő: Pazardzikian Vahan. Muzsikus: Efrikian Angelo, aki sikerrel tanulmányozta Vivaldi műveit, és akinek a leányát a népszerű Gianni Morandi énekes vette feleségül. Edgár Sahin festőművész is itt tanult.
Híres írók és költők: Glauco Viazzi [Huszik Asrafian], Aramais Szrabian.
A Modern festők között találjuk Levon Mianassziant (1905-1978). Nagy hírnévre tesz szert a mai költők között Costan Zarian (1885-1969), aki élete nagy részét Örményországban élte le. A fia, Armen Zarian (1914-1994) folytatja apja művét, s az unoka Zarian Ara is kitesz magáért, s itt működik 1992 óta Velencében az építészet terén. Ne hagyjuk ki a híres költőt, Taniel Varuzsánt, aki az örmény mészárlás idején halt meg hősként.”

Velencében még ezeken felül számtalan örmény vonatkozású emlék van, vagy olyan helyek, ahol örmények megfordultak. Ezekről is megemlékezik – még menetközben – Fogolyán atya. Soroljuk fel ezeket is, ha nem is teljes mértékben.

A város közepén található:
• A Luna Hotel, mely örmény vendégeket fogadott.
• A Piezza San Maverén ma is vannak örmény üzletek: itt volt Tokatzian és Mavian fotócikk üzletei.
• A Szent Mózes templomban van eltemetve Veleiano Márton kereskedő.
• A plébánián lakott Seriman Róbert. Pignoliék kertje: Serimánék első tulajdona.
• Merceria: Serimán Zakariás üzlete itt van.
• Szan Zulián: örmények mindenféle üzleteit találhatták itt egykor.
• Ca Loredan: itt lakott Lusignan Péter király.
• Szent Bertalan apostol temploma: Palma il Giovane festménye ábrázolja az örmény vezetők megkeresztelését.
• Campo S. Marina: Serimán palota.
• Ruga Giufa: Dzsulfai örmény kereskedők laktak itt.
• San Giovannó Nouvo templomban van eltemetve egy Ovanesnek nevezett perzsiai örmény.
• A Trevisian-Cappelló palotában laktak Seriman István és János.
• A Calle delle Rasse sikátorban is laktak örmények.

A város keleti oldalán találhatók:
• San Zaccaria templom, amit az V. örmény Leó akaratából építették. • Celestia (volt) templomban őrzik az Ararat-i örmény mártírok ereklyéit.
• Ponte degli Scudi [a Pajzsok hídjánál] volt Hermetian Hagop lakása, aki a S. Lázár-szigeti mechitaristák orvosa volt.
• San Martino templom: ott misézett valamikor Mechitár apát.
• Fondmenta del Piva: ott laktak két évig Mechitár és tanítványai.
• Ponte Storto: itt lakott Antonio Surian.
• Sz. Balázs temploma, ahol az örmény Sz. Balázs vértanú ereklyéit őrzik.
• San Pietro di Castello temploma, melyet Nerszesz ravennai exarcha rendeletére építették.
• San Canciano temploma, ahol felravatalozták Seriman Zakariást, aki Olaszország híres szatirikus regényírója volt.
• Canal Grande jobb partján találhatók:
• Ca Dario: Abdol örmény gyémántkereskedő lakott.
• Accademia: itt látható az Ararat-i vértanúk képe, Carpaccio műve.
• Ca Cappelóban van Velence egyetemének armenológiai tanszéke.
• Rialto: örmények szőnyeg és drágakő üzletei vannak itt.
• Campo Rialtó Nuovo: készült Giovanni Zivoglis örmény tervező szerint.
• Palazzo Corner: Katherina örmény királyné palotája.
• Ca Pesaro: az örmény kollégium volt épülete, Modern Művészet Múzeuma: ma benne hét festmény Levon Minaszjától.

A város észak-keleti részében találhatók:
• Lista di Spagna úton van a Seriman palota, ma benne van a megyei hivatal épülete /Dipartimento della Regione Veneto/.
• Fondmento Cannaregion látható a Szurian Palota.
• Chiesa San Giobbe: ebben a templomban sokszor vonult magába Hetum örmény király.

A város öblével szemben vannak – elkezdve a Giudecca Kanálisától:
• Giudecca: a Szent Balázs és Cataldo templomban az örmény Szent Balázs ereklyéjét őrzik.
• Szent György szigete: régi örmény temető volt.
• Szent Lázár szigete: mechitarista kolostor, tudományos akadémia, híres könyvtár, kéziratok gyűjteménye, könyvkiadó intézet, múzeum, képtár és egy szeminárium.
• Lazzaretto Vecchio: itt van eltemetve egy Mardirosz nevű örmény.
• Lido: La voce Arména (Arménia hangja) kiadó volt itt.

A város peremén kívüli emlék:
• Torcello: Ravennai Izsák örmény exarcha emléktáblája.