Egy erdélyi örmény és a szegedi gyógyszerkutatás
Dr. Dávid Lajos gyógyszerész professzor portréja
Az egykori virágzó örmény királyság területéről a török uralom miatt folyamatosan vándoroltak ki a keresztény örmény csoportok, elsősorban a keresztény Európa felé igyekezve. A Kaukázus vidékéről az 1200-as évek végétől indult meg az örmények elvándorlása, jelentős örmény telepeket képezve a dél-orosz, a dél-lengyel és a moldvai területeken. Főleg kereskedelemmel foglalkoztak és a gazdag örmény kereskedő családok hatalma és vagyona meghatározó volt ezen országokban. A közvetítő kereskedelemmel, pénzváltással és – mai szóhasználattal élve – „befektetésekkel és hitelpolitikával” foglalkozó örmény kereskedők kegyeit uralkodók is keresték, tudva, hogy a velük kiépített kapcsolat révén biztos pénzforrásokhoz juthatnak. Természetesen az ellenkezője is megtörtént: az örmények megzsarolásával, a nekik pénzért adott jogokból igyekeztek hasznot húzni, pillanatnyi vagy tartós pénzzavarukból kiutat találni. Az örményeket nem csak gazdasági érdekeik, hanem örmény keresztény hitük, évszázados kultúrájuk szoros egységbe fonta, megvédte őket a más népek integráló törekvéseitől. Letelepedésüket I. Apafi Mihály fejedelem engedélyezte 1669-ben.
Apafi Mihály fejedelem a Minas örmény katolikus püspök vezette iparos és kereskedő családokat sem önzetlenül fogadta be: nemcsak neki, hanem a befogadásukra kijelölt városoknak is jelentős összegeket, rendszeresen elég magas adót fizettek évente. Ekkor jöttek létre Bátos, Beszterce, Csíkszépvíz, Ebesfalva, Felfalu, Gyergyószentmiklós, Görgény, Petele örmény települései, hamarosan felépült Erzsébetváros tiszta örmény lakossággal, míg a szellemi és vallási központ Szamosújvár lett. Kiváltságaikat a törökök kiűzése után megerősítették, sőt Lengyelországból és Moldvából jelentősnek mondható örmény betelepülési hullám kezdődött, továbbá Bánátban, Dél-Erdélyben és a törököktől visszafoglalt déli területeken örmény települések keletkeztek. Az örmény értelmiség jelentős szerepet töltött be a magyar királyság és a Habsburg Birodalom gazdasági életében, a későbbiekben jelentős tudósokat, – köztük több orvost, gyógyszerészt -, katonai vezetőt, minisztert adott a hazai közéletnek.
Örmény orvosok a magyar betegellátásban
A legrégebbi hazai orvostörténeti feljegyzések gyakran szólnak örmény “csodadoktorokról”, akik szívesen látott vendégek lettek a királyi és fejedelmi·főúri udvarokban. Az Erdélyben megjelent örmény csoportok élete – elsősorban anyagi helyzetük következtében – gyorsan konszolidálódott, rendezett településeiken rend, tisztaság és szervezettség uralkodott. Az örmény településeken gyorsan kialakultak a korabeli hazai törvények szerinti állapotok, azok az igazgatási, közösség életét meghatározó formák, amik a magyar településeket is jellemezték. Bizonyos különbség azonban volt: míg a magyar településen a törvény érvényesítése gyakran vontatottan, haladt főleg, ha annak anyagi feltételei voltak, addig az örmény városokban ezt igen gyorsan végrehajtották. Jellemző erre, hogy az összeírások szerint a 18. század elején Szamosújváron állandóan 4-5 orvos működött, betegápoló és segítő szervezetek létesültek, miközben II. Károly magyar király állandóan “felszólítgatta” a magyar vármegyéket orvostartásra és kórházak építésére. Hasonló helyzet volt Erzsébetvárosban is, ahol az örmény sebész-céh mellet 3-4 orvosdoktor is működött, a városi ispotályt (betegházat) örmény betegápoló katolikus rend gondozta, itt helyezték el a betegeket és a tehetetlen szegényeket. A betegházat a város által fizetett orvos látta el, aki köteles volt a város összes szegényét kezelni, szükség esetén távoli településekre is kimenni. Már a XVIII. század elején a bécsi orvosi karon több erdélyi örmény fiatal tanult medicinát, szerzett orvosdoktori oklevelet. Erdélyi örmény fiatalok végeztek sebész-tanfolyamot Krakkóban és Prágában. Bár későbbi orvosi tevékenységükről keveset tudunk, de az összeírások őrzik Ákoncz, Duha, Donogán, Gopcsa, Issekutz, Korbuly és Zakariás orvosdoktorok neveit, s ezen családokban szinte hagyománnyá vált a gyógyítás művészete.
Az örmény orvosok képzése hasonló volt a más magyar területi orvosokéhoz: bécsi, Itáliai és más katolikus egyetemeket látogattak, a német és a németalföldi protestáns egyetemek évkönyveiben nem találkozunk erdélyi és magyarországi örmény ifjak neveivel. A monarchia korszerűsítése, a felvilágosult abszolutizmus egészségügyi politikája megteremtette a hazai orvosképzést, a nagyszombati egyetem orvosi karral történt kiegészítését. A Szamosújvártól, Erzsébetvárostól nem messze fekvő Kolozsvár lett az erdélyi örmény orvosok képző helye, a később világhírűvé vált magyarhoni örmény orvosok itt szerezték diplomájukat, nyertek tapasztalatot az orvosképzésben, kutatásban.
A XIX. század végén a gyógyszerészet nagy megújulása kezdett kibontakozni. Ennek az időszaknak fontos Jellemzője a növényi hatóanyagok analitikájának kidolgozása, izolálása, szerkezetének felderítése, farmakológiai hatásának részletes megismerése, a terápiában jól és eredményesen alkalmazható gyógyszerek nemcsak magisztrális méretű készítésmódjának racionális megoldása volt. A kolozsvári egyetemen ezen a téren nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő iskola működött. Ennek az iskolateremtő munkának egyik tagja volt Dávid Lajos is, aki már az ezerkilencszáztízes években az alkaloidák kutatása körében nemzetközi hírnevet szerzett magának. Doktori disszertációjában is ezzel a témakörrel foglalkozott, ezenkívül számos szelektív analitikai módszert dolgozott ki, amelynek segítségével a racionális gyógyszerkészítés módszertani alapjait a mai napig is helytálló módon korszerűsítette.
Dr. Dávid Lajos Kézdivásárhelyen született 1889 október 18-án, örmény gyökerű családban. Apja, Dávid Antal császári és királyi kereskedő, anyja Erzsébetvárosi Csíky Ida. Elemi iskoláit szülővárosában, Kézdivásárhelyen, középiskoláit ugyanitt a főgimnáziumban végezte. 1906-tól Jancsó Géza (1848-1913) gyógyszerésznél, a Mátyás Király nevű gyógyszertárban volt gyakornok. Itt tanulta meg a becsületes, pontos munkát, itt nevelték a gyógyszerészi hivatást szeretni és megbecsülni. Jancsó Gézát tanítómesterének, atyai jó barátjának tartotta, és később az egyetemi hallgatók előtt is mindig megemlékezett róla. A gyakornoki vizsgát Kolozsváron tette le 1909-ben. Kolozsváron maradt, és rövid ideig több gyógyszertárban dolgozott, végül az egyetemi gyógyszertárban lett gyakornok. Közben beiratkozott a Kolozsvári Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetemre, ahol kitűnő eredménnyel tette le vizsgáit. 1911-ben gyógyszerész oklevelet kapott, majd beiratkozott a doktorátusra, a doktori fokozatot 1913-ban szerezte meg, a „Hydrastis Canadensis” gyökerének és kivonatainak hidrastin tartalmának meghatározása különböző gyógyszerkönyvek előírása alapján és egy új mennyiségi meghatározás a kivonat berberin-tartalmára vonatkozóan” című értekezésével. Ezután díjtalan tanársegéd lett, majd 1918 februárjában gyógyszertári vegyésszé nevezték ki. Feladatkörét 1919-ig látta el, mivel ekkor hadba kellett vonulnia több társával együtt. Dávid Lajos gyógyszerész hadnagyi rangban az egyetemi gyógyszertárba vezérelték, a szolgálatát ott töltötte és foglalkozott mindazzal, amivel egy honvéd hadnagynak foglalkozni kellett egy egyetemi gyógyszertárban.
Miután a kolozsvári egyetemet 1921-ben Szegedre menekítették át, 1922-ben gyógyszertári fővegyésszé lépett elő, majd még ebben az évben egyetemi magántanárrá habilitálták a „Gyógyszervizsgálat, különös tekintettel az alkaloidákra” című tárgykörből és a gyógyszerészképzés megszervezésével bízták meg. Az egyetem Szegedre településekor Dávid Lajos nehéz helyzetben volt. A gyógyszertár kinevezett vezetője, Ferencz Áron nem jött Szegedre, és nem is adott információt további terveiről. (Az Egyetem 1921/22-es évkönyvében Ferencz Áron neve van feltüntetve a gyógyszertár vezetőjeként. Az 1922/23. tanév tanrendjében már Dávid Lajos neve szerepel a gyógyszerészeti műtan előadójaként és a gyógyszertár megbízott helyettes vezetőjeként. Ebben a felemás helyzetben Dávid Lajos igyekezett a legjobb tudása szerint helytállni, szervezte a klinikák gyógyszerellátását, és megkezdte a Kolozsvárról Szegedre települt hallgatók oktatását. Az 1921/22. tanév I. szemeszterében 95 gyógyszerészhallgató tanult az egyetemen, a II. félévre 86 hallgató iratkozott be. Ez a szám az 1922/23. tanév során emelkedett 122, illetve 117 főre.
Az Egyetemi Gyógyszertár átmeneti helye a Kálvária tér 5/b alatti fémipari iskola épületében volt. Itt nyert elhelyezést a belgyógyászati és sebészeti klinika és öt intézet, a közegészségtani, a gyógyszertani és gyógyszerismereti, az élettani, az orvosi vegytani intézetek, valamint a gyógyszertár. A zsúfoltság ellenére a gyógyszertár officinájában rend és tisztaság uralkodott. Állandó gondot okozott a gyúlékony anyagok biztonságos elhelyezése.
1928. január 10-én döntött Klebelsberg Kuno elnökletével egy erre a feladatra alakított bizottság a fogadalmi templom környékének rendezésére kiírt tervpályázatról. A pályázatot Rerrich Béla terve nyerte meg a Dómot három oldalról körülvevő árkádos palotasorának tervével. A Dóm téri épületegyüttes keleti szárnyában kapott helyet az Egyetemi Gyógyszertár, és ekkor jelent meg az intézmény nevében a Gyógyszerészeti Intézet. A korabeli szaksajtó örömmel és büszkeséggel adott hírt a gyógyszerészképzés új otthonáról, Novák Ernő és Horváth Jenő mutatták be az új intézetet és gyógyszertárat a Gyógyszerészi Hírlap hasábjain.
Az intézet és a gyógyszertár az épület földszintjén és I. emeletén rendezkedett be. A földszinten volt a tágas, galériával ellátott officina, iparművész tervezte gyönyörű bútoraival. Innen nyílott az ügyeletes szoba. Itt helyezték el a tablettázó laboratóriumot, a raktárakat és a desztilláló helyiségét. Az I. emeleten volt a professzor és a munkatársak dolgozószobája, a steril készítmények előállítására szolgáló laboratórium, a gyógyszervizsgáló laboratórium és a hallgatók tangyógyszertára. (Itt kapott helyet a professzori lakás is.)
1926 májusában a gyógyszertár igazgatójának nevezik ki, 1930-ban címzetes nyilvános rendkívüli tanár, majd az 1933/34-es tanévtől a Gyógyszerészeti Intézet vezetője. 1944 májusában nyilvános rendes tanár lett.
Nemzetközi viszonylatban már korábban ennél sokkal nagyobb szakmai elismerésben részesült. 1922-ben az akkor legnagyobb múltú és tekintélyű „Deutsche Chemische Gesellschaft” tagjává választotta, a „Magyar Gyógyszerészeti Társaság” pedig megalakulásakor 1925-ben emelte vezetői közé.
Publikációival szerzett nemzetközi hírneve a tengerentúlra is eljutott és 1928-ban az „American Chemical Society”, majd 1929-ben a „The American Association for the Advancement of Science” ugyancsak nagy tekintélyű szervezetek is tagjaik közé választották. 1934-ben az „Észt-Finn-Magyar Gyógyszerészeti Társaság” tagságával is megtisztelték, végül 1948-ban a „Federation Internationale Pharmaceutique” tiszteletbeli tagja lett.
Dávid Lajos első tudományos publikációja 1911-ben egyetemi tanulmányai befejezésének évében jelent meg (A Hyperolról – társszerző Ferencz Áron). Kutatói érdeklődése igen széleskörű volt, de mindig a gyakorlat számára fontos és hasznos feladatból indult ki. Az általa kutatott legfontosabb témák az alábbiak (i) alkaloid kutatások, e fontos növényi hatóanyagok izolálása, kvalitatív és kvantitatív meghatározása. Különösen érdekesek az általa kidolgozott színreakciók és az izomer alkaloidok egymás melletti meghatározása, (ii) gyógynövényekből hatékony és stabil készítmények formulálása, (iii) új gyógyszerformák fejlesztése (pl. emulziók, korszerű kenőcsök, stabil vizes oldatok, tabletták, kloramfenikol szemcsepp), és gyógyszerforma vizsgálati módszerek bevezetése a készítmények minősítésébe, (iv) klinikai laboratóriumi vizsgálatokhoz módszerek és reagensek kifejlesztése.
Publikációinak száma 76, ezek közül 29 idegen nyelven (németül) jelent meg vezető német gyógyszerészi szaklapokban. Irányítása alatt 33 egyetemi doktori értekezés készült el 1925–1948 között.
A második világháború során nem hagyta el az országot, az ostromot Budapesten élte át, majd az első alkalommal visszatért Szegedre, ahol a Gyógyszerészeti Intézet és Egyetemi Gyógyszertár munkáját új keretek között indította meg. Politikai aktivitására jellemző volt, hogy az akkor szervezett egyetemi Igazoló Bizottságban elnöki tisztet is ellátott. A szociális és politikai felfogása 1945 után sem változott, amely a személyi kultusz időszakában nem tetszett a hatalom minden képviselőjének és az ezért retorzióként szándékolt idő előtti nyugdíjazását személyes jóbarátja, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Rusznyák István hiúsította meg.
Talán az egyetlen olyan gyógyszerész egyetemi tanár, aki orvoskaron dékáni tisztet látott el. A második világháború után ugyanis az átszervezett Szegedi Tudományegyetemen a felsőéves gyógyszerészképzés az orvoskarhoz tartozott.
A Tudományos Minősítő Bizottságtól életműve alapján a „gyógyszerészi tudományok kandidátusa” címet is megkapta. Tisztségeivel járó feladatait 1958. szeptember 30-ig, nyugdíjazásáig látta el, közben az 1947/48-as tanévben az Orvostudományi Kar dékánja, 1948/49-ben dékán-helyettese is volt.
A gyógyszerészhallgatókon kívül az orvostanhallgatókat is oktatta a gyógyszerkészítési gyakorlatok és az egyszerű kémiai kvalitatív analízis tárgyköréből. Negyvennyolc éves egyetemi munkássága igen értékes és eredményes volt, ebből tizenkét évet a kolozsvári, és harminchatot a szegedi egyetemen töltött el. Kiváló pedagógus volt, nemcsak szakmát, hanem hivatást is tanított Elsőként vállalkozott Szegeden tankönyvírásra. Saját kiadásában jelentette meg 1927-ben „Gyógyszerészet” című munkája I. és II. kötetét, majd 1937-ben a III. kötetet és az ezeket kiegészítő pótfüzeteket. 1943-ban „A galenikumok elkülönítése és felismerése”, 1944-ben a IV. Magyar Gyógyszerkönyvben hivatalos „Nem galenusi anyagok és készítmények elkülönítése és felismerése” című könyve jelent meg, melyeket évtizedeken át használtak a hallgatók és a gyakorló gyógyszerészek egyaránt. Szívesen támogatta tanítványainak tudományos munkásságát, így intézetében és a vezetése alatt számos gyógyszerész doktori értekezés készült el. A tanításon kívül sokoldalú tudományos munkát is végzett, az alkaloidok kutatása terén nemzetközi hírnevet szerzett, számos szelektív analitikai módszert dolgozott ki ezek azonosítására, ma is használatos az általa leírt színreakció a kinin és a kinidin megkülönböztetésére. Az általa összeállított és bevezetett vanilin-sósavas reagenst a Merck cég „Dávid-reagens” néven forgalmazta.
Az általa kidolgozott alkaloida megkülönböztető vizsgáló rendszer segítségével pár óra alatt meg lehetett állapítani a vizsgált anyag vagy keverék azonosságát, aminek nemzetközi jelentőségét az adta meg, hogy akkor meg ismeretlenek voltak a nagy teljesítményű spektrometriás és kromatográfiás vizsgáló módszerek. Ezekkel manapság már egyszerűbben lehet ugyanezt a célt elérni, de abban az időben több napos, vagy hetes vizsgáló munkára volt szükség.
Másik kutatási területe a különböző gyógyszerek kisüzemi, gyógyszertári előállítása volt. A Prodal altató hatású tabletta, a Dávid-féle babakenőcs törzskönyvezett készítmények is az ő nevéhez fűződnek A csalánból (Urtica dioica) izolált és általa előállított UD-3 injekciót sikeresen használták a háború idején. Az akkor még nem létező biofarmacia előfutárának tekinthetők azok a kísérletei, melyekkel a gyomor perisztaltikus mozgását szimulálva a tabletták, pirulák szétesésének és hatóanyag-tartalmának változását követte nyomon. Sokoldalú szakmai tevékenységének elismeréséül számos tudományos társaság tagjává választotta, a Magyar Gyógyszerészeti Társaságban pedig az újjáalakulás után vezetői tisztséget kapott.
A Kolozsváron megjelenő Hírnök című lap 1933 szeptember 15-i számában közölték „Eszmélj” című versét „Vámos” költői álnév alatt, melyben a keresztényi szeretet elvét vallva fogalmazta meg az elviselhetetlen társadalmi és politikai viszonyokkal szembeni ellenérzését.
ESZMÉLJ! Nagy úr vagy! Hogy érnél rá hát mások bajára nézni? Ezer a gondod, Állam-ügyeket kell intézni. Hogy százezrekre megy azoknak száma, Kik nyögve éhezve, rongyokban fázva? Ezer a gondod. Ülés ülést ér éjjel nappal, Nem törődhetsz mások bajával. Hogy gyermekek száz-számra halnak Befaló falat híjával? Nincs rá időd törődni ezzel, De két, tán több illetményt nyugodtan veszel fel, Mert neked kell! Kell bankettre, bridzsre, táncra, Nagy úr vagy mindhiába! Másoknál különb, morálod úri! Felebarát? Nincs! A többi csak kuli! A tömeget - - Elnézed - - Polip karjával miként szipolyozza Kartellnek mondott útonálló banda. Elnézed? Erőtlen magad? Nem! Csupán érdekelve vagy. Oh szegény te! Nem tudod talán Vagy elfeledted, Hogy feletted Van egy nagyobb Úr, az Isten, Ki ítélni fog itt vagy odafenn? Légy még oly nagy úr, kevély, Számolnod kell, Eszmélj Es térj magadba Mert porba dönt az Úr haragja!
Egy vérszerinti rokonának elvesztése az Aradi Vértanuk között, amit még gyermekkorában hallott és tanult, ihlették ezt a verstöredéket, amely a zsarnokság minden formája ellen a mai napig is aktuális gondolatokat hordoz:
Haynau! E név Magyarnak mérgezett gyilok. A lepra bűzös sebei A legkevésbé sem oly undokok. Haynau! Hallva Az ártatlan gyermek szíve megremeg, Rossz álmaink okozója vagy Te véres kezű, rémes szörnyeteg!
A fasizmus éveiben nyíltan az üldözöttek oldalára állt. Így például, amikor az egyetem orvoskari ülése kizárta soraiból a származásuk miatt diszkriminált tagjait, többek között Purjesz Bélát, Rusznyák Istvánt, felállt és demonstratív módon azzal a kijelentéssel hagyta ott az ülést, hogy ebben az istentelenségben nem hajlandó részt venni. Ettől kezdve naponta látogatta a lakásukba visszavonultan élni kényszerített professzor társait és más kollegáit, barátait. Ez a kiállás akkor az elhurcoltatás veszélyével járt, amiért is mindenki félt ilyen formán megnyilatkozni. Hős az, aki a félelmét le tudta küzdeni, Dávid Lajos leküzdötte.
Az elhurcoltatások idején, mint az Actio Catholica világi elnöke indította el a szegedi püspökségen keresztül azt a hatósági akciót, aminek eredményeként már út közben sikerült, sajnos csupán Purjesz Bélát és Rusznyák Istvánt megmenteni a halálmenetből. Nyilvánvaló, hogy Rusznyák István többek között ezért akadályozta meg a „klerikális” Dávid Lajos idő előtti nyugdíjazását a személyi kultusz idején.
Az ostrom kitörése előtt a család felköltözött Budapestre Bíró Szaniszla testvéréhez, de az akkor már felszentelt pap gyermekük, Lajos és a hadapródként a fronton harcoló Ágoston fiai nem követték őket. Az óvóhelyen, Dávidék tartották a lelket az egész társaságban. Katona fiának tábori címére csak egy levelet írt:
Édes fiam, imádkozz, higgyél, ne kételkedj, nagy és hatalmas az Isten. Szerető apád
Az út vissza Szegedre majdnem egy hétig tartott.
Időközben gyermekei közül hárman „disszidálni” voltak kénytelenek. Teréz, animátorként dolgozott először Franciaországban, majd onnan New Yorkba került. Margit orvosként Olaszországba, majd onnan leendő férjével a Virginia állambeli Springfieldbe került. Tanári diplomával rendelkező Péter fia 1956-ban nemzetőr volt, menekülni kényszerült Jugoszláviába, onnan Montrealba. Szaniszla nevű lánya az ötvenhatos magatartása miatt börtönbe került.
Életének utolsó éveiben reggelente a szomszédos jezsuita templomba ment, ahol Sík Sándornak ministrált. Mindennapos szentáldozó volt, aztán hazajött és megreggelizett. Idős korára baráti társaságával a délelőttöket a Virág cukrászdában töltötte, ahol jókat beszélgettek, vagy jókat hallgattak egymással. Otthon ebédelt majd délután aludtak egy kicsit feleségével. Az akkor még velük élő gyermekei munka után elmesélték neki az aznap történteket, majd közösen megvacsoráztak és végül az esti kártyázás után ki-ki lefeküdt aludni, hogy másnap kezdődhessen minden elölről.
Emberi, társadalmi magatartását, tetteit mind a köz-, mind a magánéletében a keresztényi felebaráti szeretet vezérelte. Példás családi élete volt. Még kolozsvári tartózkodása alatt megnősült, felesége, a temesvári születésű Bíró Szaniszla 1920 és 1935 között tíz gyermeknek adott életet és nevelt fel. Közülük kettő – Ágnes és Ágoston – a gyógyszerészi hivatást választotta, és apjuk nyomdokaiba lépett. Dávid Lajos áldozatos, nehéz munkájának legfőbb megértője, támogatója és segítője a felesége volt. Az 1956-os események megviselték egészségét, és ezért 1958-ban nyugdíjazását kérte. 1962 augusztus 30-án hunyt el Szegeden, hetvenhárom éves korában. Szeptember 3-án, nagy részvét mellett helyezték örök nyugalomra. Dávid Lajos harmadrendi ferences volt. Ide csak az arra érdemes világi emberek tartoztak, ugyan olyan kötelezettségekkel, mint általában papi hivatását gyakorló emberek. A második világháború alatt Dávid Lajosnak felhatalmazása volt például arra, hogy halottakat egyházi temetésben részesíthessen.
Érdemei elismerésének jeléül még életében, 1961-ben arany diplomával tüntették ki, majd születésének századik évfordulóján a szegedi Gyógyszerésztudományi Karon és az egyetemi gyógyszertár falán emléktáblát helyeztek el, és emlékülést tartottak, ahol kiosztották a fia, Dávid Ágoston által létesített „Dávid Alapítvány” 1989 évi díjait. A Magyar Gyógyszerészeti Társaság kórházi szervezete 1982-ben nevével fémjelzett jutalomérmet alapított a kórházi-klinikai gyógyszerészet fejlesztése terén eredményt felmutató gyógyszerészek kitüntetésére. A „Dávid Lajos Emlékérem” évente kerül kiosztásra. 1990-ben születésének 100, majd 1999-ben a 110 év- fordulóján is emlékülést tartottak tiszteletére. 1992 októberében halálának harmincadik évfordulóján az erdélyi gyógyszerészek szülővárosában, Kézdivásárhelyen az EME Orvostudományi Szakosztályának II. tudományos ülésszakán emlékeztek meg róla.
Források:
Dr. Kapronczay Károly: Adatok a magyarörmény orvosok és gyógyszerészek történetéhez (Magyar-Örmény Könyvtár 2002)
Szegedi Egyetemi Tudástár sorozat: Élettelen természettudományok
Pejó Petra: Prof. Dr. Dávid Lajos élete, oktató és tudományos munkássága (szakdolgozat 2013)
