Csiky Gergely (1842-1891)
örmény nevén Vartan Csikijáncz – csíkmegyei (*)
Csiky Gergely rövid élete nem nélkülözte a drámai, életmód és életforma váltó fordulatokat. Arad mellett született, apja orvos volt, ő a papi hívatást választotta. A gimnáziumot Aradon végezte, már itt kitűnt tehetségével, különösen pedig az irodalom és költészet iránti előszeretetével. Első versét még elsőéves gimnazistaként, nyolcéves korában írta anyjához. Ezt követően Marosi Gyula név alatt küldött írásokat újságokba, ezek francia és angol elbeszélések műfordításai. A Napkelet már 1858-ban saját nevével közölt tőle verset. 8. osztályos tanulóként 12 költeménye jelent meg az ifjúság által szerkesztett Zsenge Mutatványokban. A magyar irodalmon kívül a római és görög klasszikusokat is tanulmányozta.
1859-ben a Csanád egyházmegye temesvári szemináriumába lépett, ahonnan két év után a pesti központi papnevelőbe küldték. Ifjú papnövendékként még közelebb került az irodalomhoz, és a teológiai tudományok mellett már a drámaírással is próbálkozott. A szemináriumi magyar egyházi irodalmi iskola lelkes munkatársa, később elnöke volt. A növendékpapság Munkálatai-ban jelent meg tollából Nagy Szent Atanáz és Csajághy Sándor életrajza. A teológiai tanfolyam elvégzését követően püspöki rendelettel Temesvárra hívták, ahol 1864 végén pár hónapon át a püspöki hivatalban dolgozott iktatóként. Felszentelése után Bécsben tanult tovább, majd gimnáziumi tanár lett Temesvárott, 1870 közepén pedig az egyházjog és a történelem tanára lett az ottani papnevelőben, egészen 1878-ig.
Temesvár az akkori dél-Magyarország egyik legjobban prosperáló, leghatározottabban polgárosuló városa volt, ahol a magyar, német, szerb, zsidó népesség jelentős kultúrát tudott teremteni.
Alakuló egyházi karrierje mellett egyre nagyobb sikereket aratott színműveivel, akadémiai jutalmat kapott, pályázatokat nyert, színre kerülő darabjai mind nagyobb visszhangot keltettek. Öt hónapig Párizsban élt, ezalatt szinte minden estéjét színházban töltötte. Hazatérve tagjává választotta a Kisfaludy Társaság és az Akadémia: Ezután viharos körülmények között hagyta ott papi hívatását és megnősült. Ezekben az években – 1880-81- írta meg máig legjobbnak tartott és gyakran színpadra kerülő darabjait, a Proletárokat és a Cífra nyomorúságot. Munkatempója és munkabírása elképesztő, még életében tizennyolc kötetben jelentették meg drámáit, ám ha minden munkáját összegyűjtenék, azok talán száz kötetet is kitennének. Sorra írta a színműveket – Cecil házassága, Buborékok, A Somfay-család, Bozóti Mártha, Nagymama – zömmel társadalmi célzatú vígjátékait, amelyek egyszerre folytatói a Szigligeti-féle magyar hagyománynak és rokonai a korabeli francia „középfajú” műveknek, olykor az újromantikus dráma és a naturalista tézisdráma dramaturgiájára is építve.
Több tucat színházi művet fordít, de nagyobb szakmunkákat is pl. Taine: Az angol irodalom története, regényeket és novelláskönyveket adott ki, színházi dramaturg, tankönyv szerző stb. A munka ölte meg – vélik kortársai. Drámái népszerűségének titka alighanem azok „társalgó” jellege, élénk dramaturgiája, ám mindenekelőtt az író kritikus, de megengedő liberalizmusa volt, amellyel a társadalmi és közéleti visszásságokat bemutatta, jól érzékelve, hogy milyen nagy történelmi változásokat kell kezelnie a politikának és a sajtónak. Pl. az ún. „dzsentri-kérdésként” leképeződő polgárosodási konfliktusokat. Két emlékezetes regénye a kilencvenes évek elején megjelent Az Atlasz-család és a Sisyphus munkája is ebben a témakörben mozgott – rokonságban Mikszáthtal és némely tekintetben Móricz előfutáraként. Mikszáth egyébként többször írt róla és beválogatta Az Atlasz-családot a Magyar Remekírók Képes Kiadása sorozatába. Első jelentős kritikusa maga Gyulai Pál volt. Vígjátékainak hatása tetten érhető a későbbiekben is, Bródy Sándor, Herczeg Ferenc, sőt Molnár Ferenc színpadi munkáinak bizonyos szerkezeti és cselekményalakító módszereiben. Örmény származását a kortársak számontartották. Az Arménia folyóirat több cikket szánt neki, sőt könyv is jelent meg családja eredetéről, (Éble Gábor: A szamosújvári Verzár-család, 1915.)
Jegyzet:
(*) Gudenus János József: Örmény eredetű magyar nemesi családok genealógiája, 99 old.; Távol az Araráttól…A magyarörmény irodalom, szerkesztette Alexa Károly, Erdélyi Örmény Múzeum 20., Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület, Bp. 2014, 114. old.); Magyarörmény életrajzi lexikon I. kötet 74. old. – Szerkesztő: Fancsali János, Magyar-Örmény Könyvtár 18.
