Jánosházy György: Örmények

Elvesztették az édes, ősi nyelvet,
a sziklabástyás, szőlős őshazát,
de mély szemükben még az elfelejtett 
Ani romtemploma, az Ararát

Hava dereng, felködlik benne néha
a holocaust iszonyata, parázs
gyűlöltség réme, hontalanság néma
fájdalma, szégyen, s megaláztatás,

otthon maradt testvérek sorsa, gondja,
kiknek vérét ontják most is naponta –
de szemük éjén mosoly villan át, 

ha képzeletben meghitt, régi porták 
felől örmény szelek orrukba hordják 
a nyárson sült bárány illatát.