Megkóstoltuk
Noyan Tapan Rozé, az örmény bor
November óta éljük zárkózottabban életünket, minimálisan találkozva rokonainkkal, barátainkkal. Ezért pár héttel ezelőtt maszkos, beszélgetős, borozgatós, társasjátékozós estét tartottunk.
Amikor barátainkkal találkozunk, mindig előkerül valami érdekes finomság. Valaki olyant süt, vagy főz, amit még nem ettünk, vagy nem ettünk együtt. De előfordul, hogy egyikünk csak meglát valami izgalmas finomságot jártában-keltében és elhozza, megosztja a többiekkel.
Valahogy így alakult erre az alkalomra is. Novemberben nyitott az “Armenian Food Budapest” üzlet, mondhatni mini szaküzlet az Akácfa utcában. Mini, mert valóban néhány négyzetméter az egész, viszont szaküzlet, mert színtiszta örmény. Örmény ételek, kompótok, lekvárok, gyümölcslevek és még megannyi más finomság áll a polcokon, és természetesen borok, valamint a mindent vivő Ararát Brandy. Amióta megnyitottak és egy ismerősöm felhívta rájuk a figyelmemet, terveztem, hogy körülnézek náluk.
Az üzlet kicsiny kirakatában a szokásos termékbemutatón kívül lavash van kifüggesztve, mint valami asztalterítő, vagy textilnemű, mosás utáni száradási céllal. Ha a cégér alapján nem kerülnénk képbe a bolt lényegével kapcsolatban, a kiteregetett lavash helyére teszi a dolgokat. A piciny üzletbe lépve örmény hölgyek örményül köszöntenek és azonnal segítenének -immár magyarul-, ahogy a jó kereskedő teszi, hiába a vér nem válik vízzé. Elmondom, hogy először vagyok itt, ismerkedem a hellyel, és ennek nagyon örülnek, hiszen ez is a jó kereskedő ismérve. Késztetést érzek, hogy megvalljam nekik, csak félig vagyok örmény, anyai ágon, és a nyelvet sajnos nem ismerem. A barátságos kereskedői válasz nem késik, “félig? Az éppen tökéletes, pont egy féllel több, mint a semmi”. Csak pozitívan!
Első látogatásomkor néhány dolgot nem tudtam otthagyni. Mivel brandy tartalékaim éppen fel vannak töltve, az örök sláger termékből nem hoztam, de többek között a címben is szereplő Noyan Tapan rozéval lettem gazdagabb. Időbe telt, míg száraz bort találtam a polcokon. Édesapám egyik alapvető fontosságú útravalója volt számomra kamaszkorom idején, hogy “fiam, a bor az száraz”. Azóta is betartom ezt, édeset csak különleges desszert borként kóstolok. Tehát addig kerestem, amíg a sokféle fehér és vörös desszertbor, gránátalma bor között száraz rozéra nem leltem.
A cimkéről mi más, mint Noé bárkája köszön ránk, ahogy a hullámok hátán halad célja, az Ararát felé. A bor nevének jelentése ugyanis “Noé bárkája”. Izgalmas, visszafogott, mégis hatásos és szép cimke, azoknak is szívből ajánlható ez a rozé, akik első körben a cimke szépsége alapján választanak egy palack bort maguknak.
Megkapó volt a bor színe is, nem az általános, pirosas, hanem a számomra különösen tetsző, hagymahéj színű nedű mosolygott hívogatóan az üvegben.
Vártam az estét, hogy a barátokkal, a hosszas elzártság után végre együtt koccintva, ezt a bort kóstoljuk. Nem vagyok sommelier, nem vagyok borszakértő, igyekszem eltanulni hozzáértő barátaimtól a borhoz való hozzáállást, a bor tiszteletét és ízlelését, hogy “illatolunk” és kóstolunk, nem pedig csak bedöntjük a pohár bort és kész. Szóval szakszerűen semmiképp nem tudom megfogalmazni, hogy milyen gyümölcsösség és milyen tanninok, stb. Annyit tudok elmondani, hogy picit fanyar és ezzel együtt mintha kissé késői szüretű szőlő volna e bor lényege, de mindenképpen harmónikus és egységes ízzel volt dolgom. Nagyon megszerethető bor, úgy tűnik, hogy egy jó baráti beszélgetés elmaradhatatlan kelléke lesz, hosszú, vagy hosszúnak tűnő estéken. Könnyű lesz azzá váljon, mivel egyöntetű volt a társaságban is ez a vélemény.
A cimke szerint ez a bor “Wine of Armenia” és ha már Örményország bora, lássuk mit is ittunk és honnan is ittunk ezen estén.
Az internetet segítségül hívva megtudható, hogy Areni, korábban Arpa falu, ahová ez a bor való, Vajoc Dzor tartományban fekszik és kifejezetten bortermeléséről ismert. Emellett azonban arról is, hogy a kétezres évek elején egy itteni ásatáson került elő a legősibb bőrcipő és a legősibb borászat lelet együttese.
Az időszámításunk előtt 4000 évvel működő “borászatból” szőlőprés, fermentációs tartályok, edények és kupák kerültek elő, valamint a bortermő szőlő, a Vitis Vinifera faj töveit és szőlőmagvakat is találtak a régészek. Mindez arra utal, hogy már kiforrott mesterséget űztek őseink a megtalált helyen, tehát a szőlő és borkultúra eredete még korábbra nyúlik vissza. Nem elhanyagolható, hogy Areni 1321-ben épült örmény templomát az a Momik mester tervezte, aki leginkább a nem túl távol fekvő Noravank kolostorának domborműveinek faragójaként ismert.
Bár arra természetesen sehol sincs hivatkozás, hogy a Noyan Tapan borai nevükhöz hűen Noé bárkájának fáiból készült hordóban érlelődnének, remek betekintést nyújtanak az örmény borok világába. Ez a kóstoló, ez a pohár bor valódi különlegesség volt baráti asztalunkon, és csakúgy, mint a cimkén szereplő olajággal repülő galamb, a közösségi lét, a baráti együttlétek reményét hozta el ezen az estén számunkra, reméljük a hosszú bezárkózás vége felé közeledve.
