Örmény arcképek

Lukács Róza és Woyciechowski József

Az örmény arcképekkel egykori örmény elődeim közül némelyeknek máig fennmaradt arcképét – rendszerint olajportréját – mutatom be az Olvasónak. Mindenkit arra bíztatok, hogy az elődeiről fennmaradt képeket becsülje meg és kezelje szeretettel, mert ezeknek az érzelmi értéke pótolhatatlan. A sort Lukács Róza és Woyciechowsky József portréjával folytatjuk.

Az ábrázolt személyek

Lukács Róza és Józef Woyčiechowski (azaz Woyciechowski József) feleség és férj voltak, és bár József – tudtunkkal – nem örmény származású volt, de Róza ükanyám szerető férjeként arcképeik mindig egymás mellett függtek, ezért itt is együtt tárgyaljuk őket, illetve képeiket.

Lukács Róza a Zalatnán élt gazdag örmény kereskedő, pénzváltó, postamester és bányavállalkozó Lukáts Lukácsnak és Begidsán Katalinnak[1] a leánya (és a máshol ismertetett portréjú Lukács Dávidnak[2]) egyik húga, 1829-ben Zalatnán született, az ottani római katolikus plébánián keresztelték. Az 1848–’49-es események idején igen szép és művelt lány volt, aki a rászorultak érdekében kész volt életét is kockára tenni azzal, hogy „magyar nemeseket rejtegetett a vérszomjas oláhok elől”. Róza bátor tettét nem csak a családi legendárium őrizte meg, hanem már az 1850-es évbeli hatósági „kárfelmérő” vizsgálat hivatalos jegyzőkönyve is, és ezt megerősíti a később kapott kitüntetés[3] is.  Róza 1850-ben ismerkedett meg a Csernovicből[4] áttelepült fiatal hivatalnokkal, a lengyel anyanyelvű Józef Woyčiechowskival. A fiatalember tökéletes német nyelvtudása mellett magas műveltséggel is rendelkezett, amit fennmaradt verses füzete igazol. (Ebben a sok német vers között 4–5 lengyel nyelvű igazolja írójuk hazaszeretetét és az – ő esetében az orosz – önkényuralommal szembeni tiltakozását.[5]) A fiatalok pár hónapos ismeretség után egybekeltek. Az egyházi szertartást a zalatnai bányakapitányság épületében tartották, mert a véres eseményeket kísérő tűzvész után Zalatnán nem maradt ép tetőzetű templom.

Boldog házasságukat bőséges gyermekáldás kísérte, összesen nyolc gyermekük született. A Rózáról készült kevés fénykép legrégebbije egy 1867-ben készült családi kép, amelyen a házaspár már mind a nyolc gyermekével látható.

Lukács Róza boldog életének rövidsége miatt nem élhette meg gyermekei házasságát, unokái megszületését, így életének legnagyobb ünnepi eseménye lehetett, amikor értesítést kapott, hogy az Uralkodó az üldözöttek mentésében 1848–’49-ben Zalatnán kifejtett bátor tevékenységéért kitüntetésben kívánja részesíteni[6]. A kitüntetéstől kezdve a Rózáról készült – kevés – fénykép mindegyikén látható a kitüntetés, ami jelzi, hogy Róza a fotografálás ünnepélyességét az érdemkereszt viselésével is hangsúlyozni akarta.Úgy tudjuk, József az erdélyi földtehermentési (kárpótlási) munkálatokban a Bach-rendszer hivatalnokaként működött közre, és annak lezajlása után, az állami szolgálatból kilépve az akkor örmény tulajdonban álló „Baláni rézbánya és kohómű”-höz lépett be számvevőnek (ma főkönyvelőnek mondanánk).[7] Balánba magukhoz vették József özvegy édesanyját. A családra azonban 1877. februárjában szörnyű kettős csapás sújtott le: ugyanazon az éjszakán hunyt el József édesanyja 73 éves korában, és a felesége, Lukács Róza ükanyám, alig 47 évesen! Életük fonalát ugyanaznap, egymástól függetlenül, más-más súlyos betegség szakasztotta el. Mindkét halottat a baláni hegyoldalon fekvő római katolikus temetőbe temették.[8] Megözvegyült ükapám ekkor Nagyszebenbe költözött – valószínűleg azért, hogy anyja és nagyanyja nélkül maradt gyermekei, különösen akkor 13 esztendős legkisebb leánya, megfelelő nevelésben részesülhessenek.[9] Woyciechowsky József 1882-ben, öt év özvegység után, elsőszülött fiának halálától megtörten, alig 60 évesen, Nagyszebenben hunyt el. Az ottani (mára felszámolt) temetőbe temették.

A képek története

Lukács Róza (és férje) portréját nyilvánvalóan a kitüntetés után festették. A képek Róza leszármazottjainál nagy becsben tartva őrződtek meg a mai napig. Hosszú ideig úgy tudtam, a nagymamikám ágya fölött függő képek „a” képek, és nagy volt a meglepetésem, amikor egy másod-unokatestvérnél megpillantottam a festmények párját! (Amiről viszont ő hitte azt, hogy azok „a” képek!) A kettős képpár rejtélyének feltehető, bár hézagos magyarázata a következő lehet. Lukács Róza halálakor valaki Róza egy fényképe alapján készíttetett egy-egy olajportrét Rózáról és Józsefről. E képpárt nevezzük A képeknek. (Nem lehetetlen, hogy ugyanakkor, ugyanaz a művész készítette Lukács Dávid már bemutatott arcképét is, hiszen ő is 1877-ben halt meg.) A képek olyan sikert arathattak a gyerekek körében, hogy utóbb – már egy másik mestertől – megrendelték egy második „garnitúra” elkészítését (ezt nevezem B képeknek) és attól kezdve bármelyik képpárt látták, nem volt téma, hogy van egy másik ábrázolás is. Az utódokban sosem tudatosult, hogy két képpár létezik, amik külön-külön öröklődtek mindmáig.

A képek egyformán mintegy ½-¾ életnagyságúak. Ha azonban a más-más leszármazottakhoz került képeket egymás mellé helyezzük, akkor érdekes dolgokat vehetünk észre. Aranyozott kereteik a kor ízlésének megfelelően hasonlóak, de a keretek ablakai az A változatnál tojásdadok, míg B-nél álló tégla-alakúak. Az A képpár ecsetkezelése határozottan  finomabb, „művészibb”, míg a B-é „egyszerűbb”. Ez valószínűtlenné teszi, hogy azonos mestertől származnának. (Sajnos, szignó nem látható egyik képen se.) Az alakok Woyciechowski József képének A és B változatán igen hasonlóak egymáshoz, és jól egyeznek a családi fotóalbumban megőrződött egyik fényképpel, ami a férfit már felesége halála után ábrázolja, meglehetős komoran. (Érdekes apróság a fényképen látható kis arany csat, ami valószínűleg az óraláncot rögzítette a kabáthoz: ez az apróság a B változaton hiányzik, míg a finomabb kidolgozottságú A változaton még látható.)

Lukács Róza portréinál az ábrázolások némileg kevésbé hasonlítanak egymáshoz. Az A változaton sötét ruhás, szorosan záródó, széles fehér gallérú ruhát viselő hölgy látható, akinek ovális arca hosszúkás tojásdadnak látszik. A B változaton széles dekoltázsú, laza frizurájú, viszonylag széles arccsontú nőt szemlélhetünk, keblén a nevezetes érdemkereszttel.

Az eltérés az A és a B változat arcvonásai közt oly nagy, hogy a rendjel látása nélkül kételkedhetnénk abban, hogy mindkettő Rózát ábrázolja! Van azonban egy fényképünk Róza asszonyról: ez már a kitüntetéssel ábrázolja, mégis lányosan fiatalnak tűnik. A fényképen ugyanolyan széles gallér látható, mint a festményen. (Az, hogy a festmény az ellenkező irányba tekint, mint a fénykép, lehet akár a művész hozzájárulása is, de lehet egy fordított állású negatívról történt fordított másolatkészítés eredménye is.) Ez a fénykép talán az A változat „hitelét” erősíti. Ugyanakkor azonban, Róza asszony fiának, a komoly művészi rajztehetséggel megáldott Vilmosnak a bibliájában találtunk egy, mára kissé megviselt színes ceruzarajzot, ami hitünk szerint Vilmos édesanyját, Róza asszonyt ábrázolja.[10] A fia által készített rajz a B változathoz hasonlóan szélesebb arccsontú hölgyet ábrázol, ugyancsak szélesen dekoltált ruhában. Nem lehetetlen, hogy a képek B változatait éppen Róza asszony Vilmos nevű fia készíttette, mert ő az Aváltozaton láthatótól eltérően, inkább a B változat szerinti alakban emlékezett édesanyjára.

A Lukács Rózáról készült képeknek azonban van egy további érdekessége is! A Róza asszony keblét díszítő kitüntetést ugyanis a két képen különbözőként ábrázolták! A feltevésünk szerint fénykép alapján készült A változaton a kitüntetés alig látható, míg a B változaton igen hangsúlyos. A fő különbség azonban nem ez, hanem az, hogy a B változat egy nemlétező, sosemvolt kitüntetést ábrázol![11] Az eredeti piros szalag helyett holmi zöld-fehér szalagot talált ki a nyilván emlékezetből dolgozó művész. Maga a kitüntetés keresztje az A változatnál felismerhetően egyezik a valódival, míg a B változatnál az ábrázoltnak semmi köze a valódihoz. Úgy gondolom, a B változatot készítő (második) művész nem látta sem a kitüntetést, sem az azt ábrázoló fényképet, ráadásul munkáján talán nem is erre, hanem – megrendelőjéhez hasonlóan –  a Vilmos által fontosabbnak tartott arcvonásokra összpontosított.

Lukács Róza feltételezett arcképe, amit Vilmos fia rajzolt és Róza imakönyvében találtuk meg 150 évvel később

Bármennyire rejtélyes is Lukács Róza és Woyciechowski József kettőzött arcképpárja, a ma élő mintegy kéttucatnyi leszármazottnak a leginkább kézzelfogható kapcsolatot jelentik egykor élt őseikhez. Bár a képek régiek, de ma többet tudunk róluk, mint szüleink-nagyszüleink, ezért különös örömmel tekintünk rájuk!


(1) Lásd: „Örmény arcképek – Begidsán Katalin és Lukáts Lukács”
(2) Lásd: „Örmény arcképek – Lukács Dávid”
(3) A Ferenc József érdemkereszt arany fokozata.
(4) Csernovic (Tsernivci, UA) a köztudatban Galíciában, valójában azonban Bukovina északi határán feküdt (ma Ukrajnában van).
(5) Ne feledjük, az orosz cár elleni 1830–’31-es sikertelen lengyel felkeléskor József Woyciechowski már nyolcéves gyermek volt!
(6) Az eseményt a családi emlékezet némileg torzítva őrizte meg, a rekonstruált valódi történetet az „erzsébetvárosi Lukáts Róza élete és kitüntetésének valódi története” című dolgozatomban írtam le.
(7) Érdekes, hogy Woyciechowsky József számok iránti készségét utódai is örökölték: egy-egy unokája és dédunokája is egyetemi matematikatanár volt.
(8) A leszármazottaknak a még a XIX. században történt Magyarországra települése és később Erdély elvesztése miatt a baláni sír újraváltására sose került sor, ezért Lukács Róza nyughelye mára már nyomtalanul megsemmisült…
(9) Az 1860-as években Nagyszeben Erdély császári közigazgatásának központja, így a földtehermentés regionális székhelye is.
(10) Róza asszony halálakor Vilmos fia már 21 esztendős volt, akinek korábbról is maradt fenn kedves tájképe, később pedig legkevesebb 6 olyan képet festett, amik a családnál máig megőrződtek.
(11) Ezt a családnál máig megőrződött kitüntetés eredetijével való összevetés megerősíti.