Örmény arcképek
Lukács József és Lukács Mihály
Az örmény arcképekkel nem ismert embereket akarunk bemutatni, hanem egykori örmény elődeink közül némelyeknek máig fennmaradt arcképét szeretnénk megosztani az Olvasókkal. Ezeknek a képeknek az érzelmi értékük a számunkra felbecsülhetetlen – egy 150 éves képnél már szinte mindegy, hogy olajportréról vagy egy szépiaszínű halovány fényképről van-e szó. A sorozatot a Zalatnán született két Lukács-testvér közös fényképével folytatjuk.
Az ábrázolt személyek
A testvérpár mindkét tagja Zalatnán született, József 1832. február 21.-én, Mihály 1833. szeptember 28.-án. Atyjuk Lukáts Lukács zalatnai postamester, pénzváltó és bányatulajdonos („gazdag örmény”), anyjuk Begidsán Katalin volt. (Lukáts Lukácsot és Begidsán Katalint máshol mutatjuk be.) A Zalatnán élő erzsébetvárosi Lukácsoknál sűrű volt a gyermekáldás: Lukács és Katalin összesen tíz gyermekkel büszkélkedhetett (hét fiúval és három leánnyal), és a családban egyetlen csecsemőkori halálozás sem fordult elő. A gazdag család nagy gonddal nevelte-neveltette gyermekeit. József érettségi után, 1854-ben a bécsi tudományegyetemre iratkozott be, ahol Konstantin bátyjához hasonlóan[1] ő is gyógyszerészetet tanult és 1856. július 29-én megkapta gyógyszerészi diplomáját. Leszármazottainak családi emlékezete szerint Lukács József „udvari gyógyszerész volt Schönbrunnban”. Erzsébetvárosi Lukács József patikáriusi működését az Osztrák Gyógyszerészkamara adattára is megerősíti, mely szerint „Hofexpedient” volt, azaz az Udvar számára történő szállításokat intézte, valóban a Schönbrunnban, a palota bejáratánál.
Lukács József felesége Kittel Minna, tudomásunk szerint egy bécsi polgárcsalád leánya volt. Házasságukból egy fiúról tudunk, aki azonban nem a gyógyszerészeti hivatást választotta: ő hivatásos katona lett. (Egyetlen datálatlan fényképén az ifjabb József fiatal huszárszázadosként látható, azonban további sorsáról nincs adat – feltehetően ő is utód nélkül, viszonylag fiatalon halt meg[2]). Józsefet 1890-ben saját kérésére nyugdíjazták (A cs. kir. Udvari Patika schönbrunni fiókja 1902-ig működött.) Egy rokon naplója szerint az idősebb Lukács József 1906 márciusában halt meg. (Feleségéről nem szól a naplóbejegyzés, tehát ő valószínűleg még a napló 1901-es megkezdése előtt halt meg.) József öccse, erzsébetvárosi Lukács Mihály a legfiatalabb gyermek volt a családban. Öregkorában (a preszákai mártíremlékmű avatásakor „volt 48-as nemzetőr”-nek mondta magát. Ez igen sokat elárul nemzeti érzelmeiről, még ha a magyar nemzetőrség nem is játszott fényes szerepet a zalatnai gyászos napokban, amikor Mihály alig 16 esztendős volt.
Mihály megélhetése, mint annyi családtagjának és rokonának Zalatnán, szintén a bányászattal függött össze. A XIX. század végi hivatalos bányanyilvántartásban az alábbi adatok találhatók róla:
– „Arany- és ezüstbánya Faczebányán, Alsó-Fehérmegye, Zalatna; 9 bányamérték (130 126 m2 ), 0,60 kilométer szállitópálya, 50 bányakocsi, 7 gőzkazán, 4 gőzgép, 2 szállitógép, 1 vízemelő-, 2 szeleltetőgép (szellőztető), 2 zuzómű. 4 egyéb gép. Tulajdonos: Allerheiligen bányatársulat Nagy-Almáson, Zalatna. Igazgató: Lukács Mihály Zalatnán.”
– „Arany- és ezüstbánya NagyAlmáson, Hunyadmegye, Faczebánya, Trimpoele községekben, AlsóFehérmegye, Zalatna. Tulajdonos: Alexy György Zalatnán; meghatalmazott: Lukács Mihály Zalatnán.”
Az E.M.K.E. alapító és örökös tagjainak 1887. évi névsorában 100 frt befizetéssel szerepel „Lukáts Mihály, Zalatna” (Rokonaival, Lukács Bélával és Lászlóval együtt.)A Woyciechowskyak[3] családi emlékezete szerint Lukács Mihály agglegényként halt meg (valamikor 1888 után), házát unokaöccsei örökölték, akik a házat pénzzé téve megosztoztak rajta. Érdekes lenne ma ennek a háznak az azonosítása Zalatnán, mivel egy érdekes utalás őrződött meg vele kapcsolatban. Jókai 1853-ban hosszabb utazást tett Erdélyben, melynek során dokumentáltan több napig tartózkodott Zalatnán és a környékén is. A nagy mesemondó élményei több élvezetes regényrészletében tetten érhetők! „Szegény gazdagok” című regénynek „A mikalaki csárda” című fejezetében az alábbiakat írja: „…most is odavan a folyosó feljáratába falazva a régi római emlék; rajta a császár képe, s régi thyrsusok[4] és öklelő bakkecskék, körülírva elkopott betűkkel, mik a nemes úr előtt természetesen ősei érdemeit sorozzák fel; de a mikből az archeologok azt olvassák ki, hogy azt valami dácziai proconsul[5] emeltette meghalt felesége tiszteletére, s a császárfő az asszony képe rajta; hanem ez azért nem tesz különbséget; a síremléket e ház helyén találták, midőn alapját letették s így az a család ősereklyei közé tartozik. Azért kedvencz helye Makkabeskunak a folyosón az a nagy bükkfa-karszék, a honnan épen a befalazott római emlékre látni. Az alkonyodó nap egyenesen rá szokott arra sütni az oszlopokon keresztül s olyankor megaranyozza az emlék alakjait és betűit, és olyankor úgy tetszik Makkabeskunak, mintha többet tudna leolvasni belőlük, mint máskor.” Hántsuk le róla az enyhén gunyoros hangnemet (amiben az akkori magyar uralkodó rétegnek az oláhsággal szembeni lenézése sejthető…), és gondoljunk arra, hogy a Zalatan-környéki aranybányászat történetét leletek és feliratos kövek segítségével a rómaiak koráig vissza lehet követni. Utána pedig olvassuk el az Erdélyi Bányászati Múzeumnak a Zalatna környékén talált római sírkő-leletekről[6] szóló 1888-as beszámolóját: „Az érdekes felirat Lukács Mihály pinczegádorjába befalazva szemlélhető most is…” és „A második idevonatkozó inscriptio[7] be van falazva Lukacs Mihálynál Zalatnán. Felül keretbe foglalt genius[8] koszorút tart kezében…” Ezek szerint Mihály felismerte és becsülte az ősi maradványokat és a házfalba láthatóan való beépítéssel őrizte meg azokat. Ha ezek után az egzotikus oláh vendéglős helyébe – a nyilvánvalóan hasonlóan egzotikus – örmény karaktert képzeljük el, akkor elkerülhetetlenül az jut az ember eszébe, hogy Jókai nem Lukács Mihály zalatnai házában látta-e a regényben kiszínezve megörökített római töredéket? Különösen érdekes, hogy mind Jókai, mind a múzeumi közlemény koszorúkról ír…
Lukács József és Mihály közös fényképe
A szóban forgó műtermi fotográfián a két idős testvér együtt látható. A testvérek érett férfiként, vagyonos polgárként békésen állanak egymás mellett. Tán leszármazottak híján nem tartották fontosnak magukat festményen megörökíteni, így emléküket csak ezek a képek őrizték meg. Reméljük, az utódok továbbra is mindig becsben tartva örökítik e képet saját utódaikra…
(1) József egyik bátyja, az 1814-ben született Lukács Dávid Konstantin, szintén Bécsben szerzett gyógyszerészi diplomát 1836-ban, azonban további sorsa ismeretlen, feltehetően igen hamar, családalapítás és utód nélkül halt meg.
(2) Feltételezés szerint az atyának, az idősebb Józsefnek visszavonulását éppen fiának, az ifjabb Józsefnek fiatalon bekövetkezett halála miatt történt lelki megroppanása indokolta.
(3) Woyciechowsky- és a Lukács-családot a Józef Woyciechowsky–Lukács Róza házaspár kapcsolja össze, (az ő arcképeiket máshol mutatjuk be), tehát a szóban forgó Woyciechowskyak mind nőági Lukács-leszármazottak…
(4) thyrsus: koszorú
(5) proconsul: alkormányzó
(6) A Zalatna-környéki római leletekről Lukács Béla is írt beszámolót. Érdekes, hogy Lukács Béla zalatnai kúriájában is szép számmal vannak római töredékek: az épület felújításakor a munkások ezeken ülve fogyasztották ebédjüket…
(7) inscriptio: bevésett felirat
(8) genius: védőszellem
