Mészáros Lázár:
Eszmék és jellemrajzok
az 1848/9. forradalom
eseményei- és szereplőiről

Mészáros Lázár, a korábbi felelős hadügyminiszter több kéziratát, már az ezernyolcszázhatvanas években sajtó alá rendezte Szokoly Viktor. Azonban az akkori nehéz sajtóviszonyok közepette ezen írások, melyek kifejezetten a szabadságharc vezetőivel foglalkoznak, nem jelentek, nem jelenhettek meg. A konszolidálódó viszonyok aztán lehetővé tették ezt is és a kézirat a kiegyezés után, 1871-ben végül megjelenhetett. Rövid jellemábrázolásokat, a forradalom előtti és után helyzetelemzéseket tartalmaz az írás és foglalkozik a kérdéssel, miszerint van-e jövőnk a forradalom bukása után,

Alábbiakban a magyarörmény gyökerű Kiss Ernőről emlékezünk meg, Mészáros Lázár, volt hadügyminiszter visszaemlékezésével, hogyan látta a honvédelemért felelős legfelsőbb vezető a vértanúhalált halt Kisst. A nemzet forradalom utáni lehetséges jövőjét fejtegetve az alábbi kijelentést teszi, mely talán sorvezető lehet a történelmünkhöz – legyen dicsőséges és olykor komor – való mindenkori viszonyulásunkban is.

Azon nemzet, mely múltját szereti, érdemes a jövőre is. E titkos erény, múltjának szeretete, azaz hagyományozott és valódi életének érzete, melytől a magyar nép nem vált el, s reménylendő, hogy nem váland el soha: a forradalmi idők után keblében oly biztosítást nyújtó legyőzhetlen horgony, mely őt a sors csapásaitól megvédi; hogy az idő enyhítő ereje alatt felüdülhessen, minekelőtte földi hivatásának rej­télyes menetét újra megkezdené.

Kiss Ernőről

“Kiss Ernő gazdag, nagy birtokokkal bíró egyéniség, tetőtől fogva talpig becsületes ember s jó hazafi volt; s bár Bécssel s az aristokratiával benn és künn összeköttetésben állott, honfiúi kötelességé­től magát eltántoritani nem engedte s a haza szent ügye mellett harcolt mindvégig. Kiképzését az osz­trák szolgálatban nyerte s mint ezredes lépett a haza zászlai alá. Bátor és vitéz katona volt, de felsőbb vezényleti ihletéssel nem birt, bár kisebb hadosztá­lyokat igen is jól vezénylett s életét feláldozni min­den percben kész volt.
A nagy isten jutalmazza meg kitartásáért, amint őt a haza megjutalmazá, midőn altábornagynak s Hrabovszky megbetegedése után főhadikormányzónak nevezé ki.
E sorok írója, ki vele szoros barátságban ál­lott, felhívta őt, hogy azon esetre, ha a haza ügye veszendőbe menne, sorsát ossza meg vele, s igy együtt táplálják az osztrák irányában megbocsátani soha nem tudó bosszút.
Kiss Ernő bízván törvényes és a törvénymelletti viseletében, — mintha a győztes az erőszak és önkénynél egyéb törvényt és igazságot ismerne! — Görgeyhez távozott, s vele ennek orosz, azután osztrák jó barátai kezébe jött. Az osztrákok szolgálatukban szerzett 31 éves érdemeit be is szá­mították, de legfőkép Haynau, ki Milanóban többéven át a pompás és nyílt házat tartó Kiss Ernő finom Chateau la Rose borát szörpölni, burgundi borban készített szarvasgombáit enni, de leginkább aranyait whistben zsebre rakni szerette, — Haynau, mondom, a fentebbiek emlékezetére azon ke­gyelettel volt irányában, hogy bitófa helyett agyon-lövéssel fizette őt ki.”

Egy másik visszaemlékezés pedig Kiss Ernő holttestének elszállításáról ad információt. Eszerint Vörös Márton és társa gondoskodott a sáncárokból az aradi temetőben történő koporsós elhelyezéséről, a “felejthetetlen emlékű” Kiss Ernőnek.

Vörös Márton visszaemlékezése Kiss Ernő holttestének elszállításáról
ifj. Dörner István és Hegedűs János lejegyzésében

Jegyzőkönyv

Felvétetett Bocsár községházán 1896. évi februárius hó 27-én

“Vörös Márton helybeli, kilencvenhat éves, római katolikus lakos önként megjelent hivatalos ügyben a községházán, mely alkalmat alulírott jegyzőkönyvvezető felhasználta, s kérésére nevezett a következőképpen felelt.

Jegyzőkönyvvezető először felolvasta neki Varga Ottó az aradi vértanúk egyikének eltemetéséről szóló azon sorait, melyek szerint Kovács Mihály, Kiss Ernő huszárja, Petrikora, Kiss Ernő mostohatestvérével kiásta nevezett vértanú holttestét, és az aradi temetőbe eltemették. Erre nézve azt jegyzi meg alulírott, hogy az állítás nem helyes, mert nem Petrikora ásta ki Kováccsal Kiss Ernő holttestét, hanem a dolog így áll:

Petrikora, Kiss Ernő mostohatestvére rendelete szerint Kovács Mihály, Kiss Ernő huszárja, és én, alulírott, néhai Hertelendy Miksa komornyikja éjjel fél tizenkét órakor megjelentünk a sánc árkában, és kivettük (nem kiástuk, mert elásva nem volt) a felejthetetlen emlékű Kiss Ernő holttestét, azt onnan továbbcipelve, míg az őröktől tovább tartani nem kellett, taligára helyeztük, egyikünk a testet tartotta, másikunk a kétkerekű taligát húzta, és így lassan haladtunk a hídon keresztül Arad város egy hátsó félreeső utcájába, egy bérelt szobába. Ott testet megmostuk, én a fejet, mely széjjel volt roncsolva, összeállítottam s összekötöztem (itt megjegyzem, hogy a fej két lövést kapott, egy lövés a testbe ment). Ezután fölöltöztettük a testet tiszta fehér alsóruhába (és nem feketébe, mivel felsőruha más nem volt, mibe öltöztettük volna), és egy lepedőbe csavarva egy mázolatlan koporsóba helyeztük. Most ismét a taligára téve kivittük a temetőbe, hol a temetőcsősznek átadtuk, hogy gondoskodjék ezen halottról. A többiről én már nem tudok, mert néhány nap múlva gazdámat, Hertelendy Miksát a Neugebauba kellett kísérnem.
Megjegyzem még, hogy Kovács Mihály, ki nekem holttest eltakarításában segédkezett, még most is él, Nagyszentmiklóson lakik, és élvezi Bobor eleméri nagybirtokos kegyét.”

Tisztelet a hősöknek!

Források: Arcanum Digitális Tudománytár