Honnan jövünk, hová tartunk

Az örmény genetikai projekt

Mint az újonnan alakult Országos Örmény Önkormányzat alelnöke, többször is feltettem magamban a kérdést, mi lehet velem a sors célja azzal, hogy örmény származásom és tanult szakmám, az orvoslás, ilyen módon kapcsolódik össze. Ennek a dilemmának, belső útkeresésnek a hiteles megfejtéséhez felidézem a momentumokat az emlékezetemben.

dr. Issekutz Ákos, az Országos Örmény Önkormányzat alelnöke

Először, az időben jó messzire visszarepülve, hallom nagyszüleim kedves hangját gyermekkoromból, ahogy lelkesen mesélik örmény származásunkat. Az őseink, mondják -az évtizedek távlatából-, közel 800 évvel ezelőtt eljöttek a gyönyörű, ezertornyú Ani városából, hogy hosszú vándorlás során, a Krím félszigeten, Galícián és Podólián keresztül, Moldván át, a XVII. században egységes örmény népcsoportként Erdélybe vándoroljanak, majd ott telepedjenek le. Mária Terézia uralkodása alatt gyökeresedtek meg Erdélyben, kaptak nemesi előjogokat. Az írásos emlékek is innentől datálódnak. Nem egyedül tették meg ezt a hosszú, fáradságos utat Őseink, hanem közel 300 család közösen vándorolt az évszázadok folyamán és mindeközben szoros diaszpórában őrizték meg szokásainkat identitásunkat és kereszténységünket.

A következő kép az emlékezetem moziján, azon beszélgetőpartnereim gyanakvó arca, mikor is -látom magam előtt tisztán- az egyetemen, az orvosi praxisban, a társasági beszélgetések során a reakciót arra az egyszerű kérdésre, hogy milyen származású név is ez az Issekutz? És én ekkor büszkén válaszolok nekik, örmény természetesen. És lelkesen mesélem tovább az ezerszer hallott történetet, a mi családunk 800 évvel ezelőtt…  Csodálkozás? Meglepetés? De leginkább hitetlenség, talán kicsi sajnálkozás, egy csipet bizalmatlansággal vegyülve. Igen? Hallom a hangsúlyt kissé hitetlenkedve. Tényleg? Ismét egy bizonytalan, talán kissé gunyoros fintor, kis szünettel. Aztán a bizalmatlanul feltett kérdések, szóval 800 éve? És te beszélsz örményül? Honnan tudjátok ti ezt ilyen biztosan? Mi a bizonyíték rá?
Hát mi így tartjuk, vagy ezt mesélték a nagyszüleim adódik a kézenfekvő válasz.
De hogy mi is az igazság?

És itt kapcsolódik a szakmám, az orvostudomány a képbe. A bizonyítékokon alapuló orvoslás igénye! De hol is van a bizonyíték? Hát mindegyikünkben! Itt, a vérünkben, a genetikai állományunkban, döbbenek rá az evidens válaszra.
A tudományos irodalmat áttekintve világossá válik számomra a kézenfekvő megoldás, hogy az örmény genetikai állomány egy jól elkülöníthető és körülírható megjelenési forma, úgynevezett haplotípus fenomén, mely a bronzkori embertől egyenes ágon eredeztethető.
Aki a tudományos kutatás részletei iránt behatóbban érdeklődik, ajánlom az alábbi linket:

https://www.nature.com/articles/ejhg2015206

Ebben a tekintetben több nemzetközi és örmény kutatás is számolt be kiváló eredményekről. Az eredményeken túl a genetikai állománynak az összehasonlítására több adatbázis is áll a rendelkezésünkre, melyekkel felvéve a kapcsolatot rengeteg nélkülözhetetlen információhoz juthatunk. Megtudhatjuk például, hogy az ősi Örményország mely területéről származik az a genetikai minta melyet vizsgálunk, amely nagy segítségünkre lehet a geográfiai beazonosításhoz származásunknál.

Örmény asszonyok

Néhány gondolat a megvalósítandó projektről

Az irodalmi adatok összegyűjtésével megterveztük a vizsgálatot. A tudományos kutatást, azaz az Örmény Genetikai Projektet az Országos Onkológiai intézet Genetikai Laboratóriumával karöltve az Országos Örmény Önkormányzat támogatásával tervezzük megvalósítani. Az együttműködésre való szándéknyilatkozatot a két intézmény között kinyilvánítottuk, és első lépésként úgynevezett pilot vizsgálatot végeztünk. A Szongott család három generációjából megtörtént a mintavételezés, mely egy egyszerű vérvételt jelentett. Az anyag feldolgozása jelenleg is zajlik, mely során reményeink szerint alátámasztást nyer az a tény, hogy a tudományos cikkben közölt feldolgozási metodika közösségünkre is alkalmazható.
Amennyiben bebizonyosodik az örmény származás, úgy a teljes közösségre kiterjesztjük a vizsgálatot. Természetesen önkéntes jelentkezés alapján tervezzük a projektet lebonyolítani, melynek anyagi fedezetét az önkormányzat vállalja magára.
Egy ilyen nagyszabású, teljes közösséget felölelő tudományos kutatás során további fontos célokat is meg kívánunk valósítani.

Történetileg nagyon nehezen értelmezhető, hogy egy több száz (vagy akár több ezer fős) közösség elindul egy idegen hatalmak által feldúlt fővárosból és több száz éves vándorlás után megmaradva egységes közösségként letelepszik Erdélyben. A tervezett DNS vizsgálat nemcsak az erdélyi örmény közösség története szempontjából fontos, hanem jelentős nemzetközi visszhangot is kiválthat. Az armenológiai kutatásokat régóta foglalkoztatja a kelet-európai örmény közösségek eredete, tehát a vizsgálatok eredményessége esetén mind a lengyelországi, mind a krími, mind a balkáni örmény közösségek történetéhez kerülhetünk közelebb és választ kaphatunk számos eddig csak legenda-szerűen létező kérdésre, illetve az ezen örmény közösségek közötti rokonságra is.

Fontos kérdésként szerepel, hogy választ kapjunk egy ilyen zárt diaszpórában megjelenő genetikai eredetű betegségekre is. Daganatos és ritka betegségek szempontjából egyértelműen bizonyított tény, hogy a szoros és zárt közösségekben megsokszorozódnak e kóros állapotok.
Továbbá a genetikai vizsgálattal párhuzamosan tervezzük az adatgyűjtés részeként szociogram, genoszociogram felvételét is, melynek során különböző színes családi mintázatok rajzolódhatnak ki. A projekt ezen felét feleségem, dr. Hun Eszter végezné el és elemezné a válaszokat.
Feltételezésünk és reményeink szerint vizsgálatunk során individuális alapon a résztvevő személyek választ kapnak önkéntesen arra a kérdésre, hogy milyen etnikai származásúak, különösképpen az örmény eredetre vonatkozóan. De nem utolsósorban térítésmentesen megkapják közösségünktől és nemzetiségi önkormányzatunktól azt a felbecsülhetetlen értékű információt, hogy milyen genetikai betegség kockázatát hordozzák magukban. Azt hiszem nem kell bővebben magyaráznom, hogy veszélyekkel terhelt életünkben ez az információ az egyik legnagyobb kincs, melynek ismerete hozzásegíthet mindenkit a lehető legegészségesebb életvitelhez.

Ezúton biztatom közösségünket, hogy ismerjük meg magunkat, egymást, származásunkat és segítsünk helyre tenni a hiányzó elemeket ebben az izgalmas történelmi, emocionális, egészségügyi kirakójátékban!