Jánosházy György: Örmények
Elvesztették az édes, ősi nyelvet,
a sziklabástyás, szőlős őshazát,
de mély szemükben még az elfelejtett
Ani romtemploma, az Ararát
Hava dereng, felködlik benne néha
a holocaust iszonyata, parázs
gyűlöltség réme, hontalanság néma
fájdalma, szégyen, s megaláztatás,
otthon maradt testvérek sorsa, gondja,
kiknek vérét ontják most is naponta –
de szemük éjén mosoly villan át,
ha képzeletben meghitt, régi porták
felől örmény szelek orrukba hordják
a nyárson sült bárány illatát.