A kincses hegy
A kincses hegy mindezidáig még senkinek sem fedte fel magát. Mélyének ezüstjét, aranyát, pazar gyémántjait immár több mint kétezer éve tartja fogva a hideg sötétség. Habár sokan látták már ezt a hegyet álmaikban, ébredés után csak a kincsekre emlékeztek, ezért hiába indultak a felkutatására. Annyit lehet tudni, hogy a Gandzaszár hegység valamelyik csúcsa alatti barlang rejti a drágaságokat, Artavazd király kincstárának ékességeit.
Káprázatos kincstár fölött rendelkezett az ifjú Artavazd. Elődei tömérdek értéket halmoztak fel az örmény nép boldogítására, s ő maga is folyamatosan gyarapította az ország vagyonát. Egy idő óta sűrűsödő felhők alatt bővült a kincstár, ugyanis a római császár nem hagyott fel azon szándékával, hogy sok más országhoz hasonlóan az örmények földjét is bekebelezze hatalmas birodalmába. Egyre közeledtek a roppant seregek, lábaik alatt dübörgött a világ. Artavazd parancsot adott ki, hogy a kincseket rejtsék el a Gandzaszár hegységben, fölé pedig épüljön egy bevehetetlen kőerőd.
Az erőd védői elszántan várták a rómaiak feltűntét. Nem is kellett sokáig várniuk, az ellenség csakhamar megjelent a hegy lábánál:
– Adjátok elő a kincseket – harsogta egy határozott hang – hogy sértetlenül elvonulhassatok! Ha megpróbáltok szembeszegülni, itt kő kövön nem marad!
Az örmények csak álltak a falakon, és csodálkoztak a követelésen. Honnan tudhatják a rómaiak, hogy itt van a rejtekhely?
– Adjátok elő a kincseket! – hangzott ismét a kiáltás.
Csend. Az örmények csak álltak a falakon, és merev tekintettel néztek a jövőbe – a harmadik felszólítás után is. Az erőteljes támadást borzalmas ütközet követte, s csörgedezni kezdtek a vérpatakok. Aztán megérkezett a második római egység. A második római egység megérkeztét vérpatakok áradása követte, a vérpatakok szikkadását kőfalak omlása, sziklák röpködése. Körül a hegyek rémségesen visszhangozták a dúlás hangjait. Ám a kincstár nem került elő.
– Add elő a kincseket! – fojtogatták a rómaiak a hozzájuk szegődött árulót.
– Esküszöm, hogy ide tettük! Itt kell lennie a barlangnak! Itt kell lennie! Esküszöm, hogy ide tettük!
Egy arany csésze fülénél egyebet nem találtak három nap után sem.
– Ezt nem értem! Ezt nem értem! – kiáltozta az áruló, miközben lándzsát szegeztek a szívének. Aztán csend lett.
A katonák bejárták az egész hegységet. Döngő lépteik alatt nem kondult meg a mélység, nem csörrent meg az arany. Hiába mozgatták meg a sziklákat, hiába dőltek a fák, a kincstár nem került elő. A római hadvezér fogát csikorgatva már az eget fenyegette:
– Add elő a kincseket!
Mindhiába. Csődöt mondott a látnokok tudománya, a kuruzslók varázsigéi is haszontalannak bizonyultak. Artavazd kincstárát elrejtette a hegy, azóta is csak egy-egy foszló álomban dereng föl valami belőle.
De majd eljön az az Ember, aki e sok könnyel és vérrel áztatott földre elhozza a békét, s akkor a Gandzaszár feltárja mélyének titkos barlangját, s ezüstjét, aranyát, pazar gyémántjait odaszórja lábai elé!
Kiss Lehel – Szamosújvár
Kiss Lehel Szamosújvárról többek között gyermekirodalommal is foglalkozik, a tavaly jelent meg az “Örmény szőnyeg” című verseskötete, amely itt érhető el: (http://webshop.kriterion.ro/product/496_ormeny_szonyeg/), és aminek anyagából az Erdélyi Örmény Gyökerek Füzetek korábban már közölt néhány szöveget. Jelenleg örmény mesék és legendák feldolgozásával foglalkozik, főleg olyan történetekkel, amik magyar nyelven szépirodalmi formában még nem jelentek meg. Ezekből a történetekből küldött az Erdélyi Örmény Kulturális Központnak néhányat, melyeket most hétről-hétre megjelentettünk.
