Éneklő kövek
Hovhannesz, az ifjú szerzetes szívesen segédkezett a kolostor építésénél.
Nehéz döntések előtt, lelki vívódásaik idején az örmény előkelőségek rendszerint magukhoz rendelték vagy személyesen keresték fel ezt a szentéletű kolostorfőnököt.
Az arra járó szél is csak akkor suhan tovább, ha megcsodálta a fenséges kupolát, az árkádsort, a sziklából kinőtt, szürke falakat, s ha lecsippentett egy foszlányt az ég felé lebegő zsoltárból.
A darvak megtorpantak röptükben, és kecses mozdulatokkal landoltak a földön Gharib énekére.
Omár Umajjád, a rettentő kalifa erős kézzel kormányozta kiterjedt birodalmát, távoliak és közeliek egyaránt félték a nevét.
Órák óta hátratett kézzel járkált fel-alá a palotában. A színes kerámiával borított falakon oroszlánok, bikák, egyfejű sárkányok néztek egymásra, mint akik maguk is tanácstalanok.
A kincses hegy mindezidáig még senkinek sem fedte fel magát. Mélyének ezüstjét, aranyát, pazar gyémántjait immár több mint kétezer éve tartja fogva a hideg sötétség.
De Hagop csak készülődött: csomagolt, botot vágott, és imádkozott sokat. Aztán elindult.
Miután Noé alászállott az Ararátról, csakhamar megszikkadt a sok iszap, kizöldült a világ, és az emberek kezdtek elszaporodni a földön.
Folyton arról ábrándozott, hogy egy napon feleségül veszi az örmények erős, szépséges királya.