Bogot köt, csomót köt
A nemrég elhunyt finom humorú nyelvész, Murádin László nemcsak kiváló nyelvművelő volt, hanem olvasmányos, szerethető írásaival a nyelvművelés megszerettetője, a magyar nyelv mély megismertetője is. Munkássága előtt tisztelegve adjuk közre a “bog”-ról, vagyis a “csomóról”, vagyis a “göcs”-ről szóló írását, melyből tisztán láthatjuk nyelvünk nagyszerű gazdagságát.
Mi a neve a kötélen, madzagon hurkolva kötött csomónak?
A levélben feltett kérdés vitatéma volt egy kolozsvári és egy csíkszeredai illetőségű személy között. Mielőtt azonban válaszolnánk a kérdésre, szükséges hangsúlyoznunk, hogy az elnevezésekben nemcsak táji különbségek vannak, hanem határvonalat lehet és kell húzni a tájnyelvi, a szélesebb körben használt és értett “népies”, valamint az irodalmi szintre emelkedett köznyelvi kifejezések között.
A székely beszédben és a vele szomszédos mezőségi nyelvjárás keleti felében általánosan a bog szó jelöli a fogalmat; bog van a fában, bogot kötnek a zsebkendőre, a madzagra (spárgára), a cérnára, a cipófűzőre, illetőleg kioldja a bogot az, aki kibogozza.
A bog szót az Értelmező Kéziszótár országosan ismert “népies” stílus – minősítéssel szótározza, ám a bogoz szót már irodalminak tartja, főleg ebben az átvitt értelemben: ‘(a kérdést) megoldani igyekszik’. A bog (és a göcs) szó átvitt értelme ugyanis: ‘bonyodalom, szövevény’, miként a megoldandó feladatnak sok ága-boga is lehet.
A Szilágyságban a fenti bog szónak magashangú párja él, a bög (bök). Ezt a változatot tájszóként értelmezzük, de már szélesebb körben használt “népies” szó, a nálunk Szatmár környékén élő göb, mely a szilágysági bög szónak hangátvetéses alakváltozata.
Kolozsvár szomszédságában, a mezőségi nyelvjárás nyugati felében, továbbá Aranyosszéken a zsinegre, zsebkendőre göcsöt kötnek, s göcs van a fában is. A göcs tájszó, miként származékai, a göcsös, göcsöz is.
A vele etimológiailag összefüggő szóalak a görcs. A görcs ‘csomó, bog’ értelemben – így használják a szót pl. Domokoson, Magyardécsén és néhány érmelléki és Arad környéki faluban – már nem táji, hanem “népies” stílus – minősítést kap. Így lehet egy dudoros, csomós ág, fa: göcsörtös.
Persze, a görcs szónak, a fenti alapjelentéséből kiindulva, számos, elvont jelentésárnyalata is alakult. Az izmok hirtelen és akaratlan (fájdalmas) összehúzódása kapcsán mondjuk: Görcsöt kapott a lába.
A makacsul kitartó, szívós magatartás is lehet görcsös. Görcsösen ragaszkodik a nézeteihez – jelentjük ki.
Miként a bog mellett a bög, a göcs szónak is van hangátvetéses alakváltozata; ilyen a Kalotaszegen használt csög. Mondanom sem kell, hogy a csög tájszó. Érdekes, hogy nálunk csupán a Bánságban, a bánsági magyar nyelvjárásokban élnek a fenti értelemben is irodalminak tartott csomó szóval. Itt nem bog, bög, (görcs) göcs, csög, hanem csomó van a kötélen, a fonalon. Ezt a szót találjuk ebben a kifejezésben is: gordiuszi csomó.
Az irodalmi nyelv szerint csomó a neve minden laza anyagban, élő szervezet szöveteiben megkeményedett résznek: csomó van a fában és csomó lehet a rántásban, és csomók lehetnek az embernek a nyakán… A csomó jelentésköre a továbbiakban erősen kibővült. A kérdésnek sok ága-boga van, most talán ne fejtegessük.
Nem kell azonban lebecsülnünk a nyelvtörténet vonatkozásában a göb és gob alakpárt sem, gondoljunk csak arra, hogy egy nazális járulékhang gyakori betoldásával keletkezett a gömb és a gomb, a gömböc és a gombóc szavunk; mindegyikük elég nagy “csomó”.
