Rubin és Vér
Az ANI – Budavári Örmény Színház előadása a Nemzeti Színházban,
a Jelen/ Lét Nemzetiségi Színházi Fesztiválon.
Új oratórium született az 1915-ös örmény Genocídium emlékére.
Nagy siker. A téma inkább elnémít, minthogy hangos, felszabadult ünneplésnek adjon helyet.
Antonia Arslan – Pacsirtavár című regénye Király Kinga Júlia fordításában döbbenetes, felkavaró -, egyszerre lesújtó és elborzasztó könyv. Mintha az egész örmény nép ellen szított gyűlölet történetei a keresztény Passió gyötrelmeihez hasonlók lennének.
A színpad letisztult képét semmi nem töri meg: egy zongora, két váza, három szék -, és háttérnek a borzalom dokumentumai.
Nem hiányozhat az emberi szó mellől az örményeket egyedien jellemző zene, a duduk édes-bús hangja és a kifinomult, művelt népet jelző Chopin, Liszt, Schumann vagy Beethoven.
Nincs fölösleges mondat a dramaturg, Várady Mária által kiválasztott szövegekben. Örmény füleknek jól hangzanak az örmény nevek, de aki először hallja, az is összerakja a mozaikot, a családot, és a néhányukat megmentő török –, görög szereplőket.
Az emberiség legnagyobb, legmeghatározóbb kérdései kerülnek árnyalt megvilágításba. A háború, a háború gerjesztői és haszonélvezői. S az őket kiszolgáló csőcselék. A kincs bűvölete. A hajszálon függő élet. A szavak szakrális értéke. A pusztító erők összefogása. A kapzsiság aljasító ereje. Az életet értelmetlenné tevő ordas eszmék.
Most, 2022 március 23-án döbbenten észleljük, hogy az emberiség nem tanul a történelemből és újra itt a háború. A szomszédos Ukrajnából közel három millióan hagyták el otthonukat, mentve az életüket. Menekültek lepték el Lengyelországot, Magyarországot, Romániát.
Hogy a törökök a XX. század első népirtásában milyen sorsot szántak az örményeknek, ezt tudjuk. Mit szán nekünk az Isten a XXI. század elején? Ilyen és hasonló gondolatok közt vívódunk az előadás kapcsán.
Várady Mária, Haik Viktória és Jeges Krisztián kiváló színészi teljesítménnyel tették hitelessé az olykor elborzasztó szöveget. Tökéletes artikulációval minden idegen nevet és történést félreérthetetlenül továbbítottak a szívdobbanásra is figyelő közönség felé. A három különböző tónusú hang szépen kiegészítette egymást, zenei élményt nyújtva. A narrációt felváltó párbeszédek élő intenzitást nyertek, nem a felolvasás, de a szcenírozott előadás magas szintjén.
Az ORATÓRIUM műfajához illően a 17 egység – szövegek és zenék precíz összeillesztett fűzére – sűrűsödve váltakozott. Nehéz feladat a színész számára, hogy végig színpadon állni, – lüktetni és nem magára vonni a figyelmet -, de érvényesen folytatni a cselekményt.
A történet örmény szereplői nevük különlegességével meglepték a nézőket, ám az ügyes dramaturgiai fogás, mellyel mindig utaltak a nemzetiségre, foglalkozásra, családhoz tartozásra, érthetővé tette a történetet. A háttérvetítés dokumentum-fotóinak iszonyata (forrás: Avanesian Alex) nem hagyta nyugodni még az oly ártatlan-közömbös nézőt sem. A kiszolgáltatott örmények mellé állította az előadás a nem-örmény nemzetiségeket. Bízniuk kellett abban, hogy valakinek túl kell élnie mindezt, és várták, ki-hogyan menekül meg a pokolból.
Aki ezt az előadást látta, mély nyomot hagyott benne. Patetikus és szakrális színeket nyert a vértanúk sorsa –, külön-külön és mind a másfél millió áldozat egyaránt.
A szöveg láttató mélységeit kifejező előadása nyomán Jeges Krisztián, a drámai feszültséget jó színpadi ritmusérzékkel fönntartó Várady Mária, és az elvesztett békés életet megjelenítő bársonyos hangú Haik Viktória szereplése méltón képviselte a Jelen/Lét Nemzetiségi Színházi Fesztivál rangos előadásán a magyarörmény diaszpóra színházművészetét.
A prózai részek magas művészi előadását a zongorajáték elbeszélő-mesélő hangjai váltották Hajtun Zsuzsa érzékeny, árnyalt, átélt előadásában. Határtalan szeretet áradt vigasztalásként Beethoven, Chopin, Liszt műveiből. Technikai bravúr kellett ahhoz, hogy egy kemény hangú Yamaha zongorából ilyen lebegést, bensőségességet kicsaljon. És ilyen nagy örmény szív kell, hogy a nézők szemében könny csillanjon.
És a Duduk. A barackfából készült hangszer egyszerűségében is a legtisztább érzelmeket keltette föl Juhász Endre gyakorlott és művészi megszólaltatásában. Ezen az előadáson különösen fájdalmas hangjai voltak. Nagy híre van az örmények zenéjének, ez csak ízelítő volt, de így is Örményországba röpített.
Az előadás kiváló világítása, technikai lebonyolítása a Nemzeti Színházi háttér dolgozók nagyszerű csapatát dicséri, mert próba nélkül, szakmai tudásból és emberi érzékenységből varázsolták az előadást művészi produkcióvá. A nagyszámú örmény- magyarörmény közönség hosszas tapssal ünnepelte az előadókat. Fiatal nézők, középkorúak, minden korosztály képviseltette magát a Kaszás Attila Terem nézőterén.
Az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület vezetője sem hiányozhatott az első sorból. Dr. Issekutz Sarolta,
az ANI – Budavári Örmény Színház névadója is egyben, kérjük támogatását a jövőben is.
Hogyan született ez az előadás? Nuridsány Zoltánné, Mimi elnök-asszony biztatására, aki annyi jó kezdeményezésnek az ötletadója, segítője. Köszönjük a felkérést, amely ilyen gyümölcsöző folytatást ért meg. Köszönet a Jelen/Lét Nemzetiségi Színházi Fesztivál megrendezőinek, és elsősorban a Nemzeti Színházban helyszínt adó Vidnyánszky Attilának, a Nemzeti Színház vezérigazgatójának,Csasztvan Andrásnak a Nemzetiségi Színházi Szövetség elnökének, Rusz Milánnak a Magyarországi Szerb Színház igazgatójának és a Gyorgyev Bránimir vezette csapatnak. Kitüntető kedvesség, hogy az előadás végén Díszoklevéllel gazdagodtunk, no meg az elmaradhatatlan színházi mecénás Dúzsi Tamás híres borával. Komolyan vesszük a meghívást: jövőre a Színházi Olimpián ott leszünk.
