Gondolatok a mának
Részlet Mihalecz József, Knézich leszármazott, ünnepi beszédéből
Emlékezünk és fejet hajtunk. De kik előtt hajtunk fejet? Mert akár személyes, akár történelmi emlékeinkben sokan vannak. De nem mindenki előtt állunk meg fő hajtással, mint aradi vértanúink előtt! Mert előttük, tetteik előtt történelmi távlatból is tisztelgünk.
Nagyon fontos – történelmi távlat. Mert az idő a legjobb megítélője a szépnek, a jónak, az értéknek, legyen az tárgyi emlék, emberi alkotás, életvitel. Az idő kirostálja a selejtet és felemeli a tiszteletre méltókat.
Ahogy a vihar fújta háborgó víznek időre van szüksége, hogy kiülepedjen, kristály tiszta legyen, a történelmi események tisztán látásához is időre van szükség. Tisztán látáshoz, hogy a múltunkból a jelenért és a jövőnkért tanulni tudhassunk.
Mert a múltunk, a történelmünk olyan, mint lombozatot eresztő fa gyökere. Ha a gyökeret elvágjuk a törzstől, elhal a lomb, nincs gyümölcs – elhal a jelen, nincs jövő!
Aradi vértanúinkra történelmi távlatból tekinthetünk és ebből a kitisztult, kiülepedett perspektívából jelenthetjük ki, hogy rájuk emlékezve fejet kell hajtanunk, mert minden ember számára példa értékű az életük. Életük üzenet mindannyiónk számára.
Üzenet a kornak, hogy aki csak a mának él, az elvágja a gyökeret a lombtól!
Üzenet a léleknek, az ember szellemiségének, hogy van becsület, van felelősségvállalás, van örök érték, mely gyümölcsöt terem! Mert elmehettek volna, elszökhettek volna ez előre tudott ítélettől. De Ők az el nem várhatót adták mindenki számára, az életüket.
Üzenet a Kárpát-medencének, ahol mai napig sok nép, etnikum él. Akkor, egy nagy eszme, a Szent Korona égisze alatt. A 13 mártírból 1 horvát, 1 szerb, 1 osztrák, 2 örmény, 3 német és csak 5 tiszta magyar vérű. De mindegyik tudta, hogy ez az a hely, ahonnan nincs hova menni és nincs miért elmenni. Mert ez az ország alapítása óta, alapítójának intelmei szerint a maga viharai mellett, alapvetően minden alkotó embert befogadott. A mesterséget hozó németeket ugyanúgy, mint az üldözött örményeket vagy zsidókat és megtarthatták szokásaikat, vallásukat. Ki hozzáadott, annak kenyeret adott. Ez a haza!
Mert Ők, a 13, a 14, 15, tudták, hogy egy csepp víz csupán egy kis madár szomját oltja, de egy patak vízcseppjei már a malomkereket is képesek meghajtani. Ők tudták, hogy ezen a gazdag földön, a szabadságért, az önrendelkezésért, sokunk hazájáért érdemes együtt áldozatot hozni.
Ők üzenik a mának, a holnapnak – horvátnak, szlováknak, románnak, mindenkinek: A Kárpát-medencében nem versenyeznünk kell egymással, hanem együtt kiizzadni a béke cseppjeit! Ez az a nemes ügy, amiért életüket adták örök mementóként!
Lázár Vilmos mondta kivégzése előtt:
Krisztus keresztje tövében érett apostollá az apostolok lelke és bitófák tövében kell forradalmárrá érni a magyar lelkeknek.
Kiss Ernő szintén a végrehajtás előtt:
Árpádok dicső szentjei, virrasszatok a magyar ifjúság felett, hogy Krisztusé legyen a szívük és a hazáé az életük!
Nem ködbe vesző szavak, üzenetek ezek! Wass Albert egy versének visszatérő sora:
A víz szalad, a kő marad, a kő marad.
Ők üzenetet kiáltó, velünk maradó kövekké váltak, akiktől van mit tanulni és akik előtt fejet kell hajtani!
Éljenek hőseink, akiket soha nem feledhetünk!
Mihalecz József, egy Knézich leszármazott
Budapest, 2022. X. 8.
