Szongott Kristóf,
a soha el nem apadó kút
Szongott Kristóf 180 éve, 1843-ban született. Jókor. Az erdélyi örmény közösség még beszélte-tanulta az örmény nyelvet, de már megtanult magyarul. Szongott Kristóf még eredetiben olvasta a házassági szerződéseket, az alig 150 éves Armenopolis tanácsának törvényeit. Mindenről tudott, mert okos örmény volt. Amiről Ő nem írt, azt nem is kell tudni. Ezért van, hogy munkája örök mély kút -, amelyben nemzedékek sora kutat!
És talál. És rácsodálkozik és megdöbben az örmény közösség újrakezdő, megtartó erejét látva. A megmentőről beszélt Zsigmond Benedek armenológus, útját, követendő példáját felmutatva.
Furcsa, de önismeretünk legjobb fogódzója az örményekrő,l rólunk szóló monográfiája. Mint Dante az Isteni színjátékban – az ő kortársait mutatta meg, ugyanúgy ismerhetünk magunkra, ha szorgalmas, makacs, terjeszkedő, életrevaló, istenfélő, erkölcsös vagy hedonista, fukar vagy adakozó kortársainkat vizsgáljuk. Az életet szolgáló-akaró örmények mind a mai napig úgy nyilvánulnak meg, ahogy Szongott már száz-százötven éve bemutatta. Vigyázzunk, a közösség szeme rajtunk van.
Ezért emlékeztünk meg 2023 június 15-én a Fővárosi Örmény Klub összejövetelén Szongott Kristófról és a nagykiterjedésű Szongoth családról a Szongoth Gábor családfáját kutatva. Megtudtuk, hogy örmény név a Vetti, no és a Detti. Hivatalossá tételét dr. Issekutz Sarolta segítette.
Szilvay Ingrid zongoraművésznő értékes információt mondott el ez alkalommal. Bartók Béla Román népi táncai közül a negyedik egy Paradzsanov által Örményországban forgatott művészfilm zenéje. Ősi dallam, siratóének. Istenem, mégis fennmarad 7-8 századnyi idő múltán is amit batyunkba-agyunkba rejtettünk? És előadásában milyen szépen csendült fel a zongorán!
Ismerjük meg magunkat Szongott Kristóf segítségével, olvassuk a Monográfiákat!
Várady Mária
Zsigmond Benedek előadása
Szongott Kristóf, az erdélyi örménység megmentője (1. rész)
(Elhangzott a Fővárosi Örmény Klub 2023. június 15-i klubestjén, Szongott Kristóf születésének 180. évfordulóján, a Budapesti Örmény Katolikus Lelkészség közösségi terében)
Azt a megbízatást kaptam a mai est szervezőjétől, Várady Máriától, hogy Szongott Kristófról beszéljek, mint az erdélyi örménység megmentőjéről. Ahhoz, hogy Szongott Kristóf életművének jelentőségét el tudjam magyarázni, röviden ki kell térnem arra, hogy mi is az az erdélyi örménység, és hogy miért került a 19. század végén olyan helyzetbe, hogy szükség volt egy csapatra Szongott Kristóf vezetésével, hogy megmentsék az erdélyi örménység értékeit.
Ismeretes, hogy a történelmi Örményország területén több ezer éve élnek örmények. Ezen hosszú idő alatt számos birodalom hódította meg az országot vagy háborúzott annak területén. Viszont a 11. századtól megjelent egy új fajta ellenség Örményországban: a félnomád törzsek, amelyek a 11–16. századokban folyamatosan özönlöttek Közép-Ázsiából és dúlták az országot. Ezek az előző ellenségekhez képest teljesen újfajta harcmodorral bírtak, és szinte mindent elpusztítottak. Felégették a szántóföldeket, felgyújtották a raktárakat, és az örményeknek sokszor még tartalékuk vagy vetőmagjuk sem maradt. Újra és újra kellett mindent a legelejéről kezdeniük. A föld ugyan pár év alatt regenerálódott, de akkor újra megjelentek a nomád hadak. Ezért sokan inkább azt választották, hogy elhagyják Örményországot és új helyen keresnek maguknak hazát. A tömeges örmény kivándorlás tehát a 11. században kezdődött. Az örménység jelentős része ekkor tért át a helyhez kötött gazdálkodásról, azaz a földművelésről a helyhez kevésbé kötődő, jóval mobilisabb megélhetési formára, a kereskedelemre.
A tömeges örmény kivándorlás egyik iránya délnyugat volt: Kilíkia, egy hegyek által körülvett, jól védhető terület a Földközi-tenger partján. A másik irány pedig északnyugat volt: a Krím-félszigetre a 13. századtól érkeztek nagy számban örmények, a mai erdélyi örmények ősei. Már a 13. században továbbindultak Podóliába és Lengyelország keleti városaiba, és itt két részre váltak: egy részük lengyel földön szóródott szét, míg másik részük 1500 környékén Moldvában telepedett le.
A Moldvai Fejedelemség azonban bizánci ortodox állam volt, amely igen szigorúan ragaszkodott a saját vallási előírásainak betartatásához. Az örményeknek nem engedték, hogy a saját rítusuk szerint gyakorolják a vallásukat. Ezért az örmények egy része mintegy másfél évszázad elteltével Erdélybe vándorolt át.
Erdélyben a 17. században engedélyt kaptak a letelepedésre és folytathatták vallásuk gyakorlását. Elismerték a római pápa fennhatóságát, de kisebb módosításokkal megtarthatták örmény rítusukat. Az erdélyi örménység elsősorban a 17. században több hullámban gyarapodott, majd a 18. század során egész Erdélyben elterjedt, sőt egész városokat felépített (Szamosújvár, Erzsébetváros, Gyergyószentmiklós, Csíkszépvíz). Ez volt az a kor, amikor világszerte örmény kolóniák jöttek létre, amelyek végül egy hatalmas diaszpórahálózatot hoztak létre az egész világon. A hálózat útjai Londontól kezdve Németországon, Franciaországon, Itálián, Bécsen, Magyarországon, Erdélyen, Oroszországon, Törökországon (az akkori Oszmán Birodalmon), Iránon keresztül haladtak, és elértek egészen Indiáig, sőt később a mai Indonézia területéig, a 19. század végén pedig már Hongkongig.
A diaszpórában élő örmények egymással sokrétű kapcsolatban álltak. Mindenek előtt kereskedő- és bankhálózatot működtettek. Ennek a hálózatnak volt a része az erdélyi örménység is. Miután a magyar és nemzetközi katonai erők Magyarországról kiszorították a törököket a 17. század végén, az erdélyi örmények számára nagyobb területek nyíltak meg, ahol nyugodtan kereskedhettek. Így elkezdtek Erdélyen túl is terjeszkedni, a Partiumban, azután a Tiszántúlon, a Délvidéken, végül pedig az egész történelmi Magyarország területén.
Ennek viszont az lett a következménye, hogy azokon az újabb területeken, ahol ekkor letelepedtek, többnyire már nem éltek nagy számban ugyanazon a településen. Az örmények itt már nem örményekkel voltak körülvéve. Ez szükségszerűen vezetett oda, hogy gyengült az identitásuk. Ezeken az új területeken már nem tudták az eredeti nyelvüket használni. Korán megtanultak magyarul, hiszen kereskedők voltak, és a helyi lakossággal kellett kereskedniük, és sokan két nyelvűvé váltak: örmény és magyar. Az örménynek egy nagyon sajátos változatát, az erdélyi örmény nyelvet beszélték. Továbbá, ahogyan egyre inkább szétszóródtek az országban, a vallásukat is kevésbé tudták gyakorolni, hiszen a helyi vallási közösséghez kellett alkalmazkodniuk, gyakran római katolikusnak vagy reformáltusnak lettek meg keresztelve. Ezzel párhuzamosan az eredeti városokban is, amelyeket az örmények építettek, csökkent az örmények aránya, lassan újra többségbe kerültek a magyarok, később pedig a románok létszáma is megnőtt.
Ennek következtében az az örmény miliő, amelyben az erdélyi örmények eredetileg éltek, egyre inkább kezdett „felhígulni”. A 19. század végére már nagyon kevesen beszélték az örmény nyelvet, és egyre kevesebben tartották az örmény hagyományokat.
Egy másik folyamat, amely ugyanekkor zajlott: a nemzeti újjáéledés. A nemzeti öntudatra ébredés Európa legtöbb népénél megjelent a 18–19. század során, és a 19. század nagy részét ez a szellemiség jellemezte. A nemzeti újjáéledés eszméi később keleti országokba is eljutottak. Mi is volt ennek a lényege? A népek egyrészt magukat nemzetként próbálták meghatározni, másrészt keresték a saját identitásukat, gyökereiket: hogy honnan jöttek, hová tartoznak, illetve a nyelvük melyik nyelvcsalád része. Ez volt a romantika korszaka is. A romantika, mint művészeti stílus át volt hatva a múlt szeretetével és a múlt iránti érdeklődéssel.
Az örményeknél a nemzeti megújulás a 18. században indult el. Szebasztiai Szt. Mehitár a 18. század elején már azzal foglalkozott, hogy a Konstantinápolyban beszélt örmény nyelvet irodalmi nyelvvé fejlessze. Ezt hívjuk ma nyugati örmény nyelvnek. A magyaroknál szintén volt egy nyelvi aspektusa ennek a folyamatnak: a nyelvújítás, amely a 18. század végén kezdődött. A Kárpát-medence nemzetiségeihez is eljutott a kor szelleme, és náluk is megjelentek a nemzeti megújhodás eszméi.
Az erdélyi örményeknél a 19. század második felében vált erőteljessé a nemzeti újjáéledés igénye. Meg kell jegyezni, hogy ez volt az az idő, amikor a magyarok elkezdték kutatni saját eredetüket, és expedíciókra indultak különböző távoli helyekre, hogy saját rokonaikat megkeressék. Egyesek Finnországba, Lappföldre mentek, mások a Kaukázusba, ismét mások a Turáni-alföldre, Kőrösi Csoma Sándor pedig Tibetbe. Ekkoriban felmerült az is, hogy a magyarok esetleg rokonai az örményeknek. Az ekkor már jórészt magyarul beszélő erdélyi örmények körében is felmerült az, hogy az örmények esetleg a magyarok rokonai lehetnek.
Az erdélyi örmények körében Ákontz Kövér István volt az, aki elindította a rendszeres tudományos tevékenységet. Ő még a 18–19. század fordulóján élt. A 19. század második felében pedig Lukácsi Kristóf volt az, aki komoly történeti műveket írt latinul és magyarul. Őket követte ezen az úton Szongott Kristóf.
Az erdélyi örménység legnagyobb armenológusa 1843-ban született és 1907-ben halt meg. Egy egész örménykutató műhelyt hozott létre. Minden olyan embert próbált bevenni ebbe a műhelybe, aki valamilyen módon hozzá tudott járulni ahhoz a hatalmas munkához, hogy írásokban, cikkek és könyvek formájában örökítsék meg az erdélyi örménység kultúráját, hagyományait, valamint általában az örménységről való tudást közkincsé tegyék Magyarországon. Szongott Kristóf kiváló gimnáziumi tanár volt, nagyon jól tudott latinul, ógörögül, óörményül, erdélyi örményül, és igen széleskörű műveltséggel rendelkezett: klasszikus műveltséggel, történelmi műveltséggel, kulturális műveltséggel, tudományos műveltséggel. Kapcsolatban állt továbbá a kor legkiválóbb tudósaival Magyarországon, illetve a különböző diaszpórákban működő örmény tudósokkal is levelezett.
Ebben az időben az erdélyi örmények Magyarországon már olyan nagy szereppel bírtak, hogy a magyar parlamentben erdélyi örmény képviselők ültek, sőt a kormányban is találunk erdélyi örmény minisztereket, sőt egy erdélyi örmény miniszterelnöke is volt Magyarországnak: Lukács László. Így az erdélyi örmény megújulási mozgalom a magyar politikum részéről is támogatást kaphatott.
