Daliás Ara és Szemirámisz
Szemirámisznak sem éjjele, sem nappala nem volt, mióta meghallotta a daliás Ara hírét. Folyton arról ábrándozott, hogy egy napon feleségül veszi az örmények erős, szépséges királya. Valahogy találkozniuk kell mindenképpen – vagy Ninivében, vagy Örményországban – és eggyé kell válniuk, különben elemésztődik az epekedéstől!
Férje, Ninosz király halálát nem siratta sokáig. Gyors futárokkal üzenetet küldött vágyai férfijához az Asszíriában fellelhető legpazarabb kincsekkel együtt: „Drága Ara! Erős Ara! Szépséges Arám! Jöjj mihamarabb, és ne késlekedj engem boldoggá tenni! Lásd, én nemcsak e drágaságokat, de kész vagyok magamat is adni neked, sőt Ninosz egész birodalmát is, amelyhez képest Örményország csak egy bogáncsbokor. Ne késlekedj, drága Ara! Erős Ara! Szépséges Arám!”
Ám Ara hajthatatlan volt. Visszaküldte a futárokat a kincsekkel együtt, mondván, hogy az ő hitvese kelet legszebb rózsája, Nvard, s hazája drágább neki, mint a Nap, a Hold és az összes csillagok.
A szemérmetlen Szemirámisz erre követeket küldött Arához, még több kinccsel, még szenvedélyesebb szókkal. A daliás király a követeket is visszaküldte a kincsekkel együtt, mondván, hogy az ő kedvese kelet legszebb rózsája, Nvard, s hazája drágább neki, mint a Nap, a Hold és az összes csillagok.
Mikor Ninive legelőkelőbb nemesei is visszatértek a kincsekkel, az esztelen Szemirámisz már üvöltötte is:
– Tudom, tudom: az ő felesége kelet legszebb rózsája, Nvard, hazája drágább neki, mint a Nap, a Hold és az összes csillagok! De akkor is az enyém lesz! Drága Ara! Erős Ara! Szépséges Arám, készülj az ütközetre!
Nagy hatalommal és olthatatlan dühvel vonult fel a királynő Ara és seregei ellen a hegy tövében, melynek két, messzire fehérlő csúcsa van. Hosszú utat tett meg idáig. A vidéket a daliás királyról Ararátnak nevezték. Megparancsolta Szemirámisz, hogy élve fogják el Arát, hiszen neki kell az az ember, övé lesz az az ember, ha csak egy órácskára is. Nyerítettek a lovak, pengtek a kardok, süvítettek a nyilak, ömlött a vér. Ömlött az Aráé is – forrón és pirosan, mint a rózsa. Szemirámisz sírva görnyedt össze, amikor kiterítették elé a valaha látott legszebb férfiút, s kihúzták mellkasából a mérgezett nyílhegyet:
– Drága Ara! Erős Ara! Szépséges Arám! Drága Ara! Erős Ara! Szépséges Arám! – napestig mind ezt hajtogatta.
Miután besötétedett, próbálta megidézni kutyafejű isteneit, hogy addig nyalogassák Ara sebét, míg az élet vissza nem száll belé. Ám hívogathatta, kérlelhette őket, kutyafejű istenei nem segítettek.
Ezalatt a környék lakói otthagyták házaikat, és biztonságos helyekre húzódtak a csillagtalan éjszakában. A király drágakövekkel ékesített trónszékét úgy elrejtették az Araráttal szemközti hegy tetején, hogy hónapokon át hiába kutattak utána az asszírok. A hegyet később Aragacnak nevezték el az örmények, ami azt jelenti: Ara trónja.
Mikor látta Szemirámisz, hogy hajnalodik immár, s a király nem mozdul, parancsba adta, hogy titokban temessék el a holttestet. A szeretői közül egyet felöltöztetett Ara ruháiba, s őt állította a nép elé:
– Lássátok, eljöttek az isteneim, és feltámasztották a királyt! Nem hiába könyörögtem! Dicsérjétek isteneimet, a vágyak beteljesítőit! – hangja olyan volt, mint a vércsevijjogás. Csak az az alak volt szánalmasabb nála, aki ott állt mellette Ara királyi ruhájában.
Ha már ilyen hosszú utat megtett, Szemirámisz elhatározta, hogy körülnéz az örmények földjén. Dél felé indult el, s megérkezett a sós vizű tó, a Ván partjára. Arca piros volt a tiszta levegőtől. Úgy érezte, mintha szárnyai nőttek volna. Nem tudott betelni a virágba borult mezők, a fenséges sziklák és a csobogó patakok látványával, a forrásvizek, a napérlelte gyümölcsök ízével. Mesteremberek ezreit rendelte oda Asszíriából, hogy az örmények „bogáncsbokrában” neki palotát, vízvezetékkel ellátott várost építsenek nyári lakhelyül.
Ma már csak egy-egy föld alól előkerülő kődarab sejtteti, hogy valaha itt járt Szemirámisz. Ám a hegyek, az égbenyúló örmény hegyek nevükben is hirdetik a daliás Ara emlékét, akinek a kedvese volt kelet legszebb rózsája, Nvard, s akinek drágább volt hazája, mint a Nap, a Hold s az összes csillagok.
Kiss Lehel – Szamosújvár
Kiss Lehel Szamosújvárról többek között gyermekirodalommal is foglalkozik, a tavaly jelent meg az “Örmény szőnyeg” című verseskötete, amely itt érhető el: (http://webshop.kriterion.ro/product/496_ormeny_szonyeg/), és aminek anyagából az Erdélyi Örmény Gyökerek Füzetek korábban már közölt néhány szöveget. Jelenleg örmény mesék és legendák feldolgozásával foglalkozik, főleg olyan történetekkel, amik magyar nyelven szépirodalmi formában még nem jelentek meg. Ezekből a történetekből küldött az Erdélyi Örmény Kulturális Központnak néhányat, melyeket most hétről-hétre megjelentettünk.
