Hagop és a bárka darabja
A szentéletű Hagopot nem lehetett lebeszélni arról, hogy nekivágjon a veszedelmes útnak. Felpillantott az Ararát ormait rejtő felhőkre, keresztet vetett, és elindult a hegyoldalon. Paptársai hiába mondogatták napokon át:
– Ne próbálkozz, Hagop testvér!
– Odaveszel, Hagop testvér, s csak akkor látunk viszont, mikor az arkangyal trombitál!
– Te is tudhatod, Hagop testvér, hogy Isten nem engedi meg, hogy bárki is feljusson az Ararát csúcsára!
De Hagop csak készülődött: csomagolt, botot vágott, és imádkozott sokat. Aztán elindult. Meg volt győződve afelől, hogy ő lesz az az ember, aki a bárka egy darabját – legyen az bármilyen kicsi is – lehozza az Ararátról. Mióta Noé az életmentő hajót otthagyta valahol a felhők fölötti, fehér kővilágban, nem sokan merészkedtek a hegyre felkapaszkodni. Akik megpróbálták, visszafordultak hamarosan, vagy halálukat lelték.
– Ne próbálkozz, Hagop! – súgta egy belső hang – Meglakolsz te is vakmerőségedért!
De Hagop csak ment, meredélyeken, vízmosásokon át, dacolva az efféle belső hangokkal. Alatta elterült a szőlő-, barackfa- és gránátalma-ültetvényes síkság, ellátott egészen Artashatig, majd azon is túlra. Amint kapaszkodott felfelé, a szél szemébe fújt, és egyre hidegebbet hozott. Szájaszéle megkékült, lábai zsibbadni kezdtek. Annál dacosabban nézett a magasba, annál elszántabban tört utat a hóban.
Egy idő óta nem látott mást, csak gomolygó fehérséget maga körül. Úgy tűnt neki, mintha már napok óta menne. Mintha már nem is e világon volna.
– Segíts meg, Istenem! – sóhajtotta utolsó, megfeszített erejével, s a hóba zuhant.
Amikor szemét kinyitotta – ki tudja, mennyi idő után – azt látta, hogy békésen terül el alatta a napfényes síkság szőlő-, barackfa- és gránátalma-ültetvényeivel. Ezen elcsodálkozott. Ellátott egészen Artashatig. Mivel kipihentnek és erősnek érezte magát, keresztet vetett, és elindult. Ment meredélyeken, vízmosásokon át, már ellátott Artashaton túlra is. Amint kapaszkodott felfelé, a szél szembe fújt vele, és egyre hidegebbet hozott.
– Ne próbálkozz, Hagop! – süvöltötte a fergeteg – Úgyis meg fogsz dermedni! Úgyis meg fogsz fagyni!
Szájaszéle meglilult, lábai zsibbadni kezdtek, de Hagop annál dacosabban nézett a magasba, annál elszántabban tört utat a hóban. Hogy milyen magasra jutott, nem tudta megállapítani, mert mindent beborított a fehér gomolygás. Egy idő után úgy tűnt neki, mintha már napok óta menne. Lehet, hogy nem is tévedett. Leült hát pihenni, de úgyannyira erőt vett rajta a fáradtság, hogy ott helyben elaludt. Aludt, aludt, ki tudja mennyit.
Madárcsicsergés ébresztette fel, a nap vakítóan ragyogott fölötte. Elképedve látta, hogy ugyanott van, mint amikor a legutóbb felébredt: alatta ott az illatos síkság szőlő-, barackfa- és gránátalma-ültetvényeivel, távolabb a dombon épült város, Artashat.
– Ne próbálkozz, Hagop! – ezt csicseregték a madarak – Senki sem mehet fel az Ararátra!
De Hagop hallgatott, keresztet vetett, és nekiveselkedett újra. Ment, csak ment meredélyeken, vízmosásokon át. Régóta ment már, mind lassabban, mind erőtlenebben, míg halálosan kimerült megint. Csakhamar úgy elnyomta az édes álom, mint legutóbb kisgyermek korában.
Süvített körülötte a szél, de ő nem hallotta. Lábait szorongatta a hideg, de ő nem vett róla tudomást. Szikladarabok gördültek le mellette, de ő meg se rezzent. Egyszer csak szelíd, csilingelő hang szólította nevén:
– Hagop! Hagop!
Erre mocorogni kezdett.
– Ébredj, Hagop! Jót tett veled az Isten!
Hagop felugrott. Dörzsölte szemeit, bántotta a világosság. Nem látott senkit a magasságban, sem maga körül, ám a földön, ahol az előbb feküdt, ott hevert egy jókora fadarab a Noé bárkájából!
Magához szorította, folytak a könnyei.
Kiss Lehel – Szamosújvár
Kiss Lehel Szamosújvárról többek között gyermekirodalommal is foglalkozik, a tavaly jelent meg az “Örmény szőnyeg” című verseskötete, amely itt érhető el: (http://webshop.kriterion.ro/product/496_ormeny_szonyeg/), és aminek anyagából az Erdélyi Örmény Gyökerek Füzetek korábban már közölt néhány szöveget. Jelenleg örmény mesék és legendák feldolgozásával foglalkozik, főleg olyan történetekkel, amik magyar nyelven szépirodalmi formában még nem jelentek meg. Ezekből a történetekből küldött az Erdélyi Örmény Kulturális Központnak néhányat, melyeket most hétről-hétre megjelentettünk.
