Szakálltalan Mechitár
– Ez nem mehet így tovább! – csapta össze tenyerét a kaukázusi Albánia fényességes katolikosza, amikor meghallotta, hogy megint a fejedelmi udvarba hívatják Mechitárt. Éppen őt, aki vardapet létére a szakállát sem átallja leborotválni!
Nehéz döntések előtt, lelki vívódásaik idején az örmény előkelőségek rendszerint magukhoz rendelték vagy személyesen keresték fel ezt a szentéletű kolostorfőnököt. Szerette és megbecsülte őt az egyszerű nép is, mert Mechitár – nevéhez híven – a vigasztalás fia volt. A katolikosz régóta fontolgatta elhelyezését, hogy feddhetetlenségével, alázatosságával, bölcsességével ne vessen több árnyékot – vagy fényt? – az ő méltóságos személyére. Amikor már távoli földekről is kezdtek jönni Mechitárhoz áldásért, tanácsért, igaz ítéletért, a katolikosz behívatta:
– Drága gyermekem, szeretett Mechitár! Én, mint az Úr legfőbb szolgája e helyen, égi utasítást kaptam, hogy téged, mint arra Isten kegyelméből a legméltóbbat, a Getik kolostor elöljárójául rendeljelek.
Mechitár nagyot nyelt, mert tudta, hogy a távoli Getik kolostorát nemrég földrengés rázta meg, s csak néhány szerzetes lézeng a romok között. De mivel engedelmességet fogadott, meghajolva válaszolta:
– Legyen, ahogy akarja szentséged!
Ám hiába költözött messzire, az előkelőségek továbbra is felkeresték Mechitárt. Volt, aki pénzt, volt, aki építőanyagot, mások mesterembereket hoztak a nagy munkához, amibe a vardapet erős hittel és elszántsággal belefogott. Nor – azaz „új” – Getik egyre szépült, egyre bővült, alig hasonlított egykori önmagához.
Mechitárnak egy percnyi szabad ideje sem volt. Amellett, hogy tanított az újonnan megnyílt papneveldében, könyveket írt és ellenőrizte a kézműves műhelyeket, a naponta hozzá sereglők sokaságát is fogadta. Így virágoztatta fel a hajdani, aprócska kolostort Mechitár, s tette az örmények egyik legjelentősebb vallási központjává.
Hosszú évek teltek el az emberfeletti munkában, s Mechitár elfáradt. Haj sem volt már a feje tetején, egy ideje szakállát is nőni hagyta. Úgy érezte, küldetése véget ért. Kérte, hadd ülhessen zavartalanul a kedvenc fája alatt. Hosszan nézte hangyákként szorgoskodó tanítványait. Nyugodt volt, a végső számadásra kész. Amint ült a karosszékben, hirtelen földre hullt öléből a könyv, feje előre billent. Harsona hangja szólította a vakító fényességből:
– Mechitár!
Földöntúli boldogság járta át.
Az angyal folytatta:
– Halld meg, Mechitár, Isten üzenetét! Hét esztendő következik, bőséges aratásokkal és vidám szüretekkel, ám azután bezárulnak az ég csatornái, s hét esztendeig emészti majd a földet az aszály. Gyűjts be minél több gabonát! Gyűjts be minél több gabonát! Gyűjts be minél több gabonát!
Erre felugrott Mechitár. Kedvenc fájának lombjai között rózsarigók zsinatoltak. Mélyet szippantott a levegőből, erre egész testében áramolni kezdett a vér.
– Hát mégsem kell még elköltöznöm. – sóhajtotta, és szinte megifjodva indult cellája felé.
A következő esztendők bőséges aratásokat és vidám szüreteket hoztak, az angyal szava szerint. Nor Getikben Mechitár irányításával tárházak épültek, s mire betelt az idő, megteltek azok is aranyló gabonával.
A nyolcadik évben azonban alig esett eső, így szomorúságosra sikerült az aratás, szüretelni meg nem is volt érdemes. Nemsokára már üresen tátongtak a patakmedrek, a föld meghasadozott. Lelket szikkasztóvá kegyetlenedett a szárazság. Az emberek lassan felélték tartalékaikat, s kétségbe estek. Mindenfelől elindultak, s kezeiket az égre emelve támolyogtak Mechitár elé.
A vardapet megnyittatta a tárházakat, és egy hatalmas, kerek tállal, amit örményül „gosh”-nak mondanak, osztogatni kezdte a gabonát. Az emberekbe visszatért a jókedv, az életerő. Mechitár hatalmas, kerek tálja a hét esztendő alatt keveset pihent. Senkinek sem kellett éhen halnia. Az örmények nem győztek hálát adni az ég és föld Istenének, hogy meghagyta közöttük Mechitárt, akire rá is ragasztották a Gosh nevet.
Mikor eljött az ideje, a felejthetetlen lelki atya és jóltevő koporsóját nagy megrendüléssel temették el Nor Getikben. Attól kezdve a kolostor is új nevet kapott: Goshavank.
Kiss Lehel – Szamosújvár
Kiss Lehel Szamosújvárról többek között gyermekirodalommal is foglalkozik, a tavaly jelent meg az “Örmény szőnyeg” című verseskötete, amely itt érhető el: (http://webshop.kriterion.ro/product/496_ormeny_szonyeg/), és aminek anyagából az Erdélyi Örmény Gyökerek Füzetek korábban már közölt néhány szöveget. Jelenleg örmény mesék és legendák feldolgozásával foglalkozik, főleg olyan történetekkel, amik magyar nyelven szépirodalmi formában még nem jelentek meg. Ezekből a történetekből küldött az Erdélyi Örmény Kulturális Központnak néhányat, melyeket most hétről-hétre megjelentettünk.
