Örmény Rekviem Trilógia III.

100 éve népirtás az örmény keresztyének ellen
“Nincs többé örmény kérdés”?

(A cikk eredetije 2015-ben jelent meg a bekefy.agnusradio.ro oldalon)

Történelmi tény, hogy 1915-1918 között, az Oszmán Birodalom idején szinte az egész keresztyén-örmény népet elűzték szülőföldjéről, illetve meggyilkolták. A XX. század e borzalmas nyitányának közel 1,5 millió örmény esett áldozatául. Ehhez a számhoz jött még 500 ezer szír ortodox keresztyén, akik a szörnyű bűncselekmény sorozatban életüket veszítették. A genocídium kezdete 1915. április 24. volt. 100 évvel később, világszerte megemlékezések tartottak, Örményországban április 23-án a tömegmészárlás áldozatait szentekké nyilvánították. A világ emlékezett, a török kormány tiltakozott, mivel mind a mai napig tagadják, hogy Törökország népirtást követett volna el.

Nagyaszabású megemlékezések

Emlékező istentiszteletet tartottak április 23-án Németországban is az örmény népirtás kezdetének 100. évfordulóján. Ezen az Örmény Egyház, az EKD (Németországi Protestáns Egyház), a Német Katolikus Püspöki Konferencia, a Keresztyén Egyházak Munkaközössége vezetői és számos meghívott vendég vett részt. Nagyon fontos megemlékeznünk erről a szomorú évfordulóról, amikor az örmények és más keresztyének szisztematikus megsemmisítése vette kezdetét az Oszmán Birodalomban – nyilatkozta a sajtónak az EKD Zsinati elöljárója, Irmgard Schwaetzer. Az istentisztelethez csatlakozva a szövetségi elnök, Joachim Gauck ünnepi beszédet mondott. Már ez a tény is kifejezi, hogy a népirtással intenzíven, egyértelműen és félreérthetetlenül mindenkinek szembe kell néznie – Örményországban, Törökországban, hazánkban, s szerte a világon.

Már Franz Werfel is tiltakozott
“Nincs többé örmény kérdés”?

Amiként a most még a visszapillantásokból leginkább kimaradó Franz Werfel regény, a Musza Dagh negyven napja már az 1930-as évek elején megtette a szellemi emlékállítást. A mű vázlatát Werfel 1929. márciusában vetette papírra damaszkuszi tartózkodása idején. A megcsonkított, kiéheztetett menekültek, a szőnyeggyári robotos gyerekek megrendítő látványa adta neki a végső elhatározást ahhoz, hogy az örmény nép felfoghatatlan pokoljárását megörökítse. Musza Dagh a neve annak a hegységnek, melynek a fennsíkjára menekült a török elől a hegy lábánál élő falvak örmény népe. Egy régi család sarja, Gabriel Bagradjan vezeti őket. Abban bízik, hogy a Törökországgal hadban álló nyugati hatalmak megmentik népét. Addig ki kell tartaniuk. A fennsíkon, a Damladzsikon negyven napig bírják ki, súlyos véres áldozatok árán többször visszaverik a török támadást, hősiesen védekeznek a többszörös túlerővel szemben. Amit a török fegyverek nem tudtak elvégezni, azt az éhínség elvégzi. De Musza Dagh alatt a Földközi-tengeren francia hadihajók jelennek meg, észreveszik az örmények vészjeleit, és fedélzetükre veszik az éhhalál szélén álló maradékot, s biztonságos helyre szállítják őket. Ők a szerencsés kevesek, akik így nem növelték az 1,5 millió áldozat tragikus számát. Gabriel Bagradjan azonban marad a több száz halott mellett, fenn a Damladzsikon. Fia, Sztepan sírja is ott van, akit a törökök kegyetlenül megöltek. Fia sírja mellett lövik le őt a török katonák. De ő maradt – otthon maradt – végleg. Azóta is ég az oltár lángja, az emlékezés mécsese minden megölt örmény emlékére, fenn a magas hegyen és lenn a völgyekben is. Minden templomban és sok-sok otthonban. A regényben a török belügyminiszter, Talaat pasa 1915. elején így nyilatkozott: „Ősszel már teljesen őszintén felelhetem mindenkinek: La question arménienne n’existe pas – Az örmény kérdés nincs többé”. Félelmetes, hogy 100 év múltával is hasonló mondatok hangzanak el, igaz, nem előkelő francia diplomatanyelven, hanem törökül…

És Ferenc Pápa?

A 100. évfordulón a pápa a Szent Péter dómban misét mutatott be az örmény katolikusokért, a XX. század első népirtásának áldozataiért. A pápa így fogalmazott: A megemlékezés megkerülhetetlen kötelesség, mert

ahol nincs emlékezés, ott a gonosz a sebeket továbbra is feltépve tartja

A pápa szavaira a mai török vezetés elképedve – vagy ébredő lelkiismerettel, ha lehet egyáltalán erről szó!? – reagált. A pápa szavaira válaszul Ankarában a Külügyminisztériumba hívatták a vatikáni nagykövetet és magyarázatot kértek.

Kis történelemóra emlékezet frissítéssel

A történelem menetrendje már ismert, bár bizonyos részletek most kezdenek ismertté válni. 1915. április 24-én az akkori Konstantinápolyban, a mai Isztambulban kezdődött el az örmény dráma. A nép értelmiségijét, politikai és kulturális elitjét tömeges deportálásra, illetve börtönre ítélték. Majd megindult a lakosság tömeges kiirtása. Akkoriban a Német Birodalom szövetséges viszonyban állt az Oszmán Birodalommal, így az I. Világháborúban zajló genocídiumban – akarva-akaratlan – segítséget nyújtott a töröknek. A mai német vezetés is nagyon óvatosan kezeli ezeket a fogalmakat, mint népirtás, genocídium – nem kell sok töprengés ahhoz, hogy vajon miért? Az örmények elleni genocídium a nemzeti szocializmus és a sztálinizmus bűntettei mellett a 20. század harmadik legnagyobb, sorrendben az első, felvezető tömegpusztítása. Ennek ugyanúgy áldozatul estek püspökök, papok, szerzetesek, meg értelmiségiek, nők, idősek, védtelen gyermekek és betegek, mint a másik két totalitarizmusnak. Senkire nem volt tekintettel a pusztító hatalom. Se Istenre, se emberre, se külföldre, senkire. Ferenc pápa az örmény áldozatokért és a népért felajánlott miséjét együtt pontifikálta az örmények pátriárkájával, IX. Nerses Bedros-szal.

Pápai próbálkozások a szultánnál

Vatikánban titkosított dokumentumok kerültek elő, melyek azt bizonyítják, hogy az akkori pápa, XV.Benedek megpróbált interveniálni a katasztrófa elkerülése vagy leállítása érdekében. A Szentszék nagyon korán pontos információkkal rendelkezett, ezért a pápa már 1915. szeptemberében közbenjárt V. Mehmet szultánnál. A kivégzésekről az olasz külügyminisztérium, s a német Reichstag képviselője, Mathias Erzberger tájékoztatta őt. A pápa arra kérte a szultánt, legyen együttérző a nagyon veszélyeztetett örmény néppel, mely a megsemmisülés szélén áll. A török kormány halogatta a választ. A levélre csak két hónap múlva válaszolt a szultán, melyben azt írja, hogy „ennek a szerencsétlen népnek a helyzetén jobbulás érezhető”. Ez roppant cinikus válasz volt, hiszen addigra olyan módon megtizedelték az örményeket, hogy már nem volt szükség újabb és nagyobb mérvű népirtásra, azt már elvégezték – jegyzi meg Michael Hesemann mai német történész, aki alaposan áttanulmányozta a vatikáni aktákat. 1918. elején újabb eljárások indultak a maradék örmény nép ellen. Ekkor még a pápa nem adta fel, más utat választott: a szultán legfőbb szövetségesén, Németországon keresztül próbált hatni az Oszmán Birodalom fejére. A berlini apostoli nunciust, Eugenio Pacellit, a későbbi XII. Piusz pápát kérte fel közbenjárásra, de a szövetséges németek semmit nem kockáztattak.  Pacelli nuncius még megpróbálta a katolikus német birodalmi kancellárt, Georg von Hertling grófot rábírni a közbenjárásra a szultánnál, de ez sem sikerült. Az indoklás: a kancellár meggyőződött arról, hogy a török kormány tapintattal kezeli az örményeket. 

Az 1700 éves Örmény Apostoli Egyház

Az Örmény Apostoli Ortodox Egyház eredete igen régre megy vissza, hiszen már a III. század elején felvették az örmények a keresztyénséget. 295 óta államvallássá lett náluk. A perzsa hódítók ellen folytatott háború miatt az örmény egyház képviselői nem tudtak részt venni a 451. évi kalcedoni zsinaton, ezért az ottani határozatokat nem tudták elfogadni. Így anti-kalcedoniaikká váltak, a keresztyénségnek kicsit „mostoha gyermekévé”, peremegyházává. Másként miafizitáknak is nevezik őket, mert azt tanítják, hogy Krisztus egyetlen (mia) személy, akiben az isteni és az emberi természet egyesült, de keveredés nélkül. Ma lelkészi feje az egyháznak II. Karekin katolikosz. A világon mintegy 9 millió örmény tartozik ehhez az egyházhoz. Legtöbben Örményországon kívül Törökországban, Libanonban, Izraelben élnek, de Nyugat-Európában és az USA-ban is vannak gyülekezeteik. 

Az 1700 éves egyház szolgálatában a mindennapi liturgusi mise szolgálat mellett fontos a teológusképzés, a keresztyén nevelés biztosítása, új gyülekezetek létesítése, a szociális és ökumenikus tevékenyég. Jelentős szerzetesi közösségeik is működnek. A katolikosz II. Karekin mellett a Legfőbb Spirituális Tanács az egyház vezetője. Két pátriárkátusuk van, az egyik Jeruzsálemben, a másik Konstantinápolyban (Isztambul). Három teológiájuk, illetve papi szemináriumuk működik. Modern kollégiumuk és bölcseleti akadémiájuk is van, ez utóbbi Indiában, Kalkuttában.

Osztrák-Magyar monarchikus “bűnrészesség”

Az örményországi rendezvények, megemlékezések mellett a világ sok helyén tartottak a 100. évfordulón visszatekintést, megemlékező egyházi és kulturális alkalmakat. Az osztrák rádió, az Ö1 alig túldicsérhető módon április 18-án indította el 18 részes adását „Az agyonhallgatott genocídium” címmel az örmény identitásról, a vallásról és a kultúráról. Az adásban szó volt az Osztrák-Magyar Monarchia „bűnrészességéről” is a népirtásban, hiszen az Oszmán Birodalom szövetségeseként szólhattak, tehettek volna talán valamit, de ugyanúgy nem tettek semmit, mint a Német Birodalom. 

Az erről szóló résznek „Bűn jóvátétel nélkül” lesz a címe. Az emléknapon került sor a Reggeli gondolatok c. műsorrészben Franz Werfel regényének az átírt változatából készített válogatás sugárzására. Az osztrák katolikusok hírügynökségük elektronikus változatán, weblapján külön blokkot indítottak „1915-2015: népirtás az örmények között” címmel.

Magyar-Örmény újság

A 19. század végén, a 20. század elején az erdélyi örményeknek folyóiratuk is megjelent Armenia címmel, az ottani 6-8 ezer örmény szellemi-lelki ébresztésére, táplálására. Szamosújváron volt hosszú időn át püspökségük, de a szék 200 éven át betöltetlen maradt. A lap 1898. évi, 12. évfolyama 3. számában Merza Gyula szerkesztő, költő sorai szólalnak meg annak érdekében, hogy a magyarok adjanak nekik újra püspököt. Az örmény nép előtti tiszteletadásunk, az áldozatok előtti főhajtásunk jeleként most ezt a szép és egyszerű, de hittel kérlelő versrészletet idézzük fel:

Nem sok híján kétszáz éve
Hogy kialudt a fénykéve,
Mely vezérlett egy kis népet,
S apostoli lánggal égett. (…)
És Te, dicső magyar nemzet!
Küszöbén új évezrednek,
– Hisz te őre vagy jog- s törvénynek
Adj püspököt az örménynek!

A szerző református lelkész-teológus, kutató, publicista, a Protestáns Műhely külügyi titkára