Az örmény kultúra sajtóbeli megjelenése
Irodalom-nyelvészet
Az Armenia irodalmi jellegéről való legteljesebb kép alkotásához öt alkategóriába soroltam az írásokat az irodalom-nyelvészet témakörön belül. Ezek a nyelvészet, példaképek, az örménység irodalma, irodalmi okirattár és a közlemények kategóriák.
Nyelvészet
A szerzők kiemelten odafigyelnek az örmény nyelv szókészleti gazdagságának a kidomborítására. Sokat foglalkoznak az örmény nyelv eredetére vonatkozó kérdésekkel is. Illetve azokra a fejtegetésekre is hangsúlyt fektetnek, amelyek a hagyományos életmód és a történelmi tényezők hatását vizsgálják a nyelv formálódására nézve.
A kategóriában az Armenia első számát lapozva legelsőként az Erdélyi örmény családnevek kulturtörténeti szempontból c. (Pátrubány 1887: 9–11) munkát találjuk, amely Pátrubány Lukács tanulmányának egy részlete. Írásában nyelvészeti megközelítésben értelmezi az örmény családneveket. „Két családnév Jolmelik és Jolbej az erdélyi örmények költözködésére vet világot. Jolmelik jelentése Útkirály, Jolbej-é Útfőnök.” (Pátrubány 1887: 9) A szerző magyarázza, hogy ez az örmények kivándorlásának szervezettségére utal, az apróbb csapatok élén útfőnökök álltak, fölöttük pedig az Útkirály állt. Tehát nyomon követhető a társadalmi státusz az örmény családnevekben.
Fáraó Simon Az örmény betűk feltalálása c. (Fáraó 1887: 17–20) munkájában a nemzeti betűk megjelenésének történetét beszéli el, amely fellendítette a nyelv és az irodalom fejlődését. Előtte ugyanis, az V. századig, noha örmény nyelven fogalmaztak, de görög, szír, és perzsa betűkkel tudtak csak nyomtatni, ezt viszont a lakosság nagy része nem tudta helyesen értelmezni, mivel ezen ábécék eszköztárában nem volt az összes örmény hang leképezésére szolgáló írásjegy. Meszrop püspök görög mintára létrehozott egy 36 betűből álló ábécét.
Szongott Kristóf az első évfolyam áprilisi számában dr. Hanusz János nyelvész munkásságának összefoglalását közli. A Hanusz lengyel armenista és a galiciai örmények tájnyelve (Szongott 1887: 116–118) című véleményműfajú írásában, a nyelvésznek az örmény nyelv eredetével kapcsolatos kutatási eredményeit magyarázza.
Portrék
Az Armenia szerkesztősége előszeretettel méltat és nagy tisztelettel emlékezik meg történészekről, irodalmárokról, írókról és költőkről, akiknek munkássága nagymértékben hozzáad az örmény kulturális örökség sokszínűségéhez. Az ő alakjukat példaképként állítják az olvasók elé, ezáltal is ösztönzik őket az önkifejezésre, az alkotásra.
Govrik Gergely Chorenei Mózes I (Govrik 1887: 20–23) és II (Govrik 1887: 50–54) című, sorozatként közölt munkájának első részében az örmény történetírás ősatyjaként számontartott tudós munkásságát méltatja, és ismerteti életrajzát. Azáltal, hogy „Chorenei történelmében – miként mondja – használta a görög, chald, asszyr, perzsa és a nemzeti forrásokon kívül a szentirást is” (Govrik 1887: 23), olyan munkát hagyott az utókor számára, amely segítette az örmény népet nemzeti hovatartozásuk, történelmük, kulturális örökségeik megőrzésében. Ebben a témakörben egy női szerzőtől is olvashatunk írást: Tutsek Anna cikke a májusi számban található, Népének atyja (Tutsek 1888: 142–148) címmel. Ez esetben nem memoárról van szó, hiszen Krimián Hájrig konstantinápolyi pátriárka, író és költő érdemeit méltatja, aki a cikk keletkezésekor még buzgón tevékenykedett a nemzeti ügy érdekében az elnyomó török viszonyok közt. A „népfelvilágosításnak” szentelte magát. 1862-ben kinevezték püspöknek, majd 1869-ben pátriárkának. Irodalmi hagyatéka mellett szerény életvitelét, becsületességét, a haza és népe iránti elkötelezettségét állítja példaként a szerző az olvasók elé.
A szerkesztőség fontosnak tartja bemutatni Gábrus Zakariás kimagasló személyiségét is. Szongott memorandumszerű vezércikke az első évfolyam októberi számának címlapján található, fekete-fehér portréval és díszes iniciáléval van ellátva. A Gábrus emlékezete (1794-1870) (Szongott 1887: 289–298) című írás egy szamosújvári aláírásgyűjtésből közölt részlettel indít. Amelyben arra kérik a lakosságot, hogy Gábrus Zakariás pap, tanító, író és hivatalnoknak munkásságához méltó módon állítsanak emlékkövet. Szongott ismerteti Gábrus életrajzát, majd a tiszteletadás és a megemlékezés fontosságára is felhívja a figyelmet.
Az örménység irodalma
Ebben a kategóriában a nemzeti irodalom jellemvonásainak ismertetése kerül a fókuszpontba. Ezzel többek közt az is a céljuk, hogy megmentsék az örmény identitástudatot, erősítsék az anyaországhoz való ragaszkodást. Irodalom és történelem szoros összefüggésében mutatják be, honnan indult és hová fejlődött az örmény irodalom.
Dr. Molnár Antal négy részben közölt szakközleménye részletesen leírja az örménység irodalmának történetét a kezdetektől a jelenkorig, korszakokra bontva. Az első rész (Molnár 1778: 257–260) egy történelmi áttekintés. A második részben, Az örmény irodalom II. A nyelv (Molnár 1887: 298-301) című munkában a szerző visszanyúlik a kezdetekhez, az örmény nyelv kialakulásáig. „Ezen írásrendszer elfogadását kevéssel előzte meg az örmény nemzet zömének a keresztény hitre való áttérése. S az örmény irodalom fejlődésének kezdetei is ezen időszakkal esnek össze. Bölcsőjétől napjainkig a keresztény szellemnek befolyása alatt állott az örmény irodalom.” (Molnár 1887: 301) A harmadik rész a következő lapszámban, a novemberiben olvasható: Az örmény irodalom III. Az örmény irodalom a keresztes hadjáratokig (Molnár 1887: 327–331) címmel. Megtudjuk, hogy gyakorlatilag örmény irodalomról csak a 4. századtól kezdődően beszélhetünk, az evangélium hirdetésének köszönhetően ugyanis ekkor kezdtek megjelenni vallási témájú iratok. Akkoriban tehát a vallásos irodalom bontakozott ki. Az írástudók figyelme ezt követően a történelemre terjedt ki. A században készültek igényes és minőségi fordítások is, a Bibliát is ekkor fordították le örmény nyelvre. Az 5. századbeli irodalmi aranykort hanyatlás és válság követi, ezeket a szerző a zavaros politikai viszonyokkal és a kalcedóniai zsinat következményeivel magyarázza. Az örmény irodalom IV. Az újraéledés kora (Molnár 1887: 374–378) cím alatt jelenik meg a tanulmány utolsó része. Az elbeszélés fonala a XII. századtól indít: ekkor nyílt ugyanis új fejezet az örmény irodalomban. Megtudjuk, hogy a Mechitár által alapított kongregátzió szolgáltat helyet a kulturális eszmék kibontakozásának és terjedésének. „Megalapításától kezdve napjainkig ez a kongregátzio volt góczpontja az örmény kulturának, fő tényezője az irodalmi életnek.” (Molnár 1887: 378) A társaság kiadványaiban helyet kap a múlt és jelen irodalma, legfontosabb szerepe pedig az, hogy összekötő kapcsot képezzen a szétszóródott örménység között, és megismertesse a nagyvilággal az örmény kultúrát.
Találunk még egy sorozatban közölt szakközleményt, Esztegár László tollából Az újabb örmény líra jellege (Esztegár 1888: 213–216) cím alatt. A szerző párhuzamot von a magyar és örmény lírai elemek közt: „mindkét nemzetnél korszakról-korszakra kiséri a nemzeti életet, s azon húrokat pendíti meg, melyek a nemzet érzelmeinek viszhangzó akkordjait adják”. (Esztegár 1888: 215) A sorozat második része a következő havi lapszámban jelenik meg: Az újabb örmény líra jellege II. (Esztegár 1888: 250–251) Ez a rész már ténylegesen a költészetük jellegét ismerteti. A legjellemzőbb vonása például az, hogy hányattatott sorsukat egy szép nő szavaiba burkolva éneklik meg. Emiatt bánatos, csüggedt hangvételűek a lírikus alkotások. Valamint az is jellemző, hogy gazdagon nyúlnak a természeti elemekből alkotott költői képekhez. Besigtháslián és Pátkánián költők mellett egy harmadik nagy alakot is megismertet a szerző: Álisán Leontot.
Irodalmi szöveggyűjtemény
Ahogy azt egy korábbi alfejezetben leírtam, az Armeniára egyfajta irodalmi szöveggyűjteményként is tekinthetünk. Az első két évfolyam nyolc verset közöl, egy novellát és a magyar himnuszt is, egyes szakaszait örmény nyelven. Ezek többségben Pátkánián Ráfáel, Mégérdics Besigtháslián és Álisán Leont versei. A versek közt fellelhető a fentebb említett búskomor hangvétel is. A lírai én a mindentudó elbeszélő szerepébe bújva révedezik a múltba, és ekképpen énekli meg hazájának szomorú sorsát. Az ávárájri csalogány (Álisán 1888: 33–34) című költeményt Esztegár László fordította magyarra, és az ávárájri ütközet emlékét idézi, amelyben sok örmény hős vesztette életét a perzsákkal való küzdelemben. A csalogány metaforája mögött a lírai én fejezi ki sajnálatát ősei sorsa iránt.
A csalogány azonban egy másik dalban is megjelenik. Az Árexesz könnyeiben (Pátkánián 1887: 321–323) viszont az Árexesz folyó áll a középpontban, és a lírai énnel beszélget. A folyó testesíti meg az örmény nőt, a lírai én pedig a férfit, akit a történelem során rabigába hurcoltak a hódító népek. A költeményből a múltba merengés mellett egyfajta társadalomkritikát is kiérezni: a költő felteszi a kérdést, hogy miért nem lép tovább, és próbál meg boldogan élni Árexesz?
Az Ezer közül egy (Pátkánián 1887: 32–34) költeményben egy szép nő szemszögén keresztül ismerjük meg a jelenkor kegyetlenségeit. A gyönyörű Hripszimát a török szultán erőszakkal hurcoltatta a háremébe, és arra kényszerítette, hogy megtagadja vallását. A némaságba burkolózó lány életének történetét Simay János fordította magyarra, ugyanúgy, mint Az Örmény lányka (Simay 1887: 179) című verset is. Ez azonban nem bánatos hangulatú, mindössze hasonlatokban és természeti képekben gazdagon szemlélteti az örmény nők szépségét, gyöngédségét.
A decemberi lapszámot Szongott Kristóf novellafordítása nyitja meg. A Karácsony éjszakája (Szongott 1888: 353–359) az Árevelk újságból átvett novella. A cselekmény egy örményországi faluban játszódik karácsonykor, a beteg kisfiuk körüli szülők képével indít. A hitetlen apa a karácsonyi szertartás alatt jelenést lát, és megtér. Beteg gyermekük csodával határos módon meggyógyul.
A kiválasztott irodalmi művekből érezhető, hogy milyen értékrendszert, életfilozófiát kívánnak népszerűsíteni a magyarörménység köreiben.
Közlemények
Az Armenia Kisebb közlemények rovata zömében híreket és tudósításokat tartalmaz. Irodalom témakörben efféle „közleményeket” találunk még a Mi újság az örmény világban?, az Örmény lapok szemléje és az Irodalom és művészet rovatokban is. Ezek olyan rövidhírt, híreket, tudósításokat tartalmaznak, amelyek újabb megvilágítást adnak az örménység irodalmára vonatkozóan.
A Kisebb közleményekben a Költői irodalmunk (Kisebb közlemények 1887: 54–55) a tifiszi (ez Georgia fővárosa volt) kortárs költőket jellemzi. Csaknem mindegyikük Németországban tanult, így a német tudományosság szintjének elérését tűzték ki célul.
A Mi újság az örmény világban? található, Az örmény nyelv és a párisi nyelvészek (Mi újság az örmény világban? 1888: 64) című hír pedig már a legújabb nyelvészeti eredményt közli: Párizsban egy Bruszáli nevezetű nyelvész tudományosan bizonyítja, hogy az örmény nyelv az indoeurópai ágból való. Az Orosz-örmény szótárban (Irodalom és művészet 1888: 395) egy frissen megjelent szótárról értesítenek, amelyből ez ideig nagy hiány volt. Beszámolnak ezeken kívül Egy új örmény folyóiratról is (Kisebb közlemények 1887:123–124), amely Havi Szemle néven jelenik meg a bécsi, tudós mechitarista szervezet kiadásában. A Byron és az örmények (Kisebb közlemények 1888: 252–253) című hír Lord Byron, neves angol író és az örménység kapcsolatát ismerteti. Byron szerette s tanulmányozta az örményeket, és elsajátította nyelvüket.
Látható tehát, hogy a hírek, tudósítások arra szolgálnak, hogy minél több, főként aktuális információt csöpögtessenek. Hiszen a folyóiratnak tájékoztatófunkciója is van.
Cikkünk a következő oldalon folytatódik
