Életre keltett fotográfiák
Amikor megmutattam a gyerekeimnek a Tüskevár filmet, döbbenten nézték, hogy „de hát ez fekete-fehér!” Jó időbe telt, mire megszokták, hogy nincsenek színek, és így is értelmezhető, hogy mi micsoda a képernyőn. Nekünk, felnőtteknek és időseknek teljesen természetes, hogy vannak olyan filmek, amik nem színesek. Szerintem rosszul is érezném magam, hogyha egy Kabos film színes lenne. Pedig az a világ is ugyanolyan színes volt, mint a mai, azok a női ruhák ugyanúgy tomboltak a színektől, a virágok sem voltak szürkék – mégis ezt szoktuk meg ettől a korszaktól, és nehéz lenne átszoktatni az agyunkat.
Ugyanez a helyzet a régi fotókkal. Annyi fotográfiát láttunk már fekete-fehér és szépia színekben, hogy szokatlan lenne, ha modern fotóminőségen, színesben látnánk azokat a régi merev beállításokat, a ruhákat, az arcokat. Valahogy része lett annak a letűnt idő megjelenítésének a széleinél kopott felvétel, a gyűrött sarkok, az elszíneződött foltok. A legtöbb képet nem is fekete-fehérnek, hanem szürke-sárgának kellene hívni, annyira nincsenek rajta árnyalatok, hiányzik az élesség és színmélység a képről.
A modern számítógépes technológiával azonban sokat lehet javítani ezeken a megfakult, sérült, hiányos fotókon. Ki lehet javítani a kis sérüléseket, kiegészíteni a hiányosságokat, világosítani vagy sötétíteni a képen, javítani az élességen és kontraszton. Mindezen lépések a kép olyan részleteit is láthatóvá tudják tenni, ami megbújt a sötétben, vagy csak elfedte néhány zavaró sérülés vagy elszíneződés. Életet lehet lehelni egy felismerhetetlenségig fakult képbe.
Egy következő lépés lehet, hogyha szeretnénk színesben látni a régmúlt emlékét. Ilyekor lehetőség van színezni is a képeket. Ne gondoljuk azt, hogy a végeredmény olyan lesz, mintha most fotóztuk volna, hiszen a rendelkezésre álló fotó még mindig szemcsés, kopottas, kevés rajta a részlet és színárnyalat, amitől élethű lenne a színezés. Ám azért mégis megváltozik kicsit a hangulata. A színezés után jobban elkülönülnek a képen látható részletek („á, szóval az ott már a szék karfája, és nem a ruha ujja!”), amik addig akár teljesen egybeolvadtak a szürkeségben. Egy-egy apró részlet jobban felhívja magára a figyelmet, amint külön színt kap.
Színezésnél minden színt a szakember talál ki. Rajta múlik, hogy hihetőnek tűnik-e a végeredmény. Vannak színek, amiket biztosra vehet (a fák, az ég), de minden mást neki kell kitalálnia. Élethű-e az arcszín, nem túl élénk-e a bútor színe, hihető-e, hogy ilyen árnyalatú legyen egy ruha? Vannak témák, amiknél van lehetőség a kutatásra (pl. katonai egyenruhák színárnyalata), de a legtöbb esetben minden az ő fantáziájára van bízva.
Az Örmény Arcok fotótárban reményeink szerint sokszáz kép gyűlik majd össze. A képek egy része jó állapotban fennmaradt, hozzájuk nem nyúlunk. Hogyha sérült, hiányos, foltos, akkor javítunk rajta. Ilyenkor a javított változatot töltjük fel a fotótárba (hiszen jelen esetben nem a fellelt eredeti állapot bemutatása a cél, mint egy múzeumban, hanem a téma, az Örmény arcok élvezhető bemutatása. Azokat a képeket, amiket valamilyen okból kiemelten érdekesnek találunk, színezni is fogjuk. A színezett képek nem a fotótárban fognak megjelenni, hanem cikkekbe ágyazva jelennek majd meg az eokk.hu Fotótár rovatában, és az Örmény Arcok saját honlapján az eredeti képnél belinkeljük az adott cikket, hogy aki szeretné megnézni színesben, megtalálja.
Küldje be Ön is régi családi képeit! Gyűjtsük össze együtt a közösség fotókba zárt múltját!
A régi családi képeket az ormenyarcok@eokk.hu címre várjuk. Elsősorban arcképeket, csoportképeket, örmény arcokat várunk, hiszen a gyönyörű örmény vonások bemutatása az elsődleges célunk.
A képeket befogadásának feltétele, hogy legyen kitöltve hozzájuk egyenként az a dokumentum, ami az alábbi gombra kattintva letölthető.
A dokumentumban szereplő adatoktól válik majd a kép igazán tartalomhordozó értékké. Fontos, hogy a dokumentum neve ugyanaz legyen, mint a fotó fájl neve, hogy elkerülhessük a keveredéseket. Ha egy képen javítunk vagy színezünk, a módosított verziót visszaküldjük e-mailen, a beküldőhöz, hogy a családnak is örömet okozhasson az immár új életre lehelt régi kép.