Erzsébetvárosi Lukács Róza élete
és kitüntetésének valódi története
Nem hal az meg, kit el nem felednek!
Lukács Róza ükanyám egyik unokája, Nuridsán Adél, unokáira hagyott egy romantikus történetet, amit a fia (Róza dédunokája) a következők szerint adott tovább az utódok számára:
“Miután Adél húgomon kívül már csak magam vagyok, aki édes Anyámtól (szül. jelitai Woyciechowsky Adél) hallotta az itt elmondott és valóban megtörtént családi eseményeket, megpróbálom magam emlékezetéből leírni mindazt, amit erről tudok, egyrészt, hogy feledésbe ne menjen, másrészt hogy Gyermekeimnek is megmaradjon örök emlékül. Néhai anyai Nagyanyám Lukáts Róza (szül. Zalatnán 1829. III. 15-én, meghalt Balánbányán, 1877. II. 20-án, Csikszentdomonkostól cca. 10 km-re) az akkori uralkodótól, I. Ferenc Józseftől az 1848. évi magyar szabadságharc idején, magyar honleányi viselkedéséért kitüntetést kapott, mely érdemkereszt Nagyanyám halála után továbbra is a család birtokában maradt.
A magyar szabadságharc már javában folyt, amikor a félrevezetett és fellázított oláh tömegek az erdélyi magyarlakta vidékeket sorra feldúlták. Ahol megjelentek, ott kifosztottak és felgyújtottak mindent, legyilkoltak mindenkit, aki útjokba került. Még a csecsemőknek sem kegyelmeztek meg, ha az történetesen magyar volt. A zalatnai vérfürdő alkalmával (1848. október 23-án 700 magyar legyilkolása) Lukács Bélát, a későbbi kereskedelmi minisztert (ki ekkor 1,5 éves volt), szoptatós oláh dajkája mentette meg e [román] kiáltással: „Ne bántsátok, ez az én gyermekem!”, miután előzetesen az oláhok [Béla] szüleit és testvéreit mind legyilkolták s így kiirtották az egész családot…
Ebben az időben anyai Dédapám Lukáts Lukács és felesége, Begidsán Katalin, gyermekeivel együtt Zalatnán lakott, ahol gazdag és előkelő társadalmi életet élt, miután ő már abban az időben aranybánya tulajdonos volt, és több olvasztókemence volt birtokában. Kilenc gyermeke közül a hetedik volt Róza, aki akkor már 19 éves volt, és aki okosságával, jóságával és szépségével mindenkit megnyert.
A fellázadt erdélyi oláhság vezére, a 24 éves Janku Ábrahám halálosan beleszeretett az akkor teljes szépségében viruló Nagyanyámba, aki előrelátó politikából színleg bele is ment az alkuba és elfogadta Janku ajánlatát. (Janku eredetileg ügyvéd volt, seregét 40 ezer főre tették. Magát „az erdélyi havasok királyának” nevezte.) Nagyanyám e színleges hozzájárulásával kiváltságos helyzetbe segítette az egész Lukáts családot, mert [az] abban az időben oly gyakorivá vált házkutatások és beszállásolások alól mentesítve lett Dédapám háza. Jaj volt annak az oláhnak, aki Janku parancsa nélkül át merte lépni e ház küszöbét! Ezt az előnyt a fiatal Lukáts Róza felhasználta arra, hogy az oláh mészárlás elől menekült erdélyi mágnásokat és kiváltságos urakat befogadta és elrejtette házába, álruhába öltöztette, élelemmel ellátta és így kiváratta velük a legalkalmasabb időpontot a további menekülésre. Házukban gyakran megfordult oláh vezértől idejében sok mindent tudott meg, amit a menekültek érdekében okosan fel tudott használni, így rejtette el a Teleki, Józsika, Kemény stb. család tagjait, megmentett mintegy 60 személyt az elfogatástól és felkoncolástól.
Az alatt, amíg ezek történtek, Nagyanyám sok veszélyes nyugtalanságon és álmatlan éjtszakákon ment keresztül, nem egyszer kérdezték meg Tőle, hogy ki az az öreg asszony, aki a családhoz tartozik. Mert mindig más és más menekült személy képviselte az öreg Asszonyt. Ezenkívül veszedelmesen közeledett az az idő, amikor be kellett, hogy váltsa Jankunak egybekelésükre adott ígéretét, mert az oláh vezér a házasság idejének folytonos kitolásáért és ennek az érdekében mindenféle ürügyet felhozó halasztásért már-már bizalmatlan kezdett lenni. Sokszor szegény jó Nagyanyám már maga sem talált kivezető utat az összekuszált helyzetben, mert belátta, hogy az újabb és újabb hazugságaival még csak bonyolultabbá teszi sokszor kilátástalan helyzetét, s ilyenkor mindig gyakrabban gondolt annak a méregüvegnek kiürítésére, amit ismeretségük első perce óta elrejtve állandóan a keblében hordott arra az esetre, hogy ha ígéretét mégis csak be kell váltania. Mert Ő megesküdött, hogy Janku felesége soha egy percig sem lesz, és ha tényleg mégis csak arra kerülne a sor, akkor inkább a halált választja. Sokszor éjjel, órák hosszat imádkozott lakásában elhelyezett Szűz Mária szobra előtt imazsámolyán térdepelve, hogy segítse meg Őt a jó Isten és ne engedje, hogy az oláh vezér áldozatává váljék. És a jó Isten meghallgatta kérését, mert a házasság időpontjának kitűzése előtt néhány órával Jankut az osztrákok elfogták és elhurcolták, s így sorra sem kerülhetett az, hogy Lukáts Róza adott ígéretét beváltsa. Lukáts Róza már jelitai Woyciechowsky Józsefnek volt a felesége (Zalatna, 1850. VII. 1.), amikor a kiegyezés ideje körül a kabinetiroda meghívására Schönbrunnban érdemei elismeréséül I. Ferenc József saját kezűleg briliánsokkal kirakott tűvel tűzte fel Nagyanyám mellére az oly nagyon megérdemelt érdemkeresztet, amit aztán Ő büszkén hordott egész halála napjáig. (Janku elborult elmével halt meg.)
Bábolnapuszta, 1944. évi augusztus hó 20-án.,
Nuridsán Lajos m. kir. [jószág]főfelügyelő
Lukács Róza leszármazottainak több nemzedéke hitte pontosnak az elbeszélteket, azonban a Budapesti Hírlap 1899. október 24-i számának tárcájában közöltek olvastán kételyek ébredhetnek: „Lukács László pénzügyminiszterünk atyját és családját[1] – hír szerint maga Dobra mentette meg a legyilkolástól, mert szerelmes volt a család egyik leányába, a ki ugyan őt számba se vette, de azért Dobra az ő kedvéért megvédelmezte a családot és közelebbi rokonait.”
Érdekesen rímel történetünkre egy korabeli pletyka, mely szerint Avram Jankunak magyar szeretője lett volna.[2]
Mi lehet az igazság? Róza ükanyámról szóló családi legendánkat minden esetre hitelesíti az a kitüntetés, amit ő bátor tettéért (állítólag a kiegyezés táján, Schönbrunnban) kapott, s ami tényleg máig megőrződött. Története büszkeséggel tölt el mindenkit, aki Rózát az ősei közt tudhatja, pedig – mint kiderült – a megőrzött história valóságot csak nyomokban tartalmaz. Mégis hálásaknak kell lennünk azoknak, akik megőrizték számunkra, mert a legenda nyomán elindulva sikerült megtalálni a valós történetet és ezáltal teljesebb és valósághűbb képet nyernünk Rózáról és többi erdélyi örmény elődünkről. A fellelt igazság bonyolultabb és sokkal érdekesebb, mint a családi hagyomány!
Alább elmesélem Lukács Róza élete és kitüntetése történetének azt a valódi változatát, amit a kutatásaim eredményei alapján – úgy vélem – sikerült rekonstruálni.
Technikai megjegyzés: A több keresztnevet viselő személyek nevében vastagítással emeltem ki a családi emlékezetünkben fennmaradt egyetlent. Több testvér közül kövér betű jelöli a minket érdeklőt.
A cikk a következő oldalon folytatódik.
