1861-ben Józsefet a kataszteri felmérések bevégződésével rendelkezési állományba helyezték. Lukács papa temetése és a hagyatékolás után, 1862-ben a család két évre a galíciai Liskoba költözött. Feltételezésem szerint Józef édesanyja, az akkor 59 éves özvegy és magányos Viktória mama élhetett ott. Bár egy levél szerint József édesanyja 1851-ben még Csernovicban élt, de elképzelhető, hogy az özvegy később valamely rokonához költözött volna. Mindenesetre, Liskoban született Adélka, és az ott-tartózkodás ideje alatt ott járt lengyel iskolába a nyolcéves Vilmoska
A tartalékállományban töltött idő nem volt túl hosszú: József bejegyzése Róza imakönyvében: „1864 június 2-án indultam az Erdélybe való visszaútra mint rendelkezési állományú körzeti adjunktus[24], és a földtehermentési[25] bizottság [aktivált] adjunktusaként érkeztem Besztercére 1864. június 12-én”. Gondoljunk bele (vonat arrafelé még sokáig nem létezett): tíznapos utazás postakocsin, minden éjjel máshol megszállva, több gyerekkel, köztük egy pár hónapos újszülöttel!
Egy ilyen adjunktus szerepe a császárilag központosított rendszerben nagyjából ugyanaz, mint a magyar vármegyei rendszerben az alszolgabíróé, így ez a beosztás a ranglétrán való szerény feljebb lépésnek tekinthető. Józef ettől kezdve tevékenykedett szorosan véve a földtehermentesítéssel, valószínűleg főként Nagyszebenben. A császári adminisztráció nagy munkát végzett Erdélyben (is), amikor létrehozta a modern kataszteri rendszert és annak alapján a polgári adórendszert, amiben Józsefnek még volt néhány évnyi munkája.
Woyciechowski József ükapám hivatali „Bezirksadjunkt” tisztsége némi társadalmi tekintéllyel ugyan járt, azonban az adminisztráció racionalizálása miatt – a földtehermentési eljárások számának apadásával – a státus veszélybe került. Ekkor még sehol a világon nem létezett nyugdíj – amihez az alig 50 esztendős József tán még nem is lett volna elég idős –, így legfeljebb végkielégítésre számíthatott volna, ami tartósan nem pótolhatta volna a családfenntartói keresetet. Nagyszebenben, Erdély akkori adminisztratív fővárosában, József megismerkedett bizonyos Nuridsán Antallal, a város gazdag örmény kereskedőinek egyikével, aki főkönyvelői álláslehetőséget ajánlott az ő részvételével újonnan gründolt „Siebenbürgische Kupferbergwerks-Aktiengesellschaft zu Balánbánya” részvénytársaság telepén, a Balán-közeli bányatelepen.[26] József egész addigi munkásságát számokkal végezte, terület-felmérések, mértékegység-átszámítások, érték és kamatszámítások stb., így a számvivői (főkönyvelői) munkakört mintha neki találták volna ki.
Józef új munkahelye folytán – valószínűleg 1872–’73-tól – a Woyciechowski család következő lakhelye a Csíkszentdomokostól mintegy húsz kilométerre északnyugatra, az Olt völgyében fekvő kis bányásztelepülés, Balán-bányatelep lett. József özvegy, akkor már 70 év körüli édesanyjáról csak gyászjelentéséből tudjuk, hogy idős korára Balánbányán dolgozó József fiánál élt – és ott is halt meg. (Valószínű, hogy Viktória mamának Csernovicból való elköltözésével szakadt meg a Wojciechowskiak kapcsolata az ottani rokonsággal, és ekkor veszhettek el azok a dokumentumok is – ha léteztek –, amik alapján a Wojciechowskiak nemessége Erdélyben is honosíttatható lett volna…)
Tán Viktória mama betegeskedő menyének, Lukács Rózának volt ápolásra szüksége, vagy a megöregedett mama maga is fia-menye segítségére szorult? Netán mindkettő? Mindenesetre, Viktória mama 1877. február 19.-én Balánbányán, fia családja körében hunyt el.
Hogy az édesanyja elvesztése által sújtott József fájdalma még nagyobb legyen, ugyanazon éjszakán meghalt szeretett felesége, Róza ükanyám is! József 1877 kora tavaszán, 55 évesen árván és özvegyen maradt.
A családi emlékezet semmit nem őrzött meg Lukács Róza betegségéről. Hátgerincsorvadása valószínűleg észrevétlenül kezdődött és a fokozatos romlás ellen a kor doktorai semmit se tehettek. Rózát három héttel 48 születésnapja előtt, 1877. február 20-án hajnalban Balánbányán érte a halál, alig néhány órával anyósának, Jessenski/Jasinska Viktóriának ugyanazon éjjelen történt elhunyta után.
Lukács Róza és Jasinska Viktória közös gyászértesítője két változatban is elkészült: a balánbányai február 20-i keltezéssel (felül anyósa, alant az ő nevével), ennek egy példányát a Balánbányához legközelebbi Csíkszentdomokosról a Besztercén állomásozó Woyciechowsky Viktornak, Róza asszony legnagyobb fiának postázták. A másik, 26-i keltezésű változatot feltehetően az ott katonai szolgálatot teljesítő Viktor nyomattatta: ezen felül az édesanya, Róza mama, alul anyósa – Viktor nagymamája – nevével). Az első a Balánbányán február 22-én, míg a második a Besztercén március 1-én tartandó gyászmisére hívta a gyászoló rokonokat, ismerősöket. Kettős gyászjelentésük önmagában is érdekes ritkaság, különösen, hogy két olyan különböző változatban is elkészültek, amik nem csak, hogy nem egyeznek egymással, de mindkettő hibás is! Róza ükanyám életkora az egyik partecédulán 44, a másikon 48 éves, miközben még csak a 47. évében járt. Aligha mentség, hogy 73 évesen meghalt anyósa életkorát az egyiken 74, a másikon 75 évesként nyomtatták…
A cikk a következő oldalon folytatódik.
